Ha valaki manapság a tőkepiacokon mozog, alapkövetelmény, hogy gondoljon valamit Kínáról. Jelenleg a világ második legnagyobb gazdasága, és a globális GDP növekedés jelentős része itt jön létre. A világgazdaság növekedésére és a nyersanyagárakra kifejtett hatása egyértelmű: nagyon nem mindegy, hogy milyen ütemben fejlődik tovább a a kínai gazdaság, mikor tisztítják majd ki a banki hitelportfoliókat, és az mekkora gazdasági megtorpanással jár majd. Sikeres lesz-e az átállás a beruházás vezérelt növekedésről egy, a környezetüket kevésbé terhelő pályára, ahol egyre nagyobb szerep jut a szolgáltató szektornak? Milyen hatással jár majd ez a nyersanyagárakra? Mi a helyzet a szellemvárosokkal?
Nehéz tisztán látni, folyamatosan rengeteg elemzés lát napvilágot, a pénzügyi sajtó pedig az épp aktuális piaci mozgásnak megfelelőt emeli címlapra (ahogy az lenni szokott).
Sajnos eddig nem volt még lehetőségem testközelből megnézni az ottani helyzetet, de idén sikerült meggyőzni a barátnőmet, hogy egy tengerpart helyett legyen inkább Kína a nyári célpont. Az elmúlt 2 hetet így Sanghajban és (főleg) Pekingben töltöttem, személyes benyomásokat is gyűjtve. Nyilván ez is csak egy vélemény, és meglehetősen szubjektív, de talán érdekes lesz végigmenni a prekoncepciókon, és a valóságban tapasztaltakon.
1) Növekedés, infrastruktúra
Mire számítottam:
Előzetesen biztosra vettem, hogy rengeteg építkezést látok majd, illetve sok presztízsberuházást a nem megfelelően allokált erőforrások miatt.
Tapasztalat:
A helyszín ebből a szempontból nem volt a legjobb, hiszen Sanghajban és Pekingben már az elmúlt években felépítették a szükséges dolgokat. Érdekesség, hogy – mivel nem vittem túlzásba a felkészülést – egy 2008-as Peking útikönyvvel vágtam neki a városnak, és (legalább) 2 jelenleg működő, a várost átszelő metróvonal is hiányzott a könyv térképéről, amelyeket azóta építettek – náluk úgy látszik, hogy gyorsabban megy a metróépítés.. Ugyan kevés helybélivel volt alkalmam beszélgetni, de az egyik pont egy olyan malajziai építészmérnök volt, aki nemrég költözött Sanghajba, majd 1 évre Kína belső részére megy majd egy osztrák cégnek felépíteni egy informatikai kütyüket előállító gyárat. Talán nem véletlen, hogy nem idehaza találkoztam ilyen építésszel. Azért bele lehetett futni egy pár épülő lakóparkba is, elég grandiózus méretűek voltak – ha már valaminek nekikezdenek, akkor az minimum 40 emeletes. A legáltalánosabb projekt, hogy a régi hutongok helyére modern lakóparkokat vagy irodaházakat építenek, és az építkezések mellett ott álltak persze az elengedhetetlen konténer-munkásszállók. Feleslegesnek tűnő, üresen álló épületeket azonban nem nagyon láttam, egyedül egy pár plázával találkoztunk, ahol a kihasználtság finoman szólva nem volt csúcsra járatva, de ezek szemmel láthatóan új átadásúak voltak. Ki kell emelni, hogy az utak állapota mindenhol teljesen jó volt, a metróhálózat mindkét nagyvárosban brutál jó, könnyen használható (mindenhol angol feliratokkal tele), és az egész várost lefedi. Ezen kívül ráadásul egy metrójegy (korlátlan átszállást biztosít) Pekingben kb. 75 Ft, Sanghajban pedig 75-200 Ft a távolságtól függően. A taxik egységesek kb. 90 Ft-os kilométerenkénti tarifával. A gyors vasúti összeköttetés a repülőtérhez itt is meg van oldva (mint pl. a 430-as km/h-val száguldó Manglev gyorsvasút Sanghajban).
A Manglev
A pekingi reptér olyan hatalmas (és persze ultramodern), hogy a reptéren belül is működnek összekötő metrószerelvények. A közúti forgalom sem volt vészes, nem lehetett nagy dugókat tapasztalni. A legkülönlegesebb része a “mágikus” külső sáv, ahol biciklitől kezdve kismotoron és riksán át, akár az odatévedő autóig mindenki közlekedhetett, és nem vonatkozott rá semmilyen lámpa, ezzel egyfajta dinamikát adva az ottani életnek. Az infrastruktúrához tartozik még, hogy ugyan nem a leggyorsabb, de elég stabil az internetlefedettség, az éttermek/kávézók többségében könnyen lehetett wifit találni.
2) Környezetszennyezés:
mire számítottam:
Talán ezen a területen ütközik ki legmarkánsabban a fenntarthatatlanság tünete, a világ közvéleménye számára valószínűleg a 2008-as olimpia kapcsán vált világossá a helyzet súlyossága. Azóta ez csak romlott, nem ritkán találkozhatunk az alábbi képekkel:
(Itt egy kis háttéranyag szükséges: hogyan is lehet mérni a levegőszennyezettséget?
A legelterjedtebb mutatószám az ún PM2.5 érték, ahol a 2.5-ös szám a 2.5 mikrométernél kisebb átmérőjű molekulákat jelenti. Ezek olyan kicsik, hogy gond nélkül bejutnak a tüdőbe. Ennek a szintjét nézik, és ebből számolnak egy ún Air Quality Indexet (AQI). Ez az AQI érték 50 alatt jónak számít, míg 200 fölött már erősen egészségtelen.)
tapasztalat:
Mikor megérkeztünk Pekingbe, egyszerűen ledöbbentünk. Olyan szintű köd volt, hogy alig lehetett pár 10 méterre ellátni (majdnem, mint a fenti képen). El is könyveltem magamban, hogy ez azért az előzetes várakozásokat bőven felülmúlja, és csodálkoztam, hogy hogyan lehet elviselni: Miért nincsenek folyamatos tömegtüntetések az ezt eredményező politika ellen? Aztán másnap egy túrán voltunk a Nagy Falnál, ahol szintén nem volt semmilyen panoráma a köd miatt. Ekkor azért már egy kicsit gyanús lett a dolog, hogy a hegyekbe azért csak nem jön fel a szmog. Harmadnapra pedig kisütött a nap, és kiderült, hogy a nagy köd igazából nem szmog, hanem sokkal inkább az adott évszakra jellemző magas páratartalmú levegő. Napsütésben semmi különbséget nem lehetett érezni pl Budapesthez képest. A magas AQI érték (azaz nagy szennyezettség) nem feltétlenül jár együtt a köddel, és ha köd is van, attól még nem biztos, hogy szennyezett a levegő. Ezen az oldalon élőben lehet követni az adatokat a legnagyobb kínai városokra – ez a legújabb népsport egyébként Kínában, ha kötetlen témát akarnak, akkor nem az időjárásról, hanem a szennyezettségről beszélnek. Minden okostelefonra le van töltve a szennyezettséget mutató applikáció, az aktuális értékkel és az előrejelzéssel. A nagy szennyezettség egyébként nem jellemző az egész országra, csak a legnagyobb ipari városokra és Pekingre, ahonnan ugyan már kivitték a legszennyezőbb tevékenységet (amelyek elsősorban a széntüzeléssel állnak kapcsolatban), illetve korlátozzák az autós forgalmat is (páratlan ill páros rendszámú napok bevezetése), de a környékbeli szennyeződés így is bejut a városba. Illusztrációként az alábbi két képet kb. 1 hét eltéréssel készítettem a Tiltott Városról.
Ugyan a helyzet a másodikon sem tökéletes (továbbra is volt azért páratartalom a levegőben rendesen), de nem a szennyezettségbeli különbség volt az ok, az kb végig 150 körüli AQI volt, ami ugyan nem jó, de nem is tragédia. Az AQI érték gyakorlati jelentőségéről az idegenvezetőtől hallottam egy hasonlatot: ha 400 AQI értékű a levegő – amire azért volt példa a közelmúltban – akkor 1 órát a levegőn tölteni olyan hatású, mintha elszívnánk 10 szál cigit.
Összességében tahát jelen van a probléma, és benne is van a köztudatban, és dolgoznak is a megoldáson, miközben azért egyensúlyozni kell a magas GDP növekedés és elviselhető szennyezés között. Ugynakkor nem annyira brutális szeintem, mint amit néha a média sugall ezekkel a ködbe burkolózó képekkel. Ha akarunk, Budapestről is lehet találni ködös képeket, “bizonyítandó”, hogy mennyire szennyezett a levegő. Íme:
3) Társadalom:
mire számítottam:
Sokat lehet hallani a kínai munkerő hatalmas munkamoráljáról, és hogy ezt ki is használják (lásd Foxconn sztori), illetve arról is, hogy mennyire felpörgött az utóbbi időben a luxusholmik iránti kereslet. Azt gondoltam volna előzetesen, hogy ha az átlagember nem is beszél angolul, az olyan globalizálódott nagyvárosokban, mint Peking és Sanghaj nem lesz gond elboldogulni kínai nyelvtudás nélkül. Feltételeztem továbbá, hogy a luxustermékeken kívül a tipikus nyugati exportcikkek nálunk már meghonosodott képviselői (zene, gyorsétteremláncok, tv-műsorok) ott azért nem nagyon tudnak hódítani a kulturális különbségek miatt. Meggyőződésem volt, hogy mivel szinte minden Kínában készül, tele lesznek majd az utcák a “gyártósorról leesett” jó minőségű hamisítványokkal.
tapasztalat:
Rögtön az elején kiderült, hogy az angol nyelvtudás nem túl bevett dolog, még a szállodákban is néha nehézséget jelentett egymás megértése is, nemhogy valamilyen szofosztikáltabb társalgás kialakítása. Az éttermekben pedig – hiába az angol nyelvű étlapok – csak rámutatással működött a rendelésfelvétel. Aki pedig tűrhetően beszél angolul, az sok esetben ezt a turisták megkopasztására használja. Kivételt jelentenek az egyetemen tanuló fiatalok, nagy szerencsémre az egyik éjszakai vonatútnál egy Tom nevű helyi közgazdászhallgató volt az egyik szobatárs, tőle sok érdekes dolgot megtudtam: Például szerinte a Foxconn-nál működő munkarend egyáltalán nem általános, egy normális átlagos helyen csak a szokásos 40 órát kell dolgozni hetente. Viszont már a gimnáziumban megkezdődik az óriási verseny a minél jobb egyetemre, majd később munkahelyre jutásért, ezért a helyi fiatalok rendkívül leterheltek: rengeteget készülnek az órákra és hétvégén még külön tanárhoz is járnak. Hiába a szabályozott alacsony banki betéti kamatok, a lakosság fél a tőzsdétől, és még így is betétben tartja a megtakarítását (ez ugye egy jó kis jövedelemátcsoportosítás a lakosságtól a vállalati szektornak) esetleg még ingatlanba fektet. Egy havi átlagfizetés kb 5000 jüan (kb 185e Ft), viszont 10% alatti az adókulcs – ez viszont a magasabb jövedelemkategóriákban 45%-ig is felmegy. A viszonylag magasabb fizuért cserébe azonban ott vannak a magasabb ingatlanárak. Egy jobb lakás Tom szerint kb 1.8 millió Ft/m2 körül van – az átlagos nagyvárosi lakásár pedig kb 700e Ft/m2 – ez utóbbi adatot egy friss goldmanos elemzésben láttam.
A munkamorál a vártnak megfelelő volt, aki élt és mozgott, az éppen csinált valamit, ha más nem jutott, akkor bármilyen mütyürkét próbáltak eladni az utcán. Meglepetés volt, hogy mennyire elterjedtek az okostelefonok. Nem viccelek, több utcaseprőt is láttam nálunk minimum 60-70e Ft-os kategóriába tartozó készülékekkel. Azt sem gonodoltam volna, hogy a globalizáció vívmányai Kínát is így letarolták. Ott is ugyanazok a slágerek szólnak a rádióból mint nálunk, és a tv csatornák jó része a szokásos ókori kosztümös sorozatok mellett a nyugati licenszek szerint gyártott tehetségkutató vetélkedőkkel van tele. Minden sarkon van egy KFC, McDonalds vagy Starbucks – ráadásul zsúfolásig tele mindegyik (kb hozzánk hasonló árszínvonalon). A nálunk megszokott ruházati termékek (Zara, GAP, Nike, Adidas, H&M) ott is kivétel nélkül megtalálhatóak a hasonló módon megépített plázákban, egy kicsit még magasabb árszínvonalra is vannak pozícionálva. A jó minőségű hamisítvány pedig nem volt jellemző, vagy a drága eredeti, vagy jóval olcsóbb, de teljesen gagyi másolat volt a jellemző. Amire még felfigyeltem, hogy mennyire hiányoznak a nálunk már egyeduralkodónak számító szuper- és hipermarketek, gondolom, hogy idővel ez azért változni fog.
