Lassan egy éve írtunk egy posztot az orosz légiközlekedési piacról, aminek az volt a főbb megállapítása, hogy a nemzetközi szankciók és az alacsony olajárak miatt összeszakadó rubel rendívül nehéz helyzetbe sodorta a beruházási ciklus csúcsán dollárban eladósodott iparágat. Akkori várakozásunk az volt, hogy a piac egy nehéz konszolidációs szakasz elé néz, pár szereplő kiesik a piacról és a legerősebb szereplő az Aeroflot fog győztesen kikerülni a történetből, hacsak a politika közbe nem szól. Szerencsére nem szólt, és a második legnagyobb orosz légitársaság a Transaero-t engedték csődbe menni, bár sokáig napirenden volt, hogy az Aeroflot-nak kellene kimentenie. Ez az Aeroflot szempontjából a lehető legrosszabb forgatókönyvnek számított volna, mivel a Transaero saját tőkéjének piaci értéke masszívan negatív tartományban volt, (a hitelek értéke jóval nagyobb volt, mint a vállalat eszközeinek az értéke) ráadásul az Aeroflotnak egyáltalán nem volt szüksége a Transaero gépeire sem. Az orosz légiközlekedési piac már az orosz-ukrán válság előtt is kezdett túlkínálatossá válni, amihez csak hozzáadódtak a gazdasági szankciók és az olajárak masszív visszaesése miatti fogyasztási kereslet csökkenés is. A Transaero elengedése viszont új helyzetet teremtett, a túlkínálat megszűnt, ráadásul egy olyan szereplő hagyta el a piacot, amely a low cost stratégiájával folyamatosan 10-20%-kal az átlagos (economy) repülőjegyárak alá kínált. (Ez a stratégia úgy tűnik nem igazán működött…) Ezzel mérséklődött az árverseny, javult a megmaradó légitársaságok kapacitás kihasználtsága és így a jövedelmezősége is.
