Májusi események – Digi vétel

Májusban bevezették az olvasók által is bizonyára jól ismert Digi kábelszolgáltatót a román tőzsdére és a kibocsátás során mi is vettünk a papírból. Ismerősökkel beszélgetve sokakban az a kép él, hogy a Digi magyar cég, de ez közel sem igaz, hisz bevételének közel ¾-ét a román piacon szerzi. Ugyan az alapítója és fő tulajdonosa egy erdélyi magyar, Teszári Zoltán, de a cég Magyarországon eddig csak TV és internet szolgáltatással van jelen. Romániában viszont integrált szolgáltató, internetben és fizetős TV- szolgáltatásban piacvezető, melyek mellett a vezetékes és mobiltelefon piacon is jelen van. A mobilpiacra kb. 10 éve lépett be és mostanra már több mint 12%-os piaci részesedést hasított ki magának, amelyet saját várakozásaik szerint 20%-ra is növelhetnek az árérzékeny fogyasztókat megcélzó, a versenytársaknál olcsóbb szolgáltatást kínáló stratégiájukkal. Magyarországon pont emiatt tartanak tőle jogosan a jelenlegi szereplők, ugyanis a pár évvel ezelőtti aukción 1800 MHz-en 2* 5 MHz frekvenciát vásárolt (ez a "belépőjegy" a mobiltelefon szegmensbe), amely ugyan nem elég egy országos lefedettséghez, de az 1-2-3 éven belül tartandó újabb frekvenciatenderen tovább bővíthetik a kapacitásaikat. A kibocsátáskor adott tájékoztatás során ugyan nem derült ki egyértelműen, hogy mekkora összeget terveznek beruházni a magyar mobiloperáció kiépítésébe, de egyértelműen ebbe az irányba kacsintgat a menedzsment. Már dolgoznak is 300 átjátszó torony kiépítésén, melyek számát pár éven belül 2 ezerre növelnék. Az biztos, hogy a román számokból kiindulva a mobilban kisebb marzsot tudnak elérni, mint a többi üzletágban és a mobilpenetráció is elég magas hazánkban, így csak a többiektől ügyfeleket elcsábítva tudnak majd terjeszkedni. Ugyanakkor mivel a versenytársaknál jóval olcsóbb csomagokat kínálnak, erre látunk esélyt. Nem hiába kezdett agresszív árazásba már a Digi belépése előtt a Vodafone, amelyre a többi szolgáltató is kénytelen volt reagálni… 

A tőzsdei bevezetés során viszont inkább a román operációra épült a sztori, hiszen ez az ami már működik. Azon belül is:

  • az internet szegmensre, ahol a penetráció jóval elmarad az EU átlagtól (56% román vs 80% EU, Magyarországon 73%) és a magyar példa alapján gyors konvergencia várható
  • a mobil szegmensre, ahol az eddigihez hasonló ütemű piaci rész szerzés stabil ARPU-val (egy felhasználóra jutó bevétel) számolva is megfelelő bevétel növekedést eredményez. Plusz megjegyzendő, hogy Romániában saját hálózattal rendelkeznek és rengeteg spektrummal, így közel 100%-os a lefedettsége 3G-ben (4G-ben még van tér a fejlődésre)

Ami az árazást illeti, a régiós telekomszolgáltatókhoz viszonyítva magasabb szorzókon jött a Digi a piacra (6,1-es 2018-as EV/EBITDA vs 5 alatti régiós telekom átlag), de véleményünk szerint ezt kompenzálja a nagyobb növekedés. Úgy gondoljuk, hogy pl az EU-s viszonylatban fogyasztói szempontból rendkívül drágának számító magyar telekom piacon lehet létjogosultsága egy versenyképes árazást kínáló cégnek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük