Fundman – januári események

Januárban az Alap folytatta a tavalyi emelkedő trendjét, és a kedvező tőkepiaci környezetben 3,85%-kal tudta növelni az árfolyamát. A szerteágazó befektetéseink közül ezúttal elsősorban a kínai internetszektorban, a török bankszektorban, és az osztrák valamint az orosz piacon lévő befektetéseink teljesítettek jól. Ugyanakkor az Alap devizakitettsége –amelynek jelentős része dollárt, illetve ahhoz horgonyzott devizákat tartalmaz – a pozitív környezetben negatívan hatott a teljesítményre. A hónap során csökkentettük a részvénykitettséget – több papírban is profitot realizáltunk –  de január végén/február elején ismét találtunk új befektetéseket, így a februárt az Alap 95% fölötti részvénypozícióval kezdte.  Régi-új ismerős az Alapban az orosz kiskereskedelmi szektor képviselője, az X5. A cég sokáig a korábban kiválóan teljesítő szektortárs, a Magnit árnyékában működött, és a versenyben lemaradva sikertelen átstrukturálások sora jellemezte. Aztán pár éve a válság közepén kockáztattak: a defenzív szektortársak mellett arra fogadtak, hogy az orosz vásárlót az árak mellett a minőséggel is be lehet csalogatni a boltokba. Viharos sebességgel modernizálták a bolthálózatukat, és amíg a többiek fékeztek, ők agresszív növekedésbe kezdtek – az eredmény meggyőző lett: átvették a piacvezető szerepet, jelentősen megnövelték az alkupozíciójukat a beszállítóikkal szemben, és megszerezték a késve ébredő szektortárs Magnit vevőit. Azt gondoljuk, hogy a sztorinak nincsen még vége, a fő versenytárs Magnit továbbra sem tud jelentős versenyt támasztani, így az orosz fogyasztó lassú magához térésének az egyik fő nyertese lehet az X5. Mivel az értékeltsége is kedvezőbbé vált a januári korrekció során, ezt jó beszállási pontnak tartottuk. Az időszak során ezen kívül többek között növeltük a pozícióinkat a török háztartási eszközgyártó Arcelikben, valamint a kínai livestreaming szolgáltató Momo-ban. Januárban is folytatták emelkedésüket az osztrák részvényeink – mivel megítélésünk szerint ennek inkább hangulati okai voltak, csökkentettük a pozícióinkat az építőanyaggyártó Wienerbergerben, illetve az autóipari beszállító Polytec-ben. A Raiffeisen Bankban tavaly tavasszal nyitott pozícióinkat teljesen lezártuk, úgy véljük, hogy a papír szektortársakhoz képesti fair értékre árazódása a javuló gyorsjelentései hatására megtörtént, már nem látunk benne további alulértékeltséget. Hasonló megfontolásokból szintén lezártuk a cseh áramszolháltató Cez befektetésünket. Ezen kívül enyhén csökkentettük a pozícióinkat több orosz és török befektetésünkben is. Az időszak során a 250 USDHUF alatti szinteket kihasználva megszüntettük a dollár fedezeti pozícióinkat, így az Alap devizakitettsége február elején 86%-os volt.

Fundman – decemberi események

A kedvező tőkepiaci környezetben decemberben tovább folytatta az emelkedését a Fundman Alap, 4,75%-kal tudott felértékelődni,  és így az egész évet is egy markáns, 18,4%-os emelkedéssel zárta. Ez különösen sikeres időszaknak tűnik a 7,5%-os teljesítményt nyújtó referenciaindexhez mérten. A hónap során a korábban gyengélkedő török piac volt a sztár. November végén/december elején jó időzítéssel sikerült bevásárolni a török piacon, ahol elsősorban a bankszektorban és a hosszú török állampapírban növeltük a kitettségünket, ami kiválóan teljesített az utolsó hónapban. Több más papírunk is jól teljesített, mint például a CIG Pannonia (+48%) és az izraeli Teva (+28%). Az orosz egyedi pozícióink ezúttal inkább stagnáltak, az ingatlan szektorbeli Etalon padig 12%-os visszaesést is mutatott, ami némileg visszahúzta az alap teljesítményét. Szintén negatívan hatott a csak részben visszafedezett dolláros kitettségünk, mert a zöldhasú ismét gyengült a forinthoz képest. Az időszak során sikerült a piaci árszint alatt jegyezni az orosz kiskereskedelmi Magnit papírjaiból, valamint növeltük az a már említett Etalon súlyát – úgy véljük, hogy a csökkenő orosz kamatkörnyezet, és a javuló vásárlóerő a szektorbeli kihívások ellenére is jó hátteret biztosít majd, hogy a cég értékeltsége ismét közelebb kerüljön a könyv szerinti értékéhez. Egy nagy eladó kiszállását sikerült kihasználnuk a román Digi papírjaiban, így véleményünk szerint kedvező szinten növeltük a részvényben a kitettségünket. A menedzsmenttel való személyes találkozóról pozitív véleménnyel távoztunk, és úgy véljük, hogy  – amennyiben igaznak bizonyulnak a cég terjeszkedési tervei a magyar mobilpiacon – 2-3 éve múlva jelentős készpénzmennyiséget fog a részvényeseknek termelni, és ezt reményeink szerint a piac is díjazni fogja. A részvényárfolyam emelkedéseket kihasználva több papírban is csökkentettük az alap súlyát, így – a beáramló pénzben megnyilvánuló új befektetői bizalomnak is köszönhetően – a részvénysúly némileg csökkent, a januárt 99%-os kitettséggel kezdtük. A devizakitettségünk az euró és részben a dollár fedezéseink miatt a külföldi részvénysúlynál alacsonyabb, 83%-os volt.

Fundman Alap – októberi események

Októberben az Alap folytatta emelkedő trendjét, az árfolyama 2% fölötti mértékben tudott felértékelődni. A lassan felfelé poroszkáló részvénypiaci környezetben elsősorban az egyedi részvénypozíciók befolyásolták a teljesítményt. Ezúttal a rosszakkal kezdve: az elmúlt időszakban óvatos mértékben a portfolióba került izraeli gyógyszergyártócég, a Teva tovább folytatta a lejtmenetét. Mivel a vállalatérték egyre nagyobb hányadát teszik ki az adósságállomány, a „maradék” részvénykapitalizáció volatilitása egyre drasztikusabb méretet ölt, így minden egyes hír hatalmas mértékben tudja befolyásolni az árfolyamot. Úgy látjuk, hogy bár a helyzet nem rózsás, kedvező hírek esetén nagy felértékelődésen mehet keresztül a cég (és szerintünk vannak is potenciális triggerek), ezért indokoltnak láttuk egy kis mértékű pozíció tartását. Októberben azonban nem történt pozitív fordulat és 20%-ot veszített papír az árfolyamából. Szintén negatívan teljesített a török Halkbank, amellyel kapcsolatban egy jelentős mértékű amerikai felügyeleti büntetésről merült fel pletyka – a bank Iránnal kereskedett a szankciós időszakban, és kérdéses, hogy sértette-e őket, és mekkora büntetéssel lehet számolni. Ugyan a kedvező árazásba már be van épülve valamekkora várakozás, úgy gondoltuk, hogy nem akarunk erre a kimenetre fogadni, és lezártuk a pozíciót, szerencsére még  a komolyabb visszaesés előtt. A török líra gyengülése is némileg rontotta az összeteljesítményt, a török papírjaink devizakitettségét ugyanis jellemzően nem fedezzük vissza. Jól teljesített ugyanakkor a török Turkish Airlines (+15%), valamint az alap három jelentős pozíciója, az osztrák építőanyaggyártó Wienerberger (+8%) (itt realizáltuk is a profit egy részét), az orosz TMK (+15%), valamint a dél-afrikai Naspers (+15%). A hónap sztárja azonban kétségtelenül az Alap egyik legnagyobb kitettsége, az osztrák AT&S volt, amely 53%-ot emelkedett. Régóta stabil eleme ez a portfóliónak, és októberben végre bekövetkezett a fordulat, amire nagyon régóta várunk: a cég bejelentette, hogy felfuttatta a vadonatúj kínai gyártósorokat, amelyek fejlesztésébe az elmúlt években az összes nyereségét, valamint még további hiteleket is beleölt, de kérdésesnek látszott a kereslet a termékére a gyorsan változó iparágban. Azonban az új iPhone X-nek ők szállítanak be, és a többi nagy telefongyártó is bejelentkezett hozzájuk, ezért úgy tűnik, végre beérett az elmúlt évek beruházása, és nagyon kedvező alkupozícióba kerültek. Mikor a cég erről kiadott egy óvatos, de optimista hangvételű közleményt, az árfolyam felrobbant, volt elemző , amelyik több, mint duplájára emelte a papír célárát. Az Alap összetételét ezúttal is aktívan menedzseltük: növeltük a kitettségünket a görög játékáruházlánc Jumbo-ban, a már említett izraeli gyógyszercég TEVA-ban, az orosz gyógyszeripari Protek-ben és a St Petersburg Bankban, valamint új elemként bekerült a lengyel Pekao Bank és a kínai internetes cég Momo. Profitrealizálásként csökkentettük a súlyát az osztrák papírjainknak: a Raiffeisen Banknak, az építőipari Wienerbergernek, valamint a már említett AT&S-nek (de még így is jelentős pozíció maradt belőle). Az Alapba szemmel láthatóan megindult a pénzbeáramlás, így a hiába voltak túlsúlyban a vásárlások, a korábbi rekord mértékűről valamelyest csökkent a részvénysúly, de még így 95% körüli, majdnem teljesen feltöltött állapotban kezdjük a novembert. A forint gyengülése után a kedvezőbb szinteket kihasználva visszafedeztük az euró és dollár pozícióink egy részét, így a devizakitettség 75%-ra csökkent, és illeszkedik a mögöttes részvényportfólió devizájához.

top 5 részvénypozíció:
1) AT&S          osztrák                elektonikai alkatrészgyártó                         4,07%
2) Naspers      dél-afrika              internetes holding                                      3,41%
3) Protek         orosz                    gyógyszeripar                                            3,30%
4) Sberbank    orosz                    bank                                                           3,17%
5) Jumbo         görög                   játékáruház-lánc                                        2,88%

Fundman Alap – vidám szeptember

Ismét emelkedő hónapot zárt az Alap: annak ellenére, hogy a mögöttes részvénypiacok stagnáltak, 2%-kal tudott felértékelődni, ezzel új történelmi csúcsot elérve. Ezúttal a nyitott devizakitettség inkább segítette a teljesítményt, különösen a rubel és a dollár erősödött. A legtöbbet az osztrák befektetéseink tettek hozzá teljesítményhez, ahol az autóipari beszállító Polytec  28%-kal emelkedett – úgy tűnik, a befektetők egyre inkább elhiszik, hogy a cég közelmúltban feljavult profitabilitása a jövőben is tartós maradhat. Szintén két számegyű emelkedést (+11%) produkált az építőipari alapanyaggyártó Wienerberger, amely elsősorban az elmúlt hónap során elszenvedett – véleményünk szerint indokolatlan – árfolyamveszteséget heverte ki. A kínai internetes cégek továbbra is rendkívül jó folyamatokról számolnak be, és főleg ennek köszönhető az általunk tartott YY folyamatos felértékelődése, amely ezúttal 20%-os emelkedést jelentett. Az egyik török kedvencünk, az ingatlanfejlesztő és hasznosító Torunlar is egy – régóta várt – pozitív bejelentéssel rukkolt elő: megkapta az építési engedélyt az egyik rendkívül jó fekvésű telkére, ahol mindössze pár villa fog épülni, de az értékük külön-külön is több tízmillió dollárra rúg. A heves árfolyamemelkedést a profit egy részének a realizálására használtuk ki. A többi török kitettségünk azonban sajnos jellemzően nem tudott hasonló hírekkel szolgálni, jött azonban a bankok esetén egy bejelentés a pénzügyminisztérium részéről: 2% ponttal emelték a pénzügyi intézmények adóját. Többek között ez is negatívan hatott a török bankszektorbeli papírjainkra, amelyek súlyát ugyan csökkentettük az elmúlt időszakban, de még mindig egy lényeges részét jelentik a portfoliónak. Sajnos a román piacon is egyre inkább előtérbe kerül a politika – folyamatosan jönnek az újabb elképzelések a növekvő költségvetési hiány betömésére, ami sajnos ezúttal is negatívan hatott a tőzsdei papírokra. Ennek ellenére az időszak során itt még növeltük is a kitettségünket, ugyanis ismét vásárolni tudtunk a korábban már rövid ideig tartott Petrom olajipari vállalat papírjaiból, ahol a nagytulajdonos ismét leépített egy adagot a kitettségéből – a piaci árszint, és a mi még lényegesebb, az általunk fairnek gondolt árfolyamszint alatt. Az időszak során szintén növeltük a kitettségünket az orosz acélcsőgyártó vállalatban, a TMK-ban. A cég az olajipar számára gyárt berendezéseket, és az amerikai palaolajkitermelés ismételt felfutásának az egyik fő nyertese. Mivel viszonylag el van adósodva, a csökkenő orosz hozamszintek is kedveznek neki, hiszen kedvezőbb szinteken tudja folyamatosan megújítani a hiteleit. Ugyanakkor az elmúlt negyedévekben tapasztalt heves acéláremelkedést még a hazai piacon egyelőre nem tudta áthárítani, emiatt gyengébb negyedévet produkált – ezt pedig az árfolyama is megérezte. Úgy véljük azonban, hogy ez a hazai profitabilitáscsökkenés átmeneti, és egy pár negyedév elteltével a piac fel fogja ismerni a cég valós potenciálját. Csökkentettük ugyanakkor a pozíciónkat az osztrák Raiffeisen bankban, ahol részben megvalósult a várakozásunk: a cég javuló gyorsjelentései nyomán az értékeltésége elkezdett felzárkózni a régiós szektortársakhoz. Továbbra is sok papírban látunk értéket, így az Alap – a pénzbeáramlások ellenére – teljes mértékben fel van töltve részvényekkel. A devizakitettség egy részét a forint gyengülését kihasználva visszafedeztük, de még így is jelentős, 90%-os nyitott pozícióval rendelkezünk, amely illeszkedik a mögöttes részvények devizakitettségéhez.

Fundman Alap – augusztusi események

Az elmúlt hónapban is kitartott a részvények számára eseménytelen, lassú emelkedést elősegítő állapot. Ezúttal a dollár gyengülése is megállt, így a nyitott devizapozíciók nem befolyásolták érdemben a teljesítményt. Az alap összességében kedvező augusztust zárt, 2,6%-kal tudta növelni az eszközértékét, és ezzel új történelmi csúcsot ért el az árfolyam. Az időszakban továbbra is teljesen be voltunk fektetve, változatlanul sok részvényben látunk emelkedési potenciált. Az árfolyamemelkedés ezúttal javarészt az orosz papírjainknak volt köszönhető. Két korábbi befektetésünk is termőre fordult: a rendkívül nyomott értékeltségi szinteken forgó kiskereskedelmi lánc, a Dixy, több negyedévnyi „vergődés” után, végre rendbe szedte a profitabilitását, és bár még nagyon hosszú út áll előttük, hogy elérjék a szektorátlagot, az alacsony értékeltségről induló átárazódás 30% fölötti mértékkel röpítette fel a papírokat. Ennél „tisztább” történet a másik nagy nyertes, a Globaltrans 30% fölötti emelkedése: itt a válság nehéz évei után az élénkülő orosz gazdaság ismét kedvező helyzetbe hozta az időközben piaci részt szerző vasúti szállítmányozási céget. Annyira biztatónak találtuk a cég negyedéves jelentését, hogy a viszonylag nagy emelkedés ellenére is ismét növeltük a korábbi profitrealizálás során részben lecsökkentett kitettséget: várhatóan további kedvező negyedévek jönnek, és a cég a részvényárra vetített jelenleg 15% körüli készpénztermelését szinte teljes mértékben kiosztja osztalék formájában.

Continue reading

Fundman Alap – Júliusi események

Júliusban az Alap 1,07%-kal növelni tudta az árfolyamát, amely kiváló részvénypiaci teljesítményekből (összességében 5% fölötti) és az ennek a hatását jelentős mértékben kioltó nyitott devizapozíciókon (elsősorban a dollárhoz kötötteken) elszenvedett (mintegy 4%-nyi ) veszteségből tevődött össze. Az orosz és a közép-európai piacok összességében nagyrészt stagnáltak, de a török kitettségeink (elsősorban a bankok) sokat emelkedtek, és az afrikai papírjaink között is többen 10% fölötti emelkedést produkáltak (Foschini, Naspers, Zenith, UBA). Az osztrák cégek közül az áramkörgyártó AT&S (+14%)  és a Raiffeisen Bank (+13%) teljesített jól, míg ennél is többet emelkedett a blogunkon nemrégiben bemutatott kínai internetes YY (+23%) és az észt hajózási cég, a Tallink (+18%). Gyengébben teljesített ugyanakkor az orosz ingatlanfejlesztő LSR, az orosz autógyártó Sollers valamint a görög játékáruházlánc Jumbo. Az időszak során a lehetőségeket kihasználva a korábban is magas részvénykitettséget tovább növeltük, a portfolió jelenleg teljesen fel van töltve. Ismét belevásároltunk az osztrák építési anyaggyártó Wienerberger részvényeibe, amely az erősödő nyugat-európai konjunktúra egyik fő haszonélvezője lehet.

Continue reading

Júniusi események – Tallink vétel

 

A Tallink a legnagyobb észt hajózási társaság: fő tevékenysége a balti-tengeri térségben komphajók és bennük vámmentes üzletek üzemeltetése – különös tekintettel az adómentes alkoholokra, amelyek így jóval olcsóbbak a szárazföldi áraknál. Ennek megfelelően bevételeinek megoszlása a következőképpen néz ki:

Forrás: Tallink éves jelentés

Ahogy az a fenti ábrából látható, az árbevétel legnagyobb részét a fedélzeti fogyasztás (éttermek, boltok) teszi ki, amit leginkább a rendelkezésre álló jövedelem befolyásol (azon belül is a szabadidőre elkölthető jövedelem), aminek az alakulására viszonylag optimisták vagyunk a vállalat működési régiójában.

Miért szeretjük?

Continue reading

Fundman Alap – júniusi események

A mozgalmas júniusi hónapot az Alap összességében enyhén 1% fölötti visszaeséssel zárta. A diverzifikált portfoliónkban a visszaesést a fedezetlen devizakitettségünk (dollár, török líra) okozta. Az egyedi részvénypozíciók árfolyamában egyik irányban sem volt kiemelkedő változás. Néhány török részvényünk (Turkish Airlines, TSKB Bank) saját devizában 10% fölött tudott emelkedni, de ezt ellensúlyozta más papírok (a gyengülő török lírára reagáló osztrák Do&Co, és az eső olajárakat megsínylő orosz TMK) gyengébb teljesítménye. Szintén gyenge hónapot zártak a román kitettségeink, ahol különösen a hónap végén hatott negatívan a kormányválság után alakított új kabinet merész programja, amelyben felvetődött a nyugdíjpénztári szektor államosítása is.

Continue reading

Májusi események – Protek vétel

Április végén, május elején növeltük a kitettségünket a Protek orosz gyógyszercég részvényeiből, mivel véleményünk szerint a piac indokolatlanul büntette meg az egyébként várakozásainknak megfelelő féléves számai után. A vállalat a rubel felértékelődése miatt jelentős nem realizált árfolyamveszteséget mutatott ki a dollár betétein, amire valószínűleg nem számított a piac (elemzői szinten senki nem követi a vállalatot a brókerek közül, így vélhetően mindenki saját elemzésekből dolgozik). Azonban úgy gondoljuk, hogy a Protek működési környezetében jelentős javulás következett be az elmúlt időszakban. A cég gyakorlatilag lefedi a teljes orosz gyógyszeripart, egyaránt jelen van a gyógyszergyártásban, a gyógyszernagykereskedelemben és a gyógyszerkiskereskedelemben (patikák) is. Az első negyedévben a legnagyobb szegmense, a gyógyszer disztribúció/nagykereskedelem 25 százalékkal tudott növekedni, míg a másik két szegmens még ennél is nagyobb mértékben: gyógyszergyártás +49,3%-kal, gyógyszertári értékesítés: +32,1%-kal nőtt.

Continue reading

Fundman Alap – Májusi események

Májusban az Alap stagnáló teljesítményt mutatott, amely ugyan megtorpanást jelent az elmúlt hónapokhoz képest, de a referenciaindex közel 3%-os visszaesése is jelzi, hogy ez egy nehezebb időszak volt. Regionális összevetésben pozitívan járultak hozzá a teljesítményhez a közép-európai (magyar, román, osztrák) és a török papírjaink, míg az orosz piac májusban is visszaesést mutatott, noha az általunk tartott papírok esetében ez csak minimálisnak volt mondható. A legnagyobb negatívumot a forint erősödése miatt a fedezetlen devizakitettség jelentette. Ezt a kitettséget a hónap során (elsősorban a dollár révén) növeltük is, és a júniust a szokásosnál magasabb, 87%-os devizakitettséggel kezdjük, amelyből a török líra és az amerikai dollár jelenti a legnagyobb szeletet. Az egyedi papírjaink közül a nemrég bemutatott kínai YY (+20%), valamint a nagy kockázat miatt viszonylag kis súllyal tartott, de annál sikeresebb időszakot maguk mögött tudó nigériai bankok (40%+) vitték a prímet, de 10% fölött hozott a török autógáz-forgalmazó Aygaz, a végre javuló utasszámokat produkáló Turkish Airlines, valamint az osztrák Raiffeisen Bank, és autóalkatrész-gyártó Polytec is. Ezzel szemben az orosz Surgutnyeftegaz osztalékelsőbbségi, valamint a szintén orosz autógyártó Sollers esetében -10% körüli visszaesést voltunk kénytelenek elkönyvelni. Ezt mindkét esetben a pozíciónk növelésére használtuk ki. Az időszak során egyébként is inkább a vevői oldalon voltunk aktívak, aminek köszönhetően az Alapot gyakorlatilag teljesen feltöltöttük (99%-os részvénykitettségre). Sok esetben a meglévő kitettségünket növeltük (pl többek között a Tallink észt hajózási vállalat, a török cementszektor, az orosz ingatlanszektor, valamint a horvát telekomcég esetében), ugyanakkor új elemek is bekerültek a portfolióba. Ilyen volt a román Digi távközlési cég, amelyet most vezettek be a tőzsdére, illetve a török Koc Holding, ahol a nagytulajdonos épített le a kitettségéből, a piaci árhoz képest jelentős diszkontot kínálva. A későbbi posztokban ismét bemutatunk majd néhány céget az új szerzemények közül.

Érdekesebb májusi események:

1) Protek vétel

2) Koc Holding vétel

3) Digi vétel