Furcsa volt tegnap követni a török piacon történteket.

A meglepetés AKP győzelem miatt hatalmas rali bontakozott ki, ráadásul pont azokban az általunk olcsónak tartott és kedvelt szegmensekben (bankszektor – ingatlanszektor), ahol korábban a bizonytalan politikai helyzet miatt a legnagyobb kockázat volt beárazva, azaz olcsóbbak voltak. Mivel egy-két bátrabb helyi háztól eltekintve az elmúlt időszakban a nagy többség inkább óvatos volt a török eszközökkel, az egypárti kormány visszatérése (de a 2/3-os többség elmaradása) visszacsalta a befektetőket, a gyors ajánlátváltások után az ajtó ezúttal befelé bizonyult túl szűknek – volt olyan befektetésünk amelyik forintban közel 20%-ot emelkedett.

Ugyanakkor felemás érzés volt hallani a török helyieket. Az elmúlt évek során a magánbeszélgetések alkalmával már megfigyelhettük azt a skizofrén állapotot, hogy hivatalból a stabil AKP-nak szurkolnak (mert a piac azt szereti), de magánemberként és világlátott értelmiségiként szinte mindeki a pokolra kívánja Erdogant és a korrupt, tekintélyelvű, az Atatürki világi államot fokozatosan romboló, ellenvéleményeket eltipró berendezkedését. Ahhoz hasonló lehet az érzés, amikor az ember a forintot shortolja, vagy mondjuk Federer ellen fogad a Betfairen – elrontja a szurkolást.

A júniusi választások után felcsillant a remény, hogy sikerül egy kicsit letörni az AKP (és mindenekelőtt Erdogan) szarvát, és egy nagykoalíción keresztül egyidejűleg a gazdasági stabilitás is megvalósul. Ez a szcenárió most elveszett. Marad a stabilitás, jó eséllyel lecsökkenő politikai kockázat és vele együtt várhatóan a magasabb eszközárak. Ez visszatükröződött a helyi elemzőkkel-brókerekkel folytatott beszélgetésekben is. "Piacbarát" – ez volt a leggyakoribb jellemzés, de mindenkinél érződött egy kis (illetve nem is kis)  keserűség (sőt, néhol egy kis másnaposág is). Egy álommal kevesebb.

Hogyan tovább?

A következő lépés a kormányalakítás és azon belül a gazdasági vonal a legérdekesebb. Sok minden fog ettől függeni, hiszen az AKP legnagyobb pozitívuma a 2000-es évektől kezdődően a stabil, reformokat keresztülvivő  gazdaságpolitika. Ennek az egyik letéteményese Ali Babacan, aki úgy tűnt, hogy a harmadik ciklust nem vállalja (elvileg van egy ilyen belső AKP-s szabály), de most mégis úgy látszik, hogy visszatérhet. Az ő pozícióba kerülése kétségtelenül sokkal jobb hír lenne, mint a másik végleten elhelyezkedő, de minden bizonnyal szintén kiváló jelölt Berat Abayrak, akinek az alkalmasságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy történetesen Erdogan veje.