Néha előfordul, hogy egy-egy papírból egy nagyobb tulajdonos egyszerre nagyobb pakkot szeretne eladni. Ilyenkor, ha elkezdené lassan eladogatni, akkor (különösen, ha átlép valamilyen bejelentési korlátot) az előbb utóbb kitudódna, és hirtelen óvatosabbá válnának a vevők, ezzel pedig a vételi oldal elgyengülése miatt az eladásaival tartósan lenyomná az árat, mire befejezi a kiszállást. Hiszen vevőként gondolkodva, még ha jónak is találjuk az árat, érdemes várakozni, és a végét megvenni az eladó állományának, általában ez van a legjobb áron, és utána általában jön is a visszapattanás.. Emiatt a nagyobb eladók többnyire azt a megoldást szokták inkább választani, hogy megbíznak egy pár jelentős (jellemzően intézményi) befektetői kört elérő brókert, és egyszerre zúdítják a piacra a teljes mennyiséget, diszkontot kínálva. Mivel a vevők egyrészt diszkontot kapnak, másrészt pedig tudják, hogy ezzel el is fogyott az eladó, ez általában – különösen rövid távon – jó beszállási pontot jelent, ha egyébként normális árazású papírokról van szó és a piaci körülmények is normálisak.

A folyamat maga általában úgy néz ki, hogy kell mondani árszinteket (amit azért többnyire a brókerek egy idő után a bejött ajánlatok függvényében indikálnak), és hogy ott mennyit vennénk.  

Ami kicsit nehezíti a helyzetet, hogy viszonylag gyorsan dönteni, mert az ajánlat általában piaczárás után érkezik, és pár óra alatt le is zárul. Emiatt ha valaki nincsen amúgy képben az adott papírral, ez elég kevés idő egy alaposabb elemzéshez.  Ezen kívül jól kell tudni megsaccolni, hogy mennyire legyen agresszív az ember a licitálással: mivel általában túljegyzés alakul ki, valamennyire (különösen az olcsóbb szinteken) érdemes "inflálni" a vételi ajánlatot, mert valószínű, hogy csak a töredékét kapjuk majd meg a kért mennyiségnek. Ennek az a veszélye, hogy ha rosszul mérjük fel a várható keresletet, és túlságosan elinfláljuk az ajánlatot, akkor túl sokat kapunk egy rossz pozícióból, ami miatt nem árt extrán elővigyázatosnak lenni.  De összességben elmondható, hogy ezek a helyzetek általában az átlagosnál jobb vételi lehetőséget kínálnak.

A hónap során három ilyen lehetőség is volt, és mind a háromban részt vettünk. Először a Raiffeisen Bank papírjaiból vettünk. Itt a kínált diszkonton kívül az volt a fő megfontolás, hogy a régiós bankok közül a Raiffeisen még mindig jelentősen alulértékelt a régiós bankszektorbeli társakhoz képest, még a következő időszakban várhatóan megvalósul az anyjával ez összeolvadás (ezzel kiesik egy bizonytalansági faktor), illetve remélhetőleg befejezik a korábban összeszedett rossz hitelek céltartalékolását. A tervek szerint ezután akár a szektorátlaghoz közelítő 10% fölötti sajáttőke arányos megtérülésre is képes lesz a bank, és úgy gondoljuk, hogy ez esetben az értékeltségnek is fel kell zárkóznia. Az OTP és a Mol esetében inkább a rövid távú visszapattanásra számítottunk, és a piaci árhoz képesti kedvező vételi szinteket használtuk ki.