Áprilisi események – Halkbank vétel

A Halkbank az egyik legnagyobb állami többségi tulajdonban lévő török bank, és a török tőzsdén is jelentős szereppel bír. A helyi bankok közül elsősorban a kis- és középvállalati szegmensben erős, és elsősorban a vidék gazdaságában van nagyon erős pozíciója. Az elmúlt 2-3 évben a bank leértékelődőtt a versenytársakhoz képest, korábban az átlaghoz közelített az értékelsége, de mára a legolcsóbban értékelt török banknak számít.

Az ábrán a HALKB TI gombóc mutatja ennek az érvelésnek az alapját. A vízszintes tengelyen a tőkearányos megtérülést láthatjuk, a függőleges tengelyen és a színskálán azt, hogy mennyire „drága” az adott bankrészvény. A kör mérete arányos a bankok tőkeellátottságával. A diagramon látható, hogy az értékeltség alapján a Halkbank messze lemarad például a versenytárs Ak, Garanti és Is bankoktól.

Ennek több oka is volt: Egyrészt a cég belekeveredett az Iránnal kapcsolatos szankciók megsértésével kapcsolatos amerikai vizsgálatba. (Aranyat exportált, míg olajat impotált – a kérdés, hogy ezzel szankciókat sértett-e). A múltban már több nagy nyugat-európai bankot is elmeszeltek, és semmit nem lehet tudni a politikával átitatott vizsgálat kimeneteléről, de amikor valamilyen újabb negatív nyilatkozat/vád alá helyeztés történik, akkor a bank árfolyama erre érzékenyen reagál. ennek legutóbbi fejezete márciusban zajlott le, amikor váratlanul őrizetbe vették a bank pénzügyi igazgatóját a New York-i reptéren (pedig az elmúlt években – mikor zajlott a vizsgálat – rutinszerűen járt ott többször is). Pont befektetőkkel találkozott volna egyébként, és valljuk be, nem túl jó az optikája, ha az üzleti partner amiatt késik, mert őrizetbe vették.. A bankra kiszabható lehetséges büntetés mértékét latolgató elemezéseket tanulmányozva azonban  úgy tűnik, hogy az emiatt kialakuló diszkont alapján az árfolyamba egy nagyon rossz kimenetel van beárazva. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban pozitív fejlemények is történtek a bank háza táján, ami jó alkalmat adott a visszaárazódásra: Februártól kezdve a török Hitelgarancia Alap újonnani feltőkésítéssel vág neki a vállalati szektornak nyújtott hitelek garantálásának, az új program elsősorban a kis és középvállalati szegmenst, ezen belül is az exportáló vállalatokat preferálja. Az alap feltőkésítésével és a garanciakeret kibővítésével a kormány a hitelezés bővülését igyekszik és ezzel áttételesen a növekedés ütemét akarja gyorsítani és ebből a szempontból a Halkbank stratégiája és hitelportfoliója különösen alkalmas ennek a folyamatnak a megjátszására. Ez szépen vissza is tükröződött egyébként az első negyedéves számokban, amelyekben a többi török bankkkal együtt a Halkbank is nagyon profitábilis időszakról számolt be, beindítva az elemzői előrejelzések felfelé módosítási hullámát.

Így összességében az olcsó értékeltség, a támogatott hitelnövekedés várható hatásai és az ügyvezető letartóztatása körüli ijedtség adta az alapot a vásárlásra. Az időzítés kedvező volt, a pánikszerű beadás után a részvényárfolyam és vele együtt a pozíciónk is több mint, 15%-os pluszba került.

One thought on “Áprilisi események – Halkbank vétel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük