Fundman Alap – szeptember

Az előző hónapok negatív szériáját megtörve szeptemberben végre markánsan, 5,78%-kal emelkedni tudott az Alap árfolyama. Ezzel sem tudott azonban lépést tartani a referenciaindexszel, amelynek a fő oka az óvatosabb török pici pozícionáltság, és néhány egyedi részvényünk mérsékeltebb teljesítménye volt.  A portfolió legjobban teljesítő elemei a török bankok (+15-20%), a hosszú török állampapírok (+15%), a közelmúltban vásárolt, ruhakereskedéssel foglalkozó török Mavi (+42%), az orosz Sberbank (+15%), a román olajipari Petrom (+12%), valamint a norvég tőzsdén forgó hajózási cég, a Star Bulks (+20%)  voltak. A török cementgyártók, az orosz kiskereskedelmi cégek, valamint a kínai internetes szektorhoz kapcsolódó befektetéseink rontották a teljesítményt.

Általában nagyon sok befektetési lehetőséget megvizsgálunk, és ahol a „big picture” összeér az egyedi céges fundamentumokkal, ott szoktunk befektetni. Az elmúlt időszakban a sok téma közül három hangsúlyos rész emelkedett/emelkedik ki: 
 1) az egyik a török piaci lehetőségek nyomon követése, ahol továbbra is azt gondoljuk, hogy jó gazdaságpolitikai lépésekkel stabilizálható a gazdaság (a mostani gyenge szinten lévő líra ehhez nagy segítséget nyújt). A reál értelemben vett gazdasági visszaesés mértéke ugyan kérdéses, de jó eséllyel már most is recesszióban van a gazdaság, és várhatóan 2019 második feléig ez így is marad. A havi bankstatisztikákból látszik, és a vállalatokkal beszélve is kitűnik, hogy teljesen befagyott a hitelezés, eljött a „cash is king” korszaka. Ez nagyon jó lehet a nem eladósodott és esetleg devizabevétellel is rendelkező cégeknek, ahol a piaci pozíció lehetővé teszi az áremelést. Itt a lírában számított profit – pusztán az áremelés miatt – még egy recessziós környezetben is jelentősen bővülhet. Másrészt viszont a recesszió hatásaként, amennyiben sikerül elkerülni a deviza még nagyobb összeomlását, a mostani inflációs sokk elvonulhat, és jelentős mértékű reálhozamot nyújtva a hosszú állampapírokban.

2) Egy másik érdekes téma, hogy hiába a rekordmértékű olajkitermelés, és az ehhez kapcsolódó olajár – így rubelben számítva kimagasló költségvetési bevétel, ez egyelőre egyszerűen nem szivárog át az orosz gazdaságba. A mostani hidegháborút idéző amerikai-orosz hangulatban ismét egyfajta fegyverkezési verseny indult be, ami az oroszok részéről az állami alap erőltetett ütemű feltöltésében, és az ország pénzügyileg minél önállóbbá tételében jelenik meg. Mind a fiskális, mind a monetáris politika feszes, a cégek a bizonytalan hangulatban nem ruháznak be – miután visszafizették az először rubelre váltott adósságukat, most jobb híján rekordmértékű osztalékot fizetnek a részvényeseknek (amit azok örömmel fogadnak). Eközben jövőre áfaemelés, és nyugdíjkorhatár emelés is várható, azaz további fiskális megszorítások. Az orosz fogyasztó minden irányból szorongatva van, és az őket kiszolgáló cégek értékelése még az összeszűkült marzsaikra vetítve is évtizedes mélypontok közelébe csökkent. Azt gondoljuk, hogy ez a megszorítás nem tartható fenn sokáig, mert egyrészt a mostani rubeles olajárnál még akkor is bőven lehet félretenni, ha a népnek is jut valami, másrészt pedig Putyin elnök népszerűsége lassan visszacsökken a krími megszállás előtti idők szintjére, a kormány népszerűsége pedig már most is bőven az alá került.

3) A harmadik szerintünk érdekes terület a fejlődő piaci internetes szektor – és ezen belül is elsősorban a kínai. Itt a februári csúcsok után a korábbi optimizmus után teljesen eltűnt a lelkesedés. Ehhez hozzájárult törékeny fejlődő piaci hangulat, valamint a kínai piacot nyomás alatt tartó amerikai-kínai kereskedelmi háború is. Az ebben a témában talált cégeknek azonban a fundamentumaira – úgy véljük – sokkal inkább az egyedi, vállalatspecifikus folyamatok hatnak, és ezekben nem látunk jelentősebb törést – az értékeltségük viszont szintén kedvezővé vált. Azt gondoljuk, hogy a világgazdaságot meghatározó legfontosabb folyamat továbbra is a fejlődő piaci középosztály kialakulása/felemelkedése, ezért folyamatosan figyelemmel érdemes követni, ha jó beszállási lehetőség van az ezt kiszolgáló cégekbe.

Ezeken a fő támákon kívül találtunk más érdekes lehetőségeket is a hónapban: a Raiffeisen Bank értékeltsége ismét jelentősen elmarad a szektortársakhoz képest – pedig ők is ki tudják használni a bankszektor számára jelenleg kedvező közép-európai gazdasági miliőt.  A másik érdekesebb vásárlásunk a Wizz Air részvénypozíciónk bővítése volt. Úgy gondoljuk, hogy a cég nyerő stratégiával rendelkezik a jó növekedésű közép-európai légiközlekedési piacon, és a mostani nehezebb iparági környezet átmenetinek fog bizonyulni. A hónap során megváltunk a Do&Co papírjaink jelentős részétől: a cég jelentős megrendelőket szerzett, de ez meg is jelent az árazásában. Szintén csökkentettük a Petrom pozíciónkat, az árfolyamemelkedés nyomán itt is fair értékre került a papír. Az októbert továbbra is teljesen feltöltött portfolióval kezdtük, a részvénykitettségünk 99,5%-os volt. Az Alap nem fedezett devizakitettsége 78,5%-on állt.

Fundman Alap – a májusi eső (ezúttal nem ért aranyat)

Májusban tovább folytatódott a turbulens részvénypiaci környezet, az Alap befektetései szempontjából fontos részvényindexek jellemzően visszaesést mutattak, míg a fejlett piaci  (EUR, USD) és a rubel devizakitettségünk erősödni tudott a forinthoz képest, javítva a teljesítményt. Összességében 1,8%-os visszaesés volt megfigyelhető az Alap árfolyamában, amely ugyan jobb, mint a referenciaindex 3,57%-os értékcsökkenése, de elégedettségre továbbra sem adhat okot. A legnagyobb veszteséget jellemzően a török részvénypiaci kitettségeinken szenvedtük el, itt ráadásul tovább folytatódott a török líra vesszőfutása is, tovább rontva a forintban számított teljesítményt. Szintén többnyire gyenge hónapot zártak az osztrák és a román papírjaink is. Javított ugyanakkor a teljesítményen a portfolió orosz része, és különösen a kínai internetszektorban meglévő befektetéseink (YY, Momo) nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. A török piaci fejleményeket továbbra is fokozott figyelemmel kísérjük, mert úgy gondoljuk, hogy több egyedi részvény is nagyon kedvező értékeltségen forog, és az árazásuk már a 2000-es évek eleji, illetve 2009-es török gazdasági válsághoz hasonló szintekhez közelít. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi török gazdaságpolitikai helyzet nem annyira súlyos, mint ami a napi kommentárokba/hangulatba beépült, ezért a Török Központi Bank jelentős kamatemelésekkel párosuló „akcióba lendülése” után óvatosan folytattuk a pozícióépítést. Egyelőre többnyire azokban a papírokban voltunk aktívabbak (pl Arcelik, Aygaz, Koc Holding), amelyek defenzívebb működésük ellenére is nagy árfolyamveszteséget könyvelhettek el. A többi piacunkat tekintve májusban szintén elsősorban a vételi oldalon voltunk aktívak, de sikerült néhány papírban nyereséggel zárni a pozíciónkat. Ez egyik ilyen befektetésünk az osztrák építőipari Wienerberger volt, ahol a vártnál egy kicsit kedvezőbb gyorsjelentést – véleményünk szerint – túlságosan pozitívan fogadott a piac, és az emelkedés nyomán a papír elérte a célárunkat. Kimagaslóan jó folyamatokról számolt be a kínai Momo, amely ráadásul az idei terveit is megemelte. Mivel azonban itt is jelentősen emelkedett a részvényárfolyam (+30%), indokoltnak láttuk csökkenteni a pozíciónkat. A hónap során a már meglévő pozícióink bővítése mellett egy pár napos korrekciót kihasználva vásároltunk a Wizz Air légitársaság részvényeiből. Már régóta szemezgetünk a folyamatosan és stabilan kiváló folyamatokról beszámoló cég papírjaival, de a viszonylag magasabb árazása miatt eddig nem láttunk jó beszállót, most viszont a gyorsjelentése előtt jó lehetőség kínálkozott. Szintén új elemként került a portfolióba 2 osztalékfizető lengyel cég is: az egyik ingatlanfejlesztésben , a másik pedig a távközlésben érdekelt. Mivel jelenleg nagyon sok ígéretes befektetési lehetőséget látunk, a júniust továbbra is részvényekkel teljesen feltöltve kezdtük el (103% volt az Alap részvénykitettsége), és a devizakitettségünk jelentős részét (80%) továbbra is fedezetlenül hagytuk.        

Fundman Alap – Február

Februárban visszatért a volatilitás a részvénypiacokra, és viszonylag hosszú nyugodt időszak után átélhettük az első korrekciót. Az Alap sikeresen vészelte át az időszakot, 0,49%-kal növelni is tudta az árfolyamát. Ezúttal a külföldi devizák felé való diverzifikáltság bizonyult gyümölcsözőnek, a legjobban a fedezetlen devizapozícióink, azon belül is a dollárkitettségünk teljesített, és ez több, mint kompenzálni tudta az enyhén visszaeső részvényárfolyamokat. Leginkább a korábban már csökkentett súlyú osztrák kitettségeinket viselte meg a hangulatváltozás – az autóalkatrészgyártó Polytec-ben és az integrált áramkörgyártó AT&S-ben már meg is ragadtuk a lehetőséget a visszaszállásra. Jól teljesített ugyanakkor a jónak tűnő akvizíciót végrehajtó kínai livestream platform szolgáltató Momo, amely a „kínai Tindert”, a Tantan-t vásárolta fel. A másik nagy nyertes a legnagyobb török légitársaság, a Turkish Airlines volt, amely brutálisan jó forgalmi statisztikákat közölt – úgy tűnik, hogy a rázós belpolitikai helyzet elcsitultával rohamosan térnek vissza a turisták Törökországba, amely még most is jóval olcsóbb, mint az európai versenytárs desztinációk. Az időszakban a korrekciót szokás szerint aktív kereskedésre használtuk fel: a már említett osztrák papírok mellett az árfolyamvisszaeséseket kihasználva többek között növeltük az Alap kitettségét néhány orosz kedvencünkben, a jelentős osztalékot bejelentő román BRD Bankban, a török ingatlanos cég IS REIT-ben, és a dél-afrikai internetes holding Naspersben.  Megváltunk ugyanakkor a fair értékre visszaemelkedő osztrák építőanyaggyártó Wienerberger papírjaink egy részétől, egy piaci szint feletti visszavásárlási tender keretében felajánlottuk a román Fondul Proprietatea részvényeinket, valamint részben nyereséget realizáltuk a török Yapi Kredi papírjainkon. Teljesen eladtuk három orosz kitettségünket, amelyet már évek óta tartogattunk: Az MVideo-nál sajnos tervbe vették a testvérvállalatuk felvásárlását, amely tranzakcióban komoly corporate governance veszélyt látunk, így hiába a továbbra is kedvező kilátások, jobbnak látjuk partvonalon kívülről szemlélni az eseményeket. A Lada-gyártó Avtovaz részvényeit már évek óta gyűjtögetjük/tartogatjuk, és fundamentálisan nagyon szépen alakulnak a számok is (az árfolyam is mintegy háromszorozódott), de a fő tulaj várhatóan részvénnyé fogja konvertálni a cégnek nyújtott hitelállományát és az ezt követő hígulás miatt a jelenlegi részvényárfolyam már a fair érték fölé került. A kiskereskedelmi Dixy felvásárlása már régóta húzódik, ennek keretében felajánlottuk a papírjainkat, itt is szép profitot realizálva. A hónap során új elemként került a portfolióba a török áramszolgáltató Enerjisa, amelyet a cég elsődleges kibocsátása során vásároltunk. Úgy véljük, hogy a cég következő években tervezett beruházásai és az azon meglévő államilag garantált 20% fölötti hozam nagyon érdekes sztorit kínál. Véleményünk szerint ráadásul kedvező áron is történt a kibocsátás – ezt már részben a piac is visszaigazolta, jelenleg a papírok már több, mint 10%-kal a kibocsátási ár fölött forognak, úgy véljük azonban, hogy van még tér a fair ár eléréséig. Az Alap részvénykitettsége február elején 95% volt.

Fundman Alap – októberi események

Októberben az Alap folytatta emelkedő trendjét, az árfolyama 2% fölötti mértékben tudott felértékelődni. A lassan felfelé poroszkáló részvénypiaci környezetben elsősorban az egyedi részvénypozíciók befolyásolták a teljesítményt. Ezúttal a rosszakkal kezdve: az elmúlt időszakban óvatos mértékben a portfolióba került izraeli gyógyszergyártócég, a Teva tovább folytatta a lejtmenetét. Mivel a vállalatérték egyre nagyobb hányadát teszik ki az adósságállomány, a „maradék” részvénykapitalizáció volatilitása egyre drasztikusabb méretet ölt, így minden egyes hír hatalmas mértékben tudja befolyásolni az árfolyamot. Úgy látjuk, hogy bár a helyzet nem rózsás, kedvező hírek esetén nagy felértékelődésen mehet keresztül a cég (és szerintünk vannak is potenciális triggerek), ezért indokoltnak láttuk egy kis mértékű pozíció tartását. Októberben azonban nem történt pozitív fordulat és 20%-ot veszített papír az árfolyamából. Szintén negatívan teljesített a török Halkbank, amellyel kapcsolatban egy jelentős mértékű amerikai felügyeleti büntetésről merült fel pletyka – a bank Iránnal kereskedett a szankciós időszakban, és kérdéses, hogy sértette-e őket, és mekkora büntetéssel lehet számolni. Ugyan a kedvező árazásba már be van épülve valamekkora várakozás, úgy gondoltuk, hogy nem akarunk erre a kimenetre fogadni, és lezártuk a pozíciót, szerencsére még  a komolyabb visszaesés előtt. A török líra gyengülése is némileg rontotta az összeteljesítményt, a török papírjaink devizakitettségét ugyanis jellemzően nem fedezzük vissza. Jól teljesített ugyanakkor a török Turkish Airlines (+15%), valamint az alap három jelentős pozíciója, az osztrák építőanyaggyártó Wienerberger (+8%) (itt realizáltuk is a profit egy részét), az orosz TMK (+15%), valamint a dél-afrikai Naspers (+15%). A hónap sztárja azonban kétségtelenül az Alap egyik legnagyobb kitettsége, az osztrák AT&S volt, amely 53%-ot emelkedett. Régóta stabil eleme ez a portfóliónak, és októberben végre bekövetkezett a fordulat, amire nagyon régóta várunk: a cég bejelentette, hogy felfuttatta a vadonatúj kínai gyártósorokat, amelyek fejlesztésébe az elmúlt években az összes nyereségét, valamint még további hiteleket is beleölt, de kérdésesnek látszott a kereslet a termékére a gyorsan változó iparágban. Azonban az új iPhone X-nek ők szállítanak be, és a többi nagy telefongyártó is bejelentkezett hozzájuk, ezért úgy tűnik, végre beérett az elmúlt évek beruházása, és nagyon kedvező alkupozícióba kerültek. Mikor a cég erről kiadott egy óvatos, de optimista hangvételű közleményt, az árfolyam felrobbant, volt elemző , amelyik több, mint duplájára emelte a papír célárát. Az Alap összetételét ezúttal is aktívan menedzseltük: növeltük a kitettségünket a görög játékáruházlánc Jumbo-ban, a már említett izraeli gyógyszercég TEVA-ban, az orosz gyógyszeripari Protek-ben és a St Petersburg Bankban, valamint új elemként bekerült a lengyel Pekao Bank és a kínai internetes cég Momo. Profitrealizálásként csökkentettük a súlyát az osztrák papírjainknak: a Raiffeisen Banknak, az építőipari Wienerbergernek, valamint a már említett AT&S-nek (de még így is jelentős pozíció maradt belőle). Az Alapba szemmel láthatóan megindult a pénzbeáramlás, így a hiába voltak túlsúlyban a vásárlások, a korábbi rekord mértékűről valamelyest csökkent a részvénysúly, de még így 95% körüli, majdnem teljesen feltöltött állapotban kezdjük a novembert. A forint gyengülése után a kedvezőbb szinteket kihasználva visszafedeztük az euró és dollár pozícióink egy részét, így a devizakitettség 75%-ra csökkent, és illeszkedik a mögöttes részvényportfólió devizájához.

top 5 részvénypozíció:
1) AT&S          osztrák                elektonikai alkatrészgyártó                         4,07%
2) Naspers      dél-afrika              internetes holding                                      3,41%
3) Protek         orosz                    gyógyszeripar                                            3,30%
4) Sberbank    orosz                    bank                                                           3,17%
5) Jumbo         görög                   játékáruház-lánc                                        2,88%

Fundman Alap – vidám szeptember

Ismét emelkedő hónapot zárt az Alap: annak ellenére, hogy a mögöttes részvénypiacok stagnáltak, 2%-kal tudott felértékelődni, ezzel új történelmi csúcsot elérve. Ezúttal a nyitott devizakitettség inkább segítette a teljesítményt, különösen a rubel és a dollár erősödött. A legtöbbet az osztrák befektetéseink tettek hozzá teljesítményhez, ahol az autóipari beszállító Polytec  28%-kal emelkedett – úgy tűnik, a befektetők egyre inkább elhiszik, hogy a cég közelmúltban feljavult profitabilitása a jövőben is tartós maradhat. Szintén két számegyű emelkedést (+11%) produkált az építőipari alapanyaggyártó Wienerberger, amely elsősorban az elmúlt hónap során elszenvedett – véleményünk szerint indokolatlan – árfolyamveszteséget heverte ki. A kínai internetes cégek továbbra is rendkívül jó folyamatokról számolnak be, és főleg ennek köszönhető az általunk tartott YY folyamatos felértékelődése, amely ezúttal 20%-os emelkedést jelentett. Az egyik török kedvencünk, az ingatlanfejlesztő és hasznosító Torunlar is egy – régóta várt – pozitív bejelentéssel rukkolt elő: megkapta az építési engedélyt az egyik rendkívül jó fekvésű telkére, ahol mindössze pár villa fog épülni, de az értékük külön-külön is több tízmillió dollárra rúg. A heves árfolyamemelkedést a profit egy részének a realizálására használtuk ki. A többi török kitettségünk azonban sajnos jellemzően nem tudott hasonló hírekkel szolgálni, jött azonban a bankok esetén egy bejelentés a pénzügyminisztérium részéről: 2% ponttal emelték a pénzügyi intézmények adóját. Többek között ez is negatívan hatott a török bankszektorbeli papírjainkra, amelyek súlyát ugyan csökkentettük az elmúlt időszakban, de még mindig egy lényeges részét jelentik a portfoliónak. Sajnos a román piacon is egyre inkább előtérbe kerül a politika – folyamatosan jönnek az újabb elképzelések a növekvő költségvetési hiány betömésére, ami sajnos ezúttal is negatívan hatott a tőzsdei papírokra. Ennek ellenére az időszak során itt még növeltük is a kitettségünket, ugyanis ismét vásárolni tudtunk a korábban már rövid ideig tartott Petrom olajipari vállalat papírjaiból, ahol a nagytulajdonos ismét leépített egy adagot a kitettségéből – a piaci árszint, és a mi még lényegesebb, az általunk fairnek gondolt árfolyamszint alatt. Az időszak során szintén növeltük a kitettségünket az orosz acélcsőgyártó vállalatban, a TMK-ban. A cég az olajipar számára gyárt berendezéseket, és az amerikai palaolajkitermelés ismételt felfutásának az egyik fő nyertese. Mivel viszonylag el van adósodva, a csökkenő orosz hozamszintek is kedveznek neki, hiszen kedvezőbb szinteken tudja folyamatosan megújítani a hiteleit. Ugyanakkor az elmúlt negyedévekben tapasztalt heves acéláremelkedést még a hazai piacon egyelőre nem tudta áthárítani, emiatt gyengébb negyedévet produkált – ezt pedig az árfolyama is megérezte. Úgy véljük azonban, hogy ez a hazai profitabilitáscsökkenés átmeneti, és egy pár negyedév elteltével a piac fel fogja ismerni a cég valós potenciálját. Csökkentettük ugyanakkor a pozíciónkat az osztrák Raiffeisen bankban, ahol részben megvalósult a várakozásunk: a cég javuló gyorsjelentései nyomán az értékeltésége elkezdett felzárkózni a régiós szektortársakhoz. Továbbra is sok papírban látunk értéket, így az Alap – a pénzbeáramlások ellenére – teljes mértékben fel van töltve részvényekkel. A devizakitettség egy részét a forint gyengülését kihasználva visszafedeztük, de még így is jelentős, 90%-os nyitott pozícióval rendelkezünk, amely illeszkedik a mögöttes részvények devizakitettségéhez.

Fundman Alap – augusztusi események

Az elmúlt hónapban is kitartott a részvények számára eseménytelen, lassú emelkedést elősegítő állapot. Ezúttal a dollár gyengülése is megállt, így a nyitott devizapozíciók nem befolyásolták érdemben a teljesítményt. Az alap összességében kedvező augusztust zárt, 2,6%-kal tudta növelni az eszközértékét, és ezzel új történelmi csúcsot ért el az árfolyam. Az időszakban továbbra is teljesen be voltunk fektetve, változatlanul sok részvényben látunk emelkedési potenciált. Az árfolyamemelkedés ezúttal javarészt az orosz papírjainknak volt köszönhető. Két korábbi befektetésünk is termőre fordult: a rendkívül nyomott értékeltségi szinteken forgó kiskereskedelmi lánc, a Dixy, több negyedévnyi „vergődés” után, végre rendbe szedte a profitabilitását, és bár még nagyon hosszú út áll előttük, hogy elérjék a szektorátlagot, az alacsony értékeltségről induló átárazódás 30% fölötti mértékkel röpítette fel a papírokat. Ennél „tisztább” történet a másik nagy nyertes, a Globaltrans 30% fölötti emelkedése: itt a válság nehéz évei után az élénkülő orosz gazdaság ismét kedvező helyzetbe hozta az időközben piaci részt szerző vasúti szállítmányozási céget. Annyira biztatónak találtuk a cég negyedéves jelentését, hogy a viszonylag nagy emelkedés ellenére is ismét növeltük a korábbi profitrealizálás során részben lecsökkentett kitettséget: várhatóan további kedvező negyedévek jönnek, és a cég a részvényárra vetített jelenleg 15% körüli készpénztermelését szinte teljes mértékben kiosztja osztalék formájában.

Continue reading

Fundman Alap – Júliusi események

Júliusban az Alap 1,07%-kal növelni tudta az árfolyamát, amely kiváló részvénypiaci teljesítményekből (összességében 5% fölötti) és az ennek a hatását jelentős mértékben kioltó nyitott devizapozíciókon (elsősorban a dollárhoz kötötteken) elszenvedett (mintegy 4%-nyi ) veszteségből tevődött össze. Az orosz és a közép-európai piacok összességében nagyrészt stagnáltak, de a török kitettségeink (elsősorban a bankok) sokat emelkedtek, és az afrikai papírjaink között is többen 10% fölötti emelkedést produkáltak (Foschini, Naspers, Zenith, UBA). Az osztrák cégek közül az áramkörgyártó AT&S (+14%)  és a Raiffeisen Bank (+13%) teljesített jól, míg ennél is többet emelkedett a blogunkon nemrégiben bemutatott kínai internetes YY (+23%) és az észt hajózási cég, a Tallink (+18%). Gyengébben teljesített ugyanakkor az orosz ingatlanfejlesztő LSR, az orosz autógyártó Sollers valamint a görög játékáruházlánc Jumbo. Az időszak során a lehetőségeket kihasználva a korábban is magas részvénykitettséget tovább növeltük, a portfolió jelenleg teljesen fel van töltve. Ismét belevásároltunk az osztrák építési anyaggyártó Wienerberger részvényeibe, amely az erősödő nyugat-európai konjunktúra egyik fő haszonélvezője lehet.

Continue reading

Fundman Alap – júniusi események

A mozgalmas júniusi hónapot az Alap összességében enyhén 1% fölötti visszaeséssel zárta. A diverzifikált portfoliónkban a visszaesést a fedezetlen devizakitettségünk (dollár, török líra) okozta. Az egyedi részvénypozíciók árfolyamában egyik irányban sem volt kiemelkedő változás. Néhány török részvényünk (Turkish Airlines, TSKB Bank) saját devizában 10% fölött tudott emelkedni, de ezt ellensúlyozta más papírok (a gyengülő török lírára reagáló osztrák Do&Co, és az eső olajárakat megsínylő orosz TMK) gyengébb teljesítménye. Szintén gyenge hónapot zártak a román kitettségeink, ahol különösen a hónap végén hatott negatívan a kormányválság után alakított új kabinet merész programja, amelyben felvetődött a nyugdíjpénztári szektor államosítása is.

Continue reading

Fundman Alap – Májusi események

Májusban az Alap stagnáló teljesítményt mutatott, amely ugyan megtorpanást jelent az elmúlt hónapokhoz képest, de a referenciaindex közel 3%-os visszaesése is jelzi, hogy ez egy nehezebb időszak volt. Regionális összevetésben pozitívan járultak hozzá a teljesítményhez a közép-európai (magyar, román, osztrák) és a török papírjaink, míg az orosz piac májusban is visszaesést mutatott, noha az általunk tartott papírok esetében ez csak minimálisnak volt mondható. A legnagyobb negatívumot a forint erősödése miatt a fedezetlen devizakitettség jelentette. Ezt a kitettséget a hónap során (elsősorban a dollár révén) növeltük is, és a júniust a szokásosnál magasabb, 87%-os devizakitettséggel kezdjük, amelyből a török líra és az amerikai dollár jelenti a legnagyobb szeletet. Az egyedi papírjaink közül a nemrég bemutatott kínai YY (+20%), valamint a nagy kockázat miatt viszonylag kis súllyal tartott, de annál sikeresebb időszakot maguk mögött tudó nigériai bankok (40%+) vitték a prímet, de 10% fölött hozott a török autógáz-forgalmazó Aygaz, a végre javuló utasszámokat produkáló Turkish Airlines, valamint az osztrák Raiffeisen Bank, és autóalkatrész-gyártó Polytec is. Ezzel szemben az orosz Surgutnyeftegaz osztalékelsőbbségi, valamint a szintén orosz autógyártó Sollers esetében -10% körüli visszaesést voltunk kénytelenek elkönyvelni. Ezt mindkét esetben a pozíciónk növelésére használtuk ki. Az időszak során egyébként is inkább a vevői oldalon voltunk aktívak, aminek köszönhetően az Alapot gyakorlatilag teljesen feltöltöttük (99%-os részvénykitettségre). Sok esetben a meglévő kitettségünket növeltük (pl többek között a Tallink észt hajózási vállalat, a török cementszektor, az orosz ingatlanszektor, valamint a horvát telekomcég esetében), ugyanakkor új elemek is bekerültek a portfolióba. Ilyen volt a román Digi távközlési cég, amelyet most vezettek be a tőzsdére, illetve a török Koc Holding, ahol a nagytulajdonos épített le a kitettségéből, a piaci árhoz képest jelentős diszkontot kínálva. A későbbi posztokban ismét bemutatunk majd néhány céget az új szerzemények közül.

Érdekesebb májusi események:

1) Protek vétel

2) Koc Holding vétel

3) Digi vétel

Április – Raiffeisen vétel

Az elmúlt egy évben a régiós bankszektor részvénypiacán igazi aranykorszak volt. Elég csak az OTP árfolyamára gondolni, de a régió többi bankja is nagy emelkedésen van túl : a cseh, román, valamint az utóbbi időszakban a korábbi átárazódásból magához térő lengyel és orosz piac bankjai is jól teljesítettek. A kényelmes gazdasági növekedés nyomán  a viszonylag nyugodt időszak miatti alacsony céltartalékolás a zsugorodó kamatmarzsok mellett is erős profitokat hoztak. A lecsökkent állampapírpiaci hozamok pedig az alacsony elvárt hozamokon kersztül ezzel párhuzamosan a bankok értékeltségét is jelentősen megemelték. A régiós bankszektorban ugyanakkor van egy "mostohagyerek", a Raiffeisen International. Ez az osztrák anyabank nemzetközi, régiós országokbeli bankjait fogja össze egy külön entitásba. A 2008-9-es válság előtt hatalmas terjeszkedés jellemezte, de itt valahogy még a többeikhez képest is mindig rosszul sültek el a dolgok: a környék legzűrösebb országaiból (orosz, ukrán) jócskán kivette a részét, ráadásul a legváratlanabb pillanatokban kerültek elő leírások amerikai és ázsiai (!) hitelekkel kapcsolatosan is. 2015 elején olyannyira kritikussá vált a helyzet, hogy – akkor az orosz leánnyal kapcsolatos félelmek miatt – a bank alárendelt kötvényei már jókora veszélyt jelző szintű hozamokon forogtak..

Continue reading