A Koc holding egyike azoknak a török vállalatbirodalmaknak, amelyekkel már egy jóval korábbi cikkünkben foglalkoztunk. Ezen holdingok előnye a stratégiai szemlélet, a hosszú távon bizonyított jó corporate governance és a stabilitás, hátránya pedig ugyanez: néha kicsit sokáig tart jó irányba fordítani a hajót. A többi holdinghoz hasonlóan a Koc holding is sok céget tömörít magába, de itt is néhány kiemelt szektor van fókuszban. Esetünkben az energetikai szektor, autógyártás, tartós háztartási cikkek gyártása és az elmaradhatatlan pénzügyi szektor. Erről a cégről azonban – elsősorban a feszített árazása miatt – összességében nincs pozitív befektetői véleményünk. Bár a holdingban tömörülő cégek közül az a LPG disztribútor Aygazt szeretjük, az olajfinomító Tupras árazása elég feszített és a cégben lévő autógyártókat sem mondhatjuk épp olcsónak a jelenlegi árakon. Még egy ok, amiért a közelmúltban nem kedveltük a részvényt az volt, hogy a többi holdinggal ellentétben itt a holding diszkont általában nagyon alacsony volt, sőt előfordult az is, hogy a holding részvényei prémiummal forogtak a holdingban lévő vállalatok részvényeihez képest. Így tehát ha a holdingot alkotó cégek közül a jókat meg tudjuk külön is vásárolni a tőzsdén, nincs okunk magát a holdingot is tartani a portfolióban.
Május vége felé azonban a fő tulajdonos család megvált egy nagyobb csomag részvénytől, amit ilyenkor szokásosan diszkonton kínáltak fel befektetőknek. A felkínált csomag mérete elég jelentős volt ahhoz, hogy a részvények közkézhányada jelentősen megnövekedjen, kb. 5%-al, így látható mértékben megnövekedett a cég súlya a Törökországot is követő részvényindexekben. Az ezeket az indexeket követő passzív alapok ilyenkor kénytelenek átsúlyozni a portfoliójukat, ezáltal nem kevés többlet keresletet támasztva részvények iránt, ami végül gyakran árfolyam emelkedéshez vezet. Ez pedig a következő átsúlyozásnál várhatóan le is fog zajlani. Azt ugyan nem tudhatjuk, hogy a család miért döntött úgy, hogy kivon 470 millió dollárt a családi cégből, de a felkínált 7% körüli diszkont, a részvénybe meginduló pénz elég meggyőző volt a short pozíció lezárásához, és enyhe long pozíció felvételéhez. Itt elsősorban azonban ennek a diszkontnak a bezáródását várjuk, a holding – bár jó cégnek tartjuk – az árazása miatt valószínűleg nem lesz tartós eleme a portfoliónknak.
One thought on “Májusi események – Koc Holding vétel”