Szlovák Telekom felvásárlás: Ki lehet a következő?

Múlt héten került volna sor a Szlovák Telekom IPO-jára (tőzsdére bevezetés), amely 700-1000 m EUR-os volumenével az elmúlt 4 év egyik legnagyobb kelet-európai tőzsdei kibocsátása lett volna. Azonban az utolsó percben mégis meghiúsult a terv, mert a szlovák állam 49%-os részesedéséért egy stratégiai befektető magasabb árat kínált. A tőzsdei befektetők többnyire a sáv alján (750 m EUR) jegyezték volna le a papírokat, mert annak ellenére, hogy az operáció ígéretes és rengeteg pénz van a cégben (a vállalat értékének harmada), az osztalékfizetés mértéke korlátozott, amely nem túl befektetőbarát hozzáállás és csökkenti a befektetők lelkesedését. A meg nem nevezett stratégiai befektető, akiről azóta már kiderült, hogy a Deutsche Telekom, 900 m EUR-t kínált a Szlovák Telekomért.

T-Mobile-logo

Igazából nem nagy meglepetés, hogy végül a Deutsche kebelezi be a szlovák távközlési vállalatot, mert a cseh mobilszolgáltató tavalyi felvásárlása után ez abszolút beleillett az európai integrációs terveibe, mely szerint 2018-ra Európa vezető telekom szolgáltatójává szeretne válni. Ezt pedig úgy tudja elérni, ha felvásárolja a leányvállalataiban lévő kisebbségi részesedéseket, hogy az európai országokon belül összevonhasson bizonyos funkciókat, így használva ki a szinergiákat és optimalizálva a költségeket és akár az osztalékfizetést is. Érdekes kérdés tehát, hogy vajon melyik leány lehet a következő célpont a sorban…

29053446-croatia-hungary-high-resolution-sign-flags-concept

A Magyar Telekommal kapcsolatban időről-időre felröppennek az árfolyamerősítő pletykák, miszerint közel a felvásárlás ideje. Emellett szólna, hogy mutatószámosan nem drága a Magyar Telekom és jövőre 2 év kihagyás után újra elkezd majd osztalékot fizetni. Másrészt a kormánnyal való stratégiai együttműködésnek köszönhetően úgy tűnik, hogy javulhat a szabályozói környezet és benne van a pakliban, hogy csökken majd a Magyar Telekom adóterhelése. Azonban azt gondoljuk, hogy ha tényleg akvirálni szeretne a Deutsche a kelet-európai régióban, akkor első körben racionálisabb választás lehetne számára a Hrvatski Telekom. Az akvizíció értékében nem lenne túl nagy különbség, mert a Magyar Telekom részesedés megvásárlása 630 m EUR-ba kerülne a 454 Ft-os egy részvényre jutó saját tőke alapján, a Horvát Telekomért pedig kb 800-850 m EUR-t kellene fizetniük, ami a mostani szlovák felvásárlással hasonló nagyságrend. A Horvát Telekom mellett szól, hogy mutatószámosan a Magyar Telekomnál is olcsóbb, 3,4-es előretekintő EV/EBITDA-n forog (a Magyar Telekom 5,2-sen) és a magasabb profitabilitásnak köszönhetően jobb megtérülést biztosít. Igazából azt leszámítva, hogy csak minimális az állami befolyás a cégben, a Horvát Telekom eléggé hasonlít a Szlovák Telekomra. Hasonlóan magas, 38-40%-os marzsokkal működik (Mtel 34-35%, ha nem számolunk a különadókkal, amik 29%-ra csökkentik az EBITDA marzsot), ami ha a jövőben nem is tartható fenn a 40%-os szinten, még mindig magasabb lesz, mint a versenytársak által elért marzs. Ami pedig érdemi különbséget jelent a Magyar Telekomhoz képest, hogy rengeteg készpénz van a Horvát Telekomban (gyakorlatilag a jelenlegi részvényárfolyam 30%-a készpénz), míg a Magyar Telekom rendesen el van adósodva, amit gyakorlatilag a Deutsche Telekom finanszíroz. A Horvát Telekom abban is hasonlít a szlovák történetre, hogy az operáció által megtermelt pénzt itt is egyre csak gyűjtögetik és alacsony kamatozású eszközbe fektetik, ahelyett, hogy azt nagyobb részben kiosztanák a részvényeseknek. Persze voltak pletykák, miszerint a szomszédos Szlovén Telekomban való részesedés szerzésre szeretné a Deutsche elkölteni a Horvát Telekom pénzét, de a legutóbbi értesülések szerint más befektető lesz a szlovén pakk vásárlója.

A Szlovák Telekom felvásárlásának bejelentésekor a Deutsche megerősítette, hogy folytatni szeretné az akvizíciós stratégiáját, holott az eladósodottsága már most is elég magas, de a jelenlegi hozamkörnyezetben viszonylag kedvező szinteken tudnak finanszírozást szerezni egy újabb felvásárláshoz. Ha pedig így lesz, akkor szerintünk a Horvát Telekom felvásárlása elsőbbséget fog élvezni a Magyar Telekoméval szemben, mert olcsóbb, jobb a jövedelmezősége és hitel helyett készpénzzel van tele a cég.

History-Croats VS Ottomans

One thought on “Szlovák Telekom felvásárlás: Ki lehet a következő?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük