Február első felében egy kis lélegzethez jutottak a részvénypiacok a januárban kialakult eladói nyomás alól, de csak annyira, hogy a koronavírus és globális ellátási láncokat érő fennakadásoktól újra felerősödő félelmek miatt a hónap végére ezúttal még alacsonyabb szintekre kerültek a feltörekvő piaci részvényindexek. A forint gyengüléséből elfogyott a lendület a hónapban és így a globális devizákkal szemben minimálisan gyengült csak tovább, ezzel gyakorlatilag alig befolyásolva a havi hozamot. A turbulens időszak alól az Alap sem volt kivétel, -12,6%-os árfolyamcsökkenéssel zárta a hónapot, összhangban a referenciaindex közel -11%-os csökkenésével.
Ugyan Februárban többségben voltak a gyengébb elemek a portfolióban de így is voltak részvények amiknek az emelkedése kompenzált például a Teva (+12%) gyógyszergyártó a negyedéves jelentésében jó adatokkal örvendeztette meg a befektetőket, a korábban negatív spirálba kerülő amerikai generikus gyógyszerárak stabilizálódásával, és az ígéretes originális szerekből álló portfoliójának köszönhetően a cég várhatóan stabilabb pénzügyi teljesítményre lesz képes, mint amire a piac korábban számított. Egy másik egyedi részvénysztori a mobiljátékokat készítő Ten Square Games 8,5%-ot emelkedett a hónapban, aminek relatíve védett az üzleti modellje a globális ellátási láncok sérülékenységével szemben.
A portfolió gyengébben teljesítő részvényei épp február utolsó napján érték el a rövidtávú fordulat előtti mélypontjukat, így például a januárban kiemelkedő emelkedést mutató török bank és ingatlanos cégek részvényei, de a hónap „vesztesei” közé tartoztak a turizmus visszaesése miatt érintett légitársaságok és utazási irodák (Turkish Airlines, Pegasus, TUI) is, valamint a nyersanyagárak esésére érzékeny részvények (Mytilineos, Globaltrans).
A hónap során folytattuk a profitrealizálást több orosz részvényben, melyek idén kiemelkedő emelkedést tudhattak maguk mögött, így például a játékáruházlánc Detsky Mir, ingatlanfejlesztő LSR Group, internetes bank Tinkoff súlyát csökkentettük az Alapban. Visszafedeztük a török líra kitettség egy részét és csökkentettük a líra gyengülésére leginkább érzékeny bankrészvények súlyát, például Garanti Bank, TSKB, és Vakifbank részvényeket adtunk el és helyettük inkább a deviza bevétellel rendelkező ipari cégek részvényeivel tartottuk fenn a részvénykitettséget. A már visszatérő jelenségként ismert osztrák tőzsdei összeomlást kihasználva elkezdtünk olyan részvényeket gyűjteni, melyeket egy risk-off időszakban tipikusan túlzott árfolyameséssel büntet a piac és ilyenkor nagyon jó értékeltségen lehet hozzájutni korrekt vállalatok részvényeihez, például az Austria Technologie & Systemtechnik mikroelektronikai gyártóhoz, Polytec autóipari beszállítóhoz és Andritz gépgyártóhoz.
Március elején az Alap részvénykitettsége 97%-on áll, közel teljesen feltöltve, és az alkalmas időben nyitott további török líra fedezeti pozíciók miatt a nyitott devizapozíció alacsonyabban, 61%-on áll.