Miközben a fejlett világ jó része némi kis inflációra áhítozik, a török piaci befektetőknek az infláció inkább olyan, mint a Terminátor-sorozat: mindig visszatér, pedig jól meglennénk nélküle.

Az olajáresést követően nagy volt a várakozás, hogy az energiaár-csökkenés szépen leviszi majd az inflációt (ami jót tenne az egész befektetési sztorinak). Aztán a török líra gyengülése hűtötte a várakozásokat, és noha lejjebb jött az infláció, a jegybank általi örök cél, az 5%, látóhatáron belülre sem került. Ezt pedig részben az élelmiszer árak okozták, amelyek úgy is növekedtek idén, hogy közben a globális árak csökkentek. És úgy általában sem mutatnak sok összefüggést azzal, hogy mi épp az aktuális trend a nagyvilágban (ld.az ábrán).

A két grafikon között nehéz erős kapcsolatot felfedezni…forrás: BGC

Az inflációs kosár negyedét adó élelmiszerár-emelkedést főként az időjárási körülményekkel magyarázzák, aszályokból és esőzésekből az elmúlt pár évben Törökországnak is kijutott. Ugyanakkor a hosszabb adatokból látszik, hogy vannak itt mélyebb, strukturális problémák is.

Atatürk álma, éléskamra a Tigris és Eufrátesz között

A török mezőgazdaság adottságai eléggé rendben vannak: nagy, művelhető terület, meleg éghajlat. Ennek köszönhetően Törökország a tíz legnagyobb agrártermelő ország között van, onnan jön többek között a mogyoró (a legnagyobb exportőrök a törökök) , szárított barack és füge és mazsola Európába. Az édesszájúaknak így az El Ninon kívül a török időjárást is érdemes követniük: ha ott elromlik az idő, a Nutella ára nő.

Közelebbről nézve azonban már korántsem ilyen derűs a helyzet. A farmok kicsik és széttagoltak, és ez a termelékenységre is rányomja a bélyegét. Probléma van az öntözési rendszerrel is. A már 25 éve elindult megaberuházás, Kemal Atatürk álma, a Délkelet Anatólia projekt többek között ennek a fejlesztését célozza. Az elmúlt évtizedekben kb. 30 milliárd(!) dollárt pumpáltak a projektbe, hogy 1.7 millió hektárnyi föld váljon öntözhetővé. 2018-ig pedig még további 10 milliárdot terveznek: az ambiciózus célok között szerepel a régió exportjának duplázása és egymillió munkahely teremtése. További gond az is, hogy a farmerek érdekérvényesítő képessége gyenge és rengeteg közvetítő ékelődik a rendszerbe – így többszörös áron kerül a fogyasztóhoz a termék, mint amennyit a farmer kap érte. A magas inflációhoz az importkorlátozások is hozzájárulnak, így a csökkentés szempontjából ezek részleges feloldása is jó eszköz lehet.

Légifotó az Atatürk-gátról, ami a fejlesztés első eleme volt

A hiányosságok a műtrágya fogyasztásban is megmutatkoznak, az egy hektára jutó fogyasztás 40-50%-kal alacsonyabb az uniós és a világ átlagnál. A mezőgazdaság fejlesztése több okból is jó kormányzati cél lehet: egyrészt fejleszteni az elmaradottabb, Délkelet-Anatóliai régiót, másrészt az élelmiszer árak volatilitásának csökkentése népszerű lenne mind a lakosság, mind a farmerek között.  Ha pedig jó a farmereknek, nő az öntözhető és művelhető terület, és több pénz marad a zsebükben, akkor várhatóan többet költenek majd műtrágyára is.

Ez pedig egy jó kis középtávú trend lehet az egyik nagy tőzsdei cégnek is, a Tekfennek, amiről  jövő héten olvashattok! Addig is…