Februári események – TSKB vétel

A török bankok közül kitűnik a TSKB magasan átlag feletti saját tőkére vetített jövedelmezőséggel, de ennek ellenére mégis olcsó árazásával. (A két mutató közötti összefüggést pont a török piaccal kapcsolatban egy korábbi cikkünkben már bemutattuk). Ezen kívül a bank helyzete némileg speciális a török piacon: a TSKB Törökország első és egyetlen magán beruházási bankja, a formátumból adódó extrákkal. A stratégia szerint nagyrészt megújuló energia, infrastrukturális és logisztikai projekteket finanszíroznak, kisebb mértékben pedig vállalatokat. A hitelek nagy többségét dollárban vagy euróban nyújtják, és gyakran más fejlesztési bankkal közösen hiteleznek (pl legutóbb az EBRD-vel közösen egy 6m eurós hitelt egy malomipari vállalatnak). Nem meglepő, hogy a portfolió jellegéből adódóan a hitelek minősége is jobb, mint a szektortársainak. Így gyakorlatilag a magasabb megtérülést úgy tudja elérni, hogy hiába alacsonyabb a többieknél a kamatmarzsa, közben kevésbé rontja az eredményt a rossz hitelek miatt képzendő tőketartalékolás, így a végén összességében mégis jobban járnak. A bank további előnye, hogy nem kell fenntartania kiterjedt fiókhálózatot és ügyintézőket (2 fiókja van összesen), ezért lényegesen alacsonyabb költséghányaddal tud működni, mint a versenytársai.
Bár a török bankokban év elején nagy rali volt, a TSKB egyelőre még lemaradó volt, és így az értékeltsége kedvezővé vált a szektortársakhoz képest. Mi azonban továbbra is azt gondoljuk, hogy a hosszú távú kilátások alapján ez lehet az egyik legstabilabb bank a török piacon, amely inkább prémium árazást érdemel a többiekhez képest. A februárban kijött negyedéves jelentés szintén megerősítette az álláspontunkat és ez így együtt az alacsony értékeltséggel jó beszállási pontot nyújtott.

2 thoughts on “Februári események – TSKB vétel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük