Platinabányák – update

Tavaly nyáron már írtam itt a blogon a platinabányákról, amelyek árfolyama akkor jelentős eső trendben volt, éppúgy, mint a nemesfémeké, de az akkori esés csak idén januárban érte el a mélypontját. A bányapapírok árfolyama az augusztusi szintekről pár hónapos időtávon újra lefeleződött-lenegyedelődött, miközben a platina is további 20%-ot esett.  Akkori cikkem konklúziója az volt, hogy ugyan már tavaly augusztusig is sokat estek a platinabányák, de értékeltségüket tekintve a többi nyersanyagkitermelőhöz képest még akkor is prémiummal forogtak és a nemesfémek visszapattanása nélkül nem szólt fundamentális érv az emelkedésük mellett.

Az Anglo Platinum (fehér), az Impala (narancssárga) és a Lonmin (sárga) árfolyama az elmúlt 5 évben

platina árfolyam v2Forrás: Bloomberg

Január közepén viszont megérkezett a korrekció a platina piacán, melynek hatására szó szerint kilőttek a bányák is és alig egy hónap alatt megduplázták értéküket. A platina emelkedése mögött viszont nem a keresleti-kínálati tényezők változása állt, hanem inkább az arannyal való együttmozgás, annak ellenére, hogy a platina felhasználásának több mint 50%-a az ipari kereslethez köthető, és nem az aranyra jellemző biztonságos menedék szerep dominál a vásárlásánál. Ami pedig a bánya-rallyt illeti, még kevésbé tűnik indokoltnak a 90%-os átlagos emelkedés, ugyanis a fundamentumok egyáltalán nem javultak, mivel a strukturális változások elmaradtak a szektorban, a kereslet nem erősödött, a kínálat viszont folyamatosan nő. Platinum-products-web

Alapvetően a platina szektor legnagyobb problémája, hogy a termelés 80%-a Dél-Afrikában összpontosul, ahol a ZAR (dél-afrikai deviza) gyengülése konzerválta a marzsokat és nem valósult meg a szektor racionalizálódása. ZAR-ban mérve ugyanis majdnem all-time-high-on vannak a platinaárak, de a cégek casf-flow termelő képessége mégis sivár az egyre növekvő kamatköltségek miatt (ugyanis a kevésbé vonzó kilátásokkal rendelkező bányák már nem tudják olyan jó szinteken megújítani a hiteleiket, ezért nőnek a finanszírozási költségeik).

A platina árfolyama USD-ben (fehér) és ZAR-ban (piros) 5 éves időtávon

platina árfolyam ZAR vs USD

Forrás: Bloomberg

A bányák jó része a saját devizában számolt magas platinaárak mellett is égeti a pénzt, de amíg egy bánya eleget tud ahhoz termelni, hogy fedezze a fenntartási költségeit és teljesítse a hitelszolgálatot, addig a tulajdonosoknak nem érdekük bezárni. Ez működő stratégia egy ciklikus iparágban, de káros lehet, ha a nyersanyagok árai tartós visszaesésben vannak (USD-ben nézve).

Azt gondolom, hogy ha a 3 legnagyobb piaci szereplő (Anglo American Platinum, Impala, Lonmin) közül bármelyik hajlandó lenne nem csak a saját, hanem a szektor érdekeit is szem előtt tartani és bezárni a magas kitermelési költséggel működő bányáit, akkor a visszafogott kitermeléssel lenne rá esély, hogy helyreálljon a kereslet-kínálat egyensúlya, reális és szilárd alapot szolgáltatva a platina árfolyam emelkedésének. Azonban ennek megvalósulása távolabbinak tűnik, mint tavaly nyáron gondoltuk, ugyanis novemberben a Lonmin, amely a legesélyesebb szereplő lett volna a kifeszített anyagi helyzete miatt, hogy áldozatul essen a szektor konszolidálódásának, sikeresen tőkét emelt és hitelei meghosszabbításával pár évvel elodázta a problémát. Viszont így még kevésbé bízhatunk a szektor átalakulásában, ugyanis annak gátat szab:

  • a gyenge deviza, amely lehetővé teszi, hogy nyomott nyersanyagár környezetben is tudjanak annyit termelni a bányák, ami elég a költségeik fedezéséhez
  • a kormány és a szakszervezetek, akik szeretnék elkerülni az újabb sztrájkokat és a leépítések miatt növekvő munkanélküliséget
  • a bányabezárások költségvonzata, amely sokkal magasabb tud lenni, mint akár rossz feltételekkel is, de üzemeltetni az adott bányát
  • a „Miért pont én?” hozzáállás, ugyanis ha valamelyik jelentős kitermeléssel rendelkező bánya meglépi a bezárásokat, akkor a versenytársaknak nem kell és ugyanakkora termeléssel élvezhetik a magasabb árakat.

Összességében úgy tűnik, hogy fundamentálisan nem volt indokolt, hogy ennyit emelkedjenek a platinarészvények, hisz a platina piaca továbbra is túlkínálatos és a bányászsztrájkok alkalmával bezárt bányák mostanság térnek vissza teljes kínálatukkal a piacra, nem beszélve a következő 3-4 évben érkező új kapacitásokról, melyekkel szemben csak egy alig észrevehetően növekvő kereslet áll. A jelenlegi szinteken a bányák értékeltsége önmagukhoz és a más nyersanyagkitermelőkhöz viszonyítva is elég feszített, nem beszélve arról, hogy rövid távon semmilyen trigger nem maradt, amely az árfolyamemelkedést támogathatná. A szektor konszolidálódása elkerülhetetlen, melyet a ZAR erősödése gyorsíthat.

Az Anglo Platinum (narancssárga), az Impala (fehér) és a Lonmin (zöld) értékeltsége EV/EBITDA alapon az elmúlt 3 évben

ertekeltség v2

Forrás: Bloomberg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük