Fundman Alap – Július

Az Alap számára jól alakult a július, a stagnáló részvénypiaci környezetben 4,39%-kal tudta növelni az árfolyamát, bár a referenciaindextől kis mértékben elmaradt. A teljesítményt a török papírjaink húzták: a bankjaink (Vakifbank +30% és a TSKB +20%) és a nagy diszkonton forgó holdingjaink (Aygaz +25%, Anadolu Grubu +27%) is kiemelkedően teljesítettek. Szintén hozzátettek a teljesítményhez az ingatlanszektorbeli cégeink: az orosz LSR (9%) és a felvásárlási ajánlatot kapó osztrák Atrium (+12,5%). A svájci Aryzta valamint az orosz HMS és az izraeli Teva ugyanakkor rontotta a teljesítményt. Az időszak során a török piacon az történt, amire egy kedvező szcenárió esetén számítottunk: A javuló makroökonómiai fundamentumok (a magas bázishatás miatt automatikusan lecsökkenő infláció, így megemelkedő reálhozam, valamint a nyári turistaszezon által is támogatott javuló folyó fizetési mérleg adatok) egyre nyilvánvalóbbá váltak.  Mivel a legnagyobb veszélyt jelentő, az orosz légvédelmi rendszer vásárlása miatti amerikai szankciós fenyegetések nem öltöttek testet (sőt, egy tipikusan Trump-i fordulat szinte elfogadta a jelenlegi török külpolitikát), a befektetők lecsaptak a magas kamatkülönbözetet és jelentős kamatcsökkentési kilátásokat kínáló török állampapírpiacra, a kedvező hangulat pedig a részvénypiaci bizalmat is segítette, és a csökkenő kamatokon, és erősödő lírán keresztül a vállalati mérlegekre is pozitívan hatott. A piaci emelkedés során némileg csökkentettünk a török kitettségünket, de véleményünk szerint jó eséllyel a következő hónapokra is kitarthat a lendület, és a török piac – amennyiben nem eszkalálódik semmilyen külső konfliktus – relatíve felülteljesítő lehet. Növeltük a nyugat-európai tőzsdéken forgó, de a globális világpiacot kiszolgáló ipari vállalatok súlyát, ebben a szegmensben ugyanis az elmúlt hónapokban sok esetben hatalmas alulteljesítést figyelhettünk meg, és az árazások kedvezővé váltak, miközben a fundamentumok véleményünk szerint továbbra is szilárdak. Az Alap az augusztust 97,5%-os részvénypozícióval kezdte, a devizakitettség pedig 63%-os volt. Jelenleg ez nem fedi le az általunk tartott részvények mögöttes devizáját, mert az elmúlt időszak forintgyengülése után indokoltnak láttuk visszafedezni a dollárkitettségünk jelentős részét, valamint az euró és török líra kitettségünk egy részét.

Fundman Alap – November

A november kedvezően alakult az Alap számára, amely  a változó részvénypiaci környezetben 4,25%-kal tudta növelni az árfolyamát. A legnagyobb hozzáadott értéket október után ismét a török kitettségeink jelentették, mind a hosszú állampaprpiaci pozíciók, mind a részvények jelentős része, valamint maga a devizakitettség is pozitívan járult hozzá a teljesítményhez. Mivel az állapapírpiaci hozamok a nyári krízis előtti szintekre csökkentek vissza, az áremelkedést kihasználva lezártuk a hosszú állampapírpozíciónk egy részét. Szintén csökkentettük a sokat emelkedő Arcelik, Akbank és Garanti kitettségünket, és a helyükre részben a némileg gyengébb minőségű, de sokkal kedvezőbb értékeltségen forgó bankpapírokba súlyoztunk át. Úgy gondoljuk, hogy jelenleg a legnagyobb esély arra van, hogy sikerül elkerülni a korábban konszenzussá váló nagyon mély recessziót, és nem lesz tömeges csődhullám a gazdaságban – ebben az esetben viszont indokolatlan, hogy az egyébként magas profittal és alacsony költségszinten működő, egyre nagyobb valószínűséggel kormányzati támogatást is kapó bankok a csökkenő hozamkörnyezetben még mindig csak a könyv szerinti értékük 30%-át érjék meg. Az orosz piacot negatívan érintette a folytatódó olajáresés, és bár jellemzően nem az olajkapcsolt szektorokban vállaltunk kitettséget, az áttételes hatások miatt indokoltnak láttuk némileg csökkenteni a pozíciónkat, illetve teljes mértékben visszafedeztük a részvénytartásból fakadó rubel devizapozíciónkat. Úgy véljük, hogy a kiújult geopolitikai kockázatok (kercsi ukrán-orosz konfliktus és következményei), valamint az alacsonyabb olajárak hatására némileg lecsökkenő jövőbeli állami bevételek egy mostaninál gyengébb rubel szintet is eredményezhetnek. Jól teljesített a fejlődő piaci internetes portfolióval rendelkező dél-afrikai holdingunk, a Naspers, valamint a gyorsjelentését követő elemzői telefonkonferencián magabiztos jövőképpel előrukkoló Wizzair – ez utóbbinál a csökkenő olajárak is jelentősen javítják a működési környezetet. Rontotta ugyanakkor a teljesítményt két osztrák befektetésünk: az AT&S mikroelektronikai, illetve az Atrium ingatlanpiaci cégünk. A hónap során a török átrendezés mellett többek között növeltük a pozíciónat a kiváló folyamatokról beszámoló osztrák Raiffeisen bankban, valamint új elemként bekerült az Alapba  egy rendkívül hatékonyan működő finomító, a görög Motoroil. Már régóta követjük a céget, de most kínálkozott kedvező beszállási lehetőség egy kis horderejű negatív hírt követő túlzott pánik során. Novemberben teljesen megváltunk a román Petrom kitettségünktől, amely mintegy 50%-ot emelkedett az elmúlt év során, miközben az összeomló olajárak miatt már megszűnt a korábbi alulértékeltsége. Csökkentettük az orosz Mail.ru internetes és az X5 kiskereskedelmi pozícióinkat, amelyek jól teljesítettek az elmúlt hónapokban és mérséklődött az alulértékeltségük. Bár továbbra is látunk bennük fantáziát, rövid távon egy kissé óvatosabbá váltunk az orosz piaccal kapcsolatban. Az Alap a decembert teljesen feltöltött állapotban, 102%-os részvénypozícióval kezdte, a devizakitettsége pedig 74%-os volt, amely nagy részben USD, EUR illetve török líra kitettséget jelent.

Márciusi események – Atrium vétel

A hónap során növeltük kitettségünket az Atrium nevű osztrák ingatlanfejlesztőben, amely profilját tekintve bevásárló központokra fókuszál a közép-kelet európai régióban. A fundamentumok alapján alapvetően ez az egyik kedvenc ingatlanfejlesztőnk az osztrák univerzumban, ugyanis 8% feletti FFO yielden forog (FFO= Funds From Operation, vagyis az ebből számolt yield az aktuális árfolyamra vetített bérbeadásból származó nettó eredmény), amely messze meghaladja a szektortársak átlagát. A jó jövedelmezőséghez prudens eszközértékelés is társul, ugyanis a könyveiben nem értékeli mesterségesen többre az eszközeit a cég, mint amennyit azok jelen körülmények között az adott piacon érnek (gondolok itt például az orosz eszközökre) és még így is jelentős diszkonttal forog a papír a nettó eszközértékéhez képest.

Continue reading