Februári események – Momo vétel

Bizonyára az olvasók között is egyre többen vannak, akik a médiafogyasztásra szánt idejük egyre nagyobb részét töltik az okostelefon képernyője előtt. Ez egy globális trend, és Kínára, a világ legnagyobb internetes piacára fokozottan érvényes. Ezen belül is egy egyre érdekesebb terület a livestreaming, amivel itthon valószínűleg legtöbben a Facebookon egyre többször felbukkanó élő adásokban találkozhatunk (legalábbis a blog szerzőinek a korosztálya). A kínai piacon ennek már évek óta jelentősebb szerepe van – talán azért is, mert az államapparátus által kilúgozott tévécsatornák ott eleve kevésbé izgalmasak. Az elmúlt években fel is fedeztünk két céget, amelyek ennek a nagy növekedésű területnek a fő haszonélvezői, és az idegen terep ellenére úgy éreztük, hogy akkora az upside, hogy megéri a szokásosnál kevésbé ismert és így kockázatosabb vizekre is kievezni.

 

Continue reading

Júniusi események – Naspers vétel

Mi a közös a League of Legends-ben, az OLX-ben és eMAGban, Delivery Hero-ban (Magyarországon Foodpanda), a PayU-ban és a Tencentben?

A válasz a Naspers, a dél afrikai holdingcég, amely még a korai fázisban felkarolta ezeket a cégeket.

Befektetőként viszont nem csak pénzügyi tőkével járul hozzá a cégekhez, hanem bekapcsolja őket a Naspers „vérkeringésébe” is. Az érdeklődési körük az internetes cégek univerzuma: ezen a területen van hatalmas tapasztalatuk és amiben a legjobbak, az a kis online cégek felnevelése. Az internetes cégeken belül is specializálódtak az apróhirdetéskre, webshopokra, fizetési és utalási technológiákra és az étel házhozszállítási cégekre. A modell lényege, hogy ha valahol találnak egy olyan internetes megoldást, amire széles körben van igény és az alapító csapat becsületesen is dolgozik a projektjeiken, akkor a Naspers tőkét és menedzsment ismereteket biztosít ahhoz, hogy a helyi piacokról gyorsan növekedhessen a cég. A cég eddigi történelme során a feltörekvő piacokon szerzett tapasztalatokat, ezért jelenleg is az ilyen területekről származó vállalkozókat keresik.

Continue reading

Májusi események – Koc Holding vétel

A Koc holding egyike azoknak a török vállalatbirodalmaknak, amelyekkel már egy jóval korábbi cikkünkben foglalkoztunk. Ezen holdingok előnye a stratégiai szemlélet, a hosszú távon bizonyított jó corporate governance és a stabilitás, hátránya pedig ugyanez: néha kicsit sokáig tart jó irányba fordítani a hajót. A többi holdinghoz hasonlóan a Koc holding is sok céget tömörít magába, de itt is néhány kiemelt szektor van fókuszban. Esetünkben az energetikai szektor, autógyártás, tartós háztartási cikkek gyártása és az elmaradhatatlan pénzügyi szektor. Erről a cégről azonban – elsősorban a feszített árazása miatt – összességében nincs pozitív befektetői véleményünk. Bár a holdingban tömörülő cégek közül az a LPG disztribútor Aygazt szeretjük, az olajfinomító Tupras árazása elég feszített és a cégben lévő autógyártókat sem mondhatjuk épp olcsónak a jelenlegi árakon. Még egy ok, amiért a közelmúltban nem kedveltük a részvényt az volt, hogy a többi holdinggal ellentétben itt a holding diszkont általában nagyon alacsony volt, sőt előfordult az is, hogy a holding részvényei prémiummal forogtak a holdingban lévő vállalatok részvényeihez képest. Így tehát ha a holdingot alkotó cégek közül a jókat meg tudjuk külön is vásárolni a tőzsdén, nincs okunk magát a holdingot is tartani a portfolióban.

Continue reading

Áprilisi események – Halkbank vétel

A Halkbank az egyik legnagyobb állami többségi tulajdonban lévő török bank, és a török tőzsdén is jelentős szereppel bír. A helyi bankok közül elsősorban a kis- és középvállalati szegmensben erős, és elsősorban a vidék gazdaságában van nagyon erős pozíciója. Az elmúlt 2-3 évben a bank leértékelődőtt a versenytársakhoz képest, korábban az átlaghoz közelített az értékelsége, de mára a legolcsóbban értékelt török banknak számít.

Az ábrán a HALKB TI gombóc mutatja ennek az érvelésnek az alapját. A vízszintes tengelyen a tőkearányos megtérülést láthatjuk, a függőleges tengelyen és a színskálán azt, hogy mennyire „drága” az adott bankrészvény. A kör mérete arányos a bankok tőkeellátottságával. A diagramon látható, hogy az értékeltség alapján a Halkbank messze lemarad például a versenytárs Ak, Garanti és Is bankoktól.

Continue reading

Márciusi események – YY vétel

Márciusban újra vettünk az egyik kínai kitettségünkből, a YY Inc. részvényeiből. Ez a cég a kínai internetes univerzumban tevékenykedik, amit jól megvéd a kínai Nagy Tűzfal, ezért a jól ismert globális internetes óriásoktól (Google, Facebook stb.) egyelőre nem kell félni. A cég fő erőssége az interneten keresztüli élő közvetítés szolgáltatása, aminek a segítségével egy webkamerával az asztali számítógépünkről vagy mobilunkról lehet élő videót megosztani az interneten. Ezen túl a számítógépes játékélmény megosztását is lehetővé teszik, a felhasználók a képernyőjükön megjelenő eseményeket is élőben tudják közzétenni a világhálón. 

Az online játék közvetítés miatt mondhatnánk azt is, hogy ez a kínai Twitch, vagy gaming.youtube.com, de a legfontosabb szegmensét és a látogató bázist nem ez, hanem a YY Live jelenti. Ez alapvetően két részből áll, az egyik az online zene és szórakoztatás, ezt egyszerűen úgy lehet elképzelni, hogy az aspiráló zenei és/vagy énekes tehetséggel megáldott kínaiak otthon berendezhetnek egy kis stúdiót, majd pedig élőben léphetnek fel a saját műsorukkal. A YY már használja a PUGC fogalmát, vagyis egyfajta tehetséggondozási programot folytatnak azok számára, akikben látnak fantáziát és a nézettségi számaik is igazolják őket. Így jöttek létre aztán olyan lány és fiúbandák, akik kisebb internetes hírességgé nőtték ki magukat Kínán belül. Persze a zenés szórakoztatáson kívül mással is lehet próbálkozni, vannak akik vetélkedőket, talk-showokat indítanak és vannak akik tervezett program nélkül, csupán a hétköznapjaikba engedik be a nézőket (meglepő, de ők is elég népszerűek). A másik fő része a YY Live-nek az online randizós vetélkedő-játék, ami egy nagyon népszerű kínai TV műsornak a továbbfejlesztése. Itt a jelentkezők kvázi olyan élményt kapnak, mintha a műsorba kerültek volna be, de itt kisebb csoportokra osztva van alkalmuk ismerkedni a pályázóknak, természetesen egy humoros műsorvezető segítségével.

Forrás: yy.com

Continue reading

Februári események – TSKB vétel

A török bankok közül kitűnik a TSKB magasan átlag feletti saját tőkére vetített jövedelmezőséggel, de ennek ellenére mégis olcsó árazásával. (A két mutató közötti összefüggést pont a török piaccal kapcsolatban egy korábbi cikkünkben már bemutattuk). Ezen kívül a bank helyzete némileg speciális a török piacon: a TSKB Törökország első és egyetlen magán beruházási bankja, a formátumból adódó extrákkal. A stratégia szerint nagyrészt megújuló energia, infrastrukturális és logisztikai projekteket finanszíroznak, kisebb mértékben pedig vállalatokat. A hitelek nagy többségét dollárban vagy euróban nyújtják, és gyakran más fejlesztési bankkal közösen hiteleznek (pl legutóbb az EBRD-vel közösen egy 6m eurós hitelt egy malomipari vállalatnak). Nem meglepő, hogy a portfolió jellegéből adódóan a hitelek minősége is jobb, mint a szektortársainak. Így gyakorlatilag a magasabb megtérülést úgy tudja elérni, hogy hiába alacsonyabb a többieknél a kamatmarzsa, közben kevésbé rontja az eredményt a rossz hitelek miatt képzendő tőketartalékolás, így a végén összességében mégis jobban járnak. A bank további előnye, hogy nem kell fenntartania kiterjedt fiókhálózatot és ügyintézőket (2 fiókja van összesen), ezért lényegesen alacsonyabb költséghányaddal tud működni, mint a versenytársai.
Bár a török bankokban év elején nagy rali volt, a TSKB egyelőre még lemaradó volt, és így az értékeltsége kedvezővé vált a szektortársakhoz képest. Mi azonban továbbra is azt gondoljuk, hogy a hosszú távú kilátások alapján ez lehet az egyik legstabilabb bank a török piacon, amely inkább prémium árazást érdemel a többiekhez képest. A februárban kijött negyedéves jelentés szintén megerősítette az álláspontunkat és ez így együtt az alacsony értékeltséggel jó beszállási pontot nyújtott.

Februári események – Torunlar vétel

A Torunlar a második legnagyobb nettó eszközértékű tőzsdei ingatlanbefektetési alap (REIT) az isztambuli tőzsdén. Elsősorban plázái és irodaházai vannak, amelyekből folyamatos bérleti bevételhez jut, plusz fejleszt is – irodaházakat és plázákat, amelyeket megtart és bérbe ad, valamint lakóingatlanokat, amelyeket azonnal értékesít. Legnagyobb értékű fejlesztései a Mall of Istanbul, ami egy kb. Westend méretű bevásárlóközpont, megfejelve még egyszer akkora területű iroda- és lakóépülettel, és a Torun Center, amely egy vegyes lakó és iroda hasznosítású épületegyüttes. Bevételeinek nagy részét dollárban vagy euróban gyűjti be, ami a 30%-os arányú irodaházaknál nem gond, azonban a 70%-os arányban lévő plázák esetén csak némi késleltetéssel tudja hozzáigazítani az azonnali devizaárfolyamokhoz, vagy ha ez nagy gondot okoz a bérlőinek (mint a mostani líragyengüléses időkben), akkor kénytelen bizonytalan időre elszenvedni a devizagyengülést. Mivel a projektjei mögött devizahitelek állnak, ez nyilván elég kellemetlen a cégnek, és az ínséges időkben ez meg is látszik a részvényárfolyamon. Szintén meglátszik a nettó eszközértékhez viszonyított diszkonton, amit a legfontosabb indikátornak tartunk – feltéve, hogy korrek módon és konzisztensen van számolva a nettó eszközérték. Év elején ez a diszkont 50-60%körül volt, és mivel idén is fejeznek be projekteket, a nettó eszközérték várhatóan 20% fölötti ütemben tud bővülni. Ugyanakkor várhatóan 2-3 éven belül a meglévő pénzáramlásból vissza tudna törleszteni minden hitelt, ezért nagy kockázatot itt nem látunk – ráadásul ha egyszer majd megáll a líra gyengülése, akkor a plázák bérleti díjbevétele is visszaemelkedhet. A vállalat meglévő stabil pénztermelő képességét tovább fogja fokozni az idén első negyedévben átadandó pláza, a Mall of Antalya és pozitívan értékeljük a Paşabahçe-i földterület hasznosításának megkezdését is. Ez utóbbi a Boszporuszra néző hotel és pár darab villa építését jelenti, ahol az egyes villák értéke eléri a 20-50 millió dollárt(!) (nem is rossz egy ereditleg kb. 200 millió dollárért vásárolt területért) – a kulcs itt nem a fejlesztés bonyolultsága, hanem az engedélyezési eljárás befejezése, amit segíthet, hogy a főtulajdonos Erdogan elnök iskolatársa volt. A fentieken kívül még a Levent 5 elnevezésű lakópark építése is most zajlik, így a jelenlegi projektek várhatóan még két évig lekötik a cég kapacitásait.

Az 5 Levent látványterve… reméljük nem csak blöff.

Új világ a luxusiparban


A feltörekvő gazdaságok anyagi gyarapodása nem csupán mellékes kísérőjelensége a jelenkori gazdasági folyamatoknak, hanem alapvető formáló ereje. Az elmúlt években robbanásszerűen bővült a középosztály tábora, és várhatóan a következő évtized(ek)ben is fennmarad ez a folyamat. Természetesen ezen a területen is első helyen említendő Kína. Mindig érdekes, amikor egy ilyen nagy horderejű változásnak lehetünk szemtanúi, mert ilyenkor van esély arra, hogy fenekestül felfordul a már évek óta bejáratottan működő versenykörnyezet. Erős piaci pozícióval bíró cégek helyzete rendülhet meg, és a piaci igényekhez gyorsan alkalmazkodó cégek akár rövid idő alatt is előre tudnak törni.

Kína1

Continue reading