Megint izgalmas lett a török piac. A politika ismét átvette a főszerepet. A múlt hétvégi választásokon a kurd kisebbség pártja a történelem során először bejutott a parlamentbe, alaposan megkeverve az állóvizet. Az eddigi kormánypárt, és főesélyesnek számító AKP (Erdogan elnök pártja) nyert ugyan, de egyedül nem tud kormányt alakítani. Ezzel pedig – amennyiben nem sikerül egy partnert találni, aki koalícióban, vagy kívülről segíti a kormányzást – elég sokáig politikai patthelyzet alakulhat ki, aminek a végén november körül előrehozott választások lennének, újabb bizonytalansággal. A politikai patthelyzetek pedig a török történelemben általában alacsonyabb gazdasági növekedéssel, és nagyobb kockázati prémiummal és így alacsonyabb értékeltséggel jártak. Ezért most a cégek egyedi elemzése mellett a politikai kimeneteket is fokozottan szem előtt kell tartani.

A török piac teljesítménye idén egyéb EM-hez képest (dollárban):

A fehér vonal a török részvényindex teljesítménye dollárban, a narancssárga pedig a fejlődő piaci részvényeket követő ETF
Forrás: Bloomberg

Azt valószínűleg senki nem vitatja, hogy egy jó kis vérfrissítés nem tenne rosszat a török politikai életnek, de a fő kérdés, hogy lesz-e bármilyen kormányképes koalíció, és milyen programja lehet?

A szereplők

4 szereplős a játszma, a legfontosabb az

1) AKP:

A sok szavazatot (de nem eleget) begyűjtő kormánypárt 2002 óta van hatalmon, a mostani volt a harmadik ciklusa. Alapvetően sikeres volt a kormányzása, Erdogan vezetésével az első két ciklus igen eredményesnek volt mondható, szépen talpra állították a gazdaságot. A harmadik ciklusra azonban politikailag kissé megfáradt Erdogan és csapata, és a reformok helyett elsősorban a hatalom megőrzésére koncentráltak (fékek és ellensúlyok lebontása, kacsalábon forgó palota építése). Erdogan az elnöki pozíció megszerzését, majd alkotmánybeli megerősítését tűzte ki célul, sokak szerint az orosz út felé kacsintgatva. Ezt azonban a mostani választási eredmény elég alaposan keresztülhúzta. Az AKP-s politika irányítója jelenleg Ahmet Davutoglu volt miniszterelnök,

 

de továbbra is legalább ilyen fontos faktor Erdogan elnök, aki egyelőre ugyan önmérsékletet tanúsított, de a jelenlegi helyzet nagy veszteseként jó eséllyel elő fog állni egy tervvel. Annál is inkább, mivel nem csak a hatalmat veszítheti el, az ellenzék egyik legerősebb célja Erdogan elszámoltatása, a korrupciós ügyek feltárása.

2) CHP:

A választás második helyezettje, a legerősebb ellenzéki párt, és Atatürk utódpártja. Egyébként az AKP utáni legésszerűbb, legkevésbé populista gazdasági programmal rendelkezik. A vezetője Kemal Kilicdaroglu.

Úgy tűnik, hogy igencsak megunták az ellenzéki létet, mert az eddigi nyilatkozatok alapján szeretnének részt venni egy koalíciós kormányban. Elsősorban egy ellenzéki hármas koalíciót preferálnának (ahol ők lennének a legerősebb párt), de nem zárkóztak el az AKP-val kötött koalíciótól sem.

3) MHP (nacionalisták):

Hasonló a kultúrkör az AKP-vel, ezért logikus szövetséges lehetne, de van egy nagyon lényeges ügy, amiben különböznek, ez pedig a kurd kérdés. A nacionalisták ugyanis nem támogatják a békefolyamatot, ami pedig az elmúlt években az AKP egyik fő programja volt. Vezetőjük Devlet Bahceli.

 

Az AKP őket látná legszívesebben maga mellett a koalícióban, de egyelőre úgy tűnik, hogy a nacionalisták teljesíthetetlen követelésekkel álltak elő. Egyrészt Erdogan szerepét marginalizálnák másrészt pedig újraindítanák a 2013-as decemberi korrupciós vizsgálatokat (ez Erdogan személyét is érintené). Ezen kívül a kurd békefolyamatot is leállítanák. A három követelés közül egyik sem tűnik az AKP számára megvalósíthatónak, így egyelőre ez a koalíció nem tűnik túl valószínűnek.

4) HDP (kurdok):

Ők voltak, akik indulásukkal felrobbantották az eddigi status quo-t, azt is kockáztatva, hogy kiszorulnak a parlamentből, és a kurdok képviselet nélkül maradnak. A kurd kisebbség szavazata nem lett volna elég (korábban emiatt nem is indultak külön pártként), a 10%-os küszöb átlépéséhez szükség volt a többi párttól (elsősorban a CHP-től) begyűjtött AKP elleni protestszavazatokra. Ez a vakmerő terv fényesen bevált. Ezek után viszont a szavazókkal szembeni óriási hálátlanság, és politikai öngyilkosság lenne az AKP-t támogatni. Ezt a választási eredmények kikerülése után Demirtas meg is erősítette. Az a lehetőség, hogy valamiképpen bejussanak a kormánykoalícióba, a nagy ellenzéki együttműködés keretében valósulhatna meg, ahol akár a koalíción belülről, akár kívülről egy CHP-MHP kisebbségi kormányt támogatva játszhatnának szerepet. Vezetőjük Selahattin Demirtas.

 

Érdekes, hogy a törököknél nincs akkora különség a politikusok között, mint nálunk, ezért szinte bárki bárkivel összeállhat, és ez különösen izgalmassá teszi az előttünk álló időszakot. Még az is elképzelhető, hogy  kurdok és a nacionalisták egy platformon kötnek ki, mert most az elsődleges célnak a sebzett oroszlánnal, Erdogannal való leszámolás tűnik.

Készült egy felmérés, hogy az egyes pártszimpatizánsok milyen koalíciókat támogatnának:

Forrás: Oyak

Ez több érdekes tanulsággal is szolgál. Az AKP-sok és Az MHP-sok az AKP által is favorizált felállást, az AKP-MHP koalíciót választanák, de ugye egyelőre útban áll az MHP vezetés korábban már említett teljesíthetetlen hármas feltételrendszere. A kurd választók szívesen lépnének frigyre az AKP-vel is (amit a pártvezetés kizárt), de az ellenzéki koalíciót is támogatnák, a lényeg, hogy a pártjuk hatalomhoz juthasson. A CHP-sok egy ellenzéki koalíciót látnának szívesen, de ez az MHP-n törhet meg, ugyanis a nacionalisták nem szívlelnének egy kurdokkal kötött szövetséget.

A török sajtóban is ezekről a felállásokról spekulálnak, jelenleg a helyiek szerint egy AKP-CHP (ez lenne a legpiacbarátabb), vagy egy CHP-MHP-HDP ellenzéki szövetségnek van a legnagyobb esélye (magánemberként viszont ennek örülnének a legjobban a kontaktjaink, mert ez a koalíció elsősorban Erdogan elszámoltatására jönne létre). Az utóbbi formáció jóval ingatagabb lenne, hiszen a kurdok és a nacionalisták valószínűleg nem férnének meg egy fedél alatt sokáig. Ugyanakkor az optimisták szerint az autoriter kormányzás után az országnak jót tenne a konszenzuson alapuló kormányzás, de amíg ez kiderül, a befektetők nem biztos, hogy nagyon örülnek majd a kísérletnek. Jobb a rossz, de stabil, mint a bizonytalanság.

Erdogan válasza kulcsfontosságú. Elnökként először az AKP-s Davutoglut fogja felhatalmazni koalícióra, de ha az nem sikerül (mert az ellenzéki pártok inkább egymással szövetkeznek), akkor a CHP-s jelöltnek kell, hogy átadja a jogot. De itt van egy kiskapu, hiszen úgy is dönthet, hogy ehelyett inkább előrehozott választásokat ír ki. Ez lenne a legrosszabb forgatókönyv (legalábbis rövid távon a piacok számára, mert aztán lehet, hogy ennek teljes AKP-s szétesés, és stabilabb ellenzéki kormány lenne a vége), kiegészítve egy kis pánikkal, zavarkeltéssel, amikor “szükség van” egy erős kézre, például az övére. Ennek a szcenáriónak csökkent Erdogan első megnyilatkozásaival az esélye, mert annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy mindennél fontosabb a mielőbbi kormányalakítás (akár ellenzéki). Emiatt tért magához a részvénypiac is az elmúlt napokban

 

Mi az oka Erdogan “gyenge” válaszának? Helyi forrásaink elsősorban az AKP-n belüli törésvonalakat említik. Ugyan a most megválasztott képviselőket valószínűleg saját kezűleg válogatta át még a jelölés során, de sok régi szövetségest (pl a korábbi elnök Gült, a nem újrázó népszerű gazdasági minisztert, Babacant) elvesztett, sőt Davutoglu-val is egymást hibáztatják a vereségért a pletykák szerint. Azaz az AKP-n belül is meggyengült a szerepe. Ha ez valóban így van, akkor a nyár elhozhatja a török politikai paletta megújulását, ami nemcsak a demokráciában élni akaró török ismerőseinknek (akik közül ismerek olyan fiatalt, aki a reménytelen politikai hangulat miatt már a kivándorlást fontolgatta), hanem a török gazdaságnak és a befektetőknek is egy hosszú távú pozitívum. Szerintünk a török piac egyébként alapvetően mind a kilátásokat tekintve, mind értékeltségileg rendben van (erről korábban írtam is), és mostani fékezettebb gazdasági növekedés az infláció csökkenésével és a külső stabilitás erősödésével fog járni. Ez pedig a török állampapíroknak, és az azzal együtt mozgó szektoroknak (bank és ingatlan) lehet egy jó környezet.

A török bankindex teljesítménye az elmúlt egy évben (lírában):

 

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezek még csak a nyitólépések voltak, a nyár a jelek szerint nem uborkaszezonnal fog folytatódni a török politikai élet számára. Az irány, amerre sodródunk, akár Erdogan letartóztatásával is végződhet, és gyengébb helyzet ide, törésvonalak oda, nem valószínű, hogy az eddig mindent túlélő stratéga harc nélkül elvonulna.