Fundman Alap – Február

Februárban visszatért a volatilitás a részvénypiacokra, és viszonylag hosszú nyugodt időszak után átélhettük az első korrekciót. Az Alap sikeresen vészelte át az időszakot, 0,49%-kal növelni is tudta az árfolyamát. Ezúttal a külföldi devizák felé való diverzifikáltság bizonyult gyümölcsözőnek, a legjobban a fedezetlen devizapozícióink, azon belül is a dollárkitettségünk teljesített, és ez több, mint kompenzálni tudta az enyhén visszaeső részvényárfolyamokat. Leginkább a korábban már csökkentett súlyú osztrák kitettségeinket viselte meg a hangulatváltozás – az autóalkatrészgyártó Polytec-ben és az integrált áramkörgyártó AT&S-ben már meg is ragadtuk a lehetőséget a visszaszállásra. Jól teljesített ugyanakkor a jónak tűnő akvizíciót végrehajtó kínai livestream platform szolgáltató Momo, amely a „kínai Tindert”, a Tantan-t vásárolta fel. A másik nagy nyertes a legnagyobb török légitársaság, a Turkish Airlines volt, amely brutálisan jó forgalmi statisztikákat közölt – úgy tűnik, hogy a rázós belpolitikai helyzet elcsitultával rohamosan térnek vissza a turisták Törökországba, amely még most is jóval olcsóbb, mint az európai versenytárs desztinációk. Az időszakban a korrekciót szokás szerint aktív kereskedésre használtuk fel: a már említett osztrák papírok mellett az árfolyamvisszaeséseket kihasználva többek között növeltük az Alap kitettségét néhány orosz kedvencünkben, a jelentős osztalékot bejelentő román BRD Bankban, a török ingatlanos cég IS REIT-ben, és a dél-afrikai internetes holding Naspersben.  Megváltunk ugyanakkor a fair értékre visszaemelkedő osztrák építőanyaggyártó Wienerberger papírjaink egy részétől, egy piaci szint feletti visszavásárlási tender keretében felajánlottuk a román Fondul Proprietatea részvényeinket, valamint részben nyereséget realizáltuk a török Yapi Kredi papírjainkon. Teljesen eladtuk három orosz kitettségünket, amelyet már évek óta tartogattunk: Az MVideo-nál sajnos tervbe vették a testvérvállalatuk felvásárlását, amely tranzakcióban komoly corporate governance veszélyt látunk, így hiába a továbbra is kedvező kilátások, jobbnak látjuk partvonalon kívülről szemlélni az eseményeket. A Lada-gyártó Avtovaz részvényeit már évek óta gyűjtögetjük/tartogatjuk, és fundamentálisan nagyon szépen alakulnak a számok is (az árfolyam is mintegy háromszorozódott), de a fő tulaj várhatóan részvénnyé fogja konvertálni a cégnek nyújtott hitelállományát és az ezt követő hígulás miatt a jelenlegi részvényárfolyam már a fair érték fölé került. A kiskereskedelmi Dixy felvásárlása már régóta húzódik, ennek keretében felajánlottuk a papírjainkat, itt is szép profitot realizálva. A hónap során új elemként került a portfolióba a török áramszolgáltató Enerjisa, amelyet a cég elsődleges kibocsátása során vásároltunk. Úgy véljük, hogy a cég következő években tervezett beruházásai és az azon meglévő államilag garantált 20% fölötti hozam nagyon érdekes sztorit kínál. Véleményünk szerint ráadásul kedvező áron is történt a kibocsátás – ezt már részben a piac is visszaigazolta, jelenleg a papírok már több, mint 10%-kal a kibocsátási ár fölött forognak, úgy véljük azonban, hogy van még tér a fair ár eléréséig. Az Alap részvénykitettsége február elején 95% volt.

Sikerül-e bebikázni az öreg Zsigulit?

Az elmúlt időszak elég mozgalmasan telt az orosz részvénypiacon, amiről a blogon folyamatosan be is számoltunk. Most hogy kissé lenyugodtak a kedélyek bemutatok egy nagyon érdekes sztorit, amiben még nagyon sok a kérdőjel, de mindenképpen érdemes követni. Ez poszt a Ladák gyártójáról az AvtoVAZ-ról (vagy régebben VAZ-ról) fog szólni. Valószínűleg az olvasók többsége most meglepődik, hogy ez a cég egyáltalán még létezik, pedig még mindig piacvezető Oroszországban. Sőt mondok jobbat:

2011-ben több mint 112 000 kocka Ladát és több mint 122 000 Samara-t adtak el az orosz piacon, ezzel a teljes orosz piac 9 százalékát vitte el ez a két örökifjú modell (tavaly 65 000 új autót adtak el Magyarországon):

 montázs2

Azóta ezt a két modell-t már kivonták a forgalomból (kocka Ladát 2012-ben, míg a Samarát 2013-ban lehetett utoljára kapni), de szerencsére jöttek új modellek:

montázs1

Gondolom, ezek után mindenki érzi, hogy mi a probléma ezzel a céggel. Hogy néznek már ki ki ezek az autók? Borzalom. Csoda, hogy ennyit eladtak eddig ezekből. Mintha követelmény lenne, hogy csak ronda autót lehet tervezni az Avtovaz-ná. Ráadásul ez körülbelül a 90-es évek design-ja, amit nem csak mi vettünk észre:

a_baa-Evolution-Bmw-Vs-Lada

Continue reading