Februári események – Béla vétel

Februárban visszatöltöttük az év végén profitrealizálás során lecsökkent Jumbo (Bloomberg kód: BELA GA, nekünk csak Béla) részvénypozíciónkat a hónap elején kialakult újabb görög piaci pánikban. Főleg, miután azt láttuk, hogy az görög állampapírok is megnyugodtak, de Béláról valahogy elfeledkezett a piac.  Bélát már korábban bemutattuk egy korábbi posztunkban. A vállalat fundamentumai azóta sem romlottak el, sőt a román és a bolgár piacok a cég növekedésének forrásává váltak, míg a görög piac az elhúzódó válság ellenére is közel 5 százalékkal tudott növekedni. Az ennyire profitábilisan és viszonylag gyorsan növekvő cégek értékelésénél mindig felmerül a kérdés, hogy meddig tartható fenn a növekedés időszaka, főleg úgy, hogy ez a vállalat a hazai piacán már évek óta piacvezető, így csak a külföldi növekedés az igazi lehetőség.  Az a tény, hogy Bélának sikerült exportálni az üzleti modelljét már három környező országba (Ciprus, Románia, Bulgária) optimistábbá tett bennünket a hosszabb távú növekedési kilátásokkal kapcsolatban (Albánia, Macedónia, Szerbia ahol már méregetik a terepet). Ezen kívül az elmúlt évek görög viszonyain edződött Béla meglehetősen konzervatív, és jelentős készpénzállományt halmozott fel, ami még jól jöhet, ha esetleg megint rosszabbra fordul a helyzet Görögörszágban. Béla nettó készpénzállománya 258 millió Eurót tett ki, ami a jelenlegi piaci kapitalizáció 13,5%-a.

Forrás: Bloomberg