Nyaralások és fesztiválok ide vagy oda, egyelőre nem mondhatni, hogy a tetőzött volna a nyári uborkaszezon. Zajlik a VB, ahol most úgy tűnik Európa foci-fölénye meginog, Lengyelországban az elmúlt húsz év legnagyobb politikai botránya kavarja fel az állóvizet és néha a változatosság kedvéért az ukrán-orosz balhéban is eldördül egy lövés. És ráadásul még a Fundman is elindult.

Eközben Románia úgy tűnik halad tovább azon az úton, amellyel az elmúlt egy-két évben felhívta magára a befektetők figyelmét. Újabb energetikai cég kerül a tőzsdére, a kintlevőkből pedig időről-időre elad az állam vagy a Fondul és ezzel a közkézhányad növekszik. Néhány hete a Romgaznál került sor erre, most pedig a főként áramelosztó cégekből összerakott Electrica kibocsátása zárul a héten. Continue reading →

Miközben Oroszországban és Törökországban is áll a bál, nem feledkeztünk el a harmadik, leginkább fejlődő piacunkról sem, Afrikáról sem. Az Afrika Alap összetétele elég vegyes, sok benne a nyersanyagkapcsolt cég, legutóbb épp a réz kapcsán szóltunk, hogy óvatosan, mert megy a trükközés.

Mégis a kedvenceink nem ezek, hanem azok a szektorok, amiken keresztül a legjobban meg lehet ragadni a sztori lényegét, azaz azt, hogy ezek az országok – ha nincs épp egy népirtás vagy polgárháború – akkor adottságaikat és lehetőségeiket tekintve elég jól állnak ahhoz, hogy a következő évtizedben néhány igazi sikersztori akadjon köztük. Ezek olyan iparágak, amik a leginkább profitálhatnak abból, hogy a kontinens fejlődik, erősödik a középosztály és egyre nagyobb vásárlóerőt jelent – ilyen például a távközlési, kiskereskedelmi szektor és persze a bankok.

A nigériai bankokról utoljára tavaly júniusban írtunk, az Afrika alap indulása óta a kedvenceink közé tartoztak. A tavalyi év közepére már egy hatalmas emelkedésen voltak túl, ezért kissé óvatosabbá váltunk és számítottunk arra, hogy a fejlődő piaci kötvényhozamok emelkedésével korrekcióra kerülhet sor. Ez be is következett, év végéig stagnáltak ezek a részvények, idén pedig esésnek indultak. Az esést egyrészt a kötvényhozamok emelkedése okozta, másrészt a naira gyengülése – ami idén 3%-ot gyengült. A naira gyengülés pedig sejtette, hogy előbb-utóbb a jegybank is lépni fog (ahogy tavaly év közepén is beavatkozott) és ezek a szabályozói változások elkezdtek beárazódni a bankpapírok árfolyamába.

A jegybank nem volt egyszerű helyzetben, mivel közben botrányokkal tarkított személyi változásokra is sor került. A leköszönő és nemzetközileg is elismert előző jegybankvezér, Sanusi lemondatására azt követően került sor, hogy kiszivárgott egy olyan levél, amiben arra hívja fel az elnök figyelmét, hogy itt bizony lopnak, de csúnyán. Az egyik állami olajcég, a National Petroleum Corporation ugyanis, ami gyakorlatilag beszedi az államnak járó bevételeket az olajcégektől és utána befizeti a büdzsébe, egyszerűen eltüntetett 20 milliárd dollárt.

20. Milliárd. Dollárt.

A korrupció ellen fennhangon harcot hirdető Goodluck Jonathannak nem nagyon tetszett a nyilvánosságra kerülő levél és lemondásra szólította fel Sanusit a kiszivárogtatás miatt. Végül február végén fel is függesztették és új elnököt neveztek ki a helyére. Noha az egész balhé és Sanusi távozása is nyilván negatív, az új, júniustól regnáló jegybankvezért az óvatos optimizmus felhője lengi körül – a Zenith bank éléről érkezett és azt várják, hogy folytatni fogja azt a konzervatív monetáris politikát, ami Sanusit is jellemezte.

És mindeközben mi változott a szabályozásban és mi vár a bankokra idén?

Kezdjük a keserűpirulákkal!

 

• banki díjak korlátozása – ezt várhatóan új díjakkal előbb-utóbb kompenzálják majd, de rövidtávon csökkenti a nyereséget
• tartalékráta növelés – rövidtávon ez a legnagyobb szívás, hiszen kiszívja a forrás egy részét a rendszerből, így csökken a likviditás és a kamatmarzs
• naira gyengülése – noha a devizahitelek aránya alacsony és főként exportcégek számára elérhetőek (pl. olajvállalatok), amelyeknek jó a gyenge naira, azért a további gyengülés növeli a nemteljesítő hitel kockázatot, de a valódi kockázat, hogy további jegybanki intézkedésekre lesz szükség, amik rontják majd a bankok eredményességét
• AMCON adó növelés – az AMCON a rossz hitelek kezelésére létrehozott eszközkezelő, ami átvette a 2008-2009-ben az egész bankszektor létét fenyegető állomány jó részét, cserébe a bankok a mérlegfőösszegük arányában meghatározott adót fizetnek, ezt emelik most 0.3%-ról 0.5%-ra.

Az előzőekben ecsetelt intézkedéseknek hála az idei év nem lesz egy sétagalopp a bankok számára. Egyes elemzők szinten maradó nyereséget várnak, mások enyhe csökkenést, ez még nyilván attól is függ, mi lesz a nairával és lesz-e további jegybanki intézkedésekre szükség. A fő kockázat itt az, hogy ha tovább gyengül a naira és fogynak a jegybanki tartalékok, akkor egy egyszeri, nagyobb leértékelésre kerülhet sor.

Nemcsak öröm az ürömben

Viszont a jó hír, hogy ezek az intézkedések részben beépültek már az árfolyamokba, másrészt jó ösztönzőket építenek a rendszerbe. Az hogy a közszféra helyett a magánszféra felé terelik a bankokat (a tartalékrátát ugyanis a közszférától érkező betétekre emelték meg drasztikusan), az egy egészségesebb, valódi bankrendszer felé tolja őket. A vállalati hitelezésben már aktívak a bankok, de az igazi nagy durranás az lenne, ha a lakossági hitelezés is megindulna. Ennek persze van néhány prózai akadálya, olyan egyszerűektől kezdve, hogy Nigériában a lakosság jó részének nincs megbízható azonosító okmánya, tehát egy számlanyitási folyamat már gyakorlatilag itt elakad. Jó ideje szó van már arról, hogy végre ez változzon és február végén el is indult a folyamat, végül az állam helyett a bankok fogtak össze, hogy létrejöjjön egy olyan adatbázis, ami biometrikusan azonosítja az ügyfeleket – például ujjlenyomat leolvasó lesz beépítve az ATM-ekbe – és így elhárulhat ez a teljesen abszurd akadály. Most gyakorlatilag a gazdaságban forgó pénz nagy része feketén mozog, ami nyilván mindenféle szempontból káros és a korrupció melegágya. Az ha lakosság egy nagyobb része tud rácsatlakozni egy jól működő bankrendszer köldökzsinórjára, az egy pozitív folyamatot gerjeszt, amiből mind a gazdaság mind a bankok profitálni fognak.

Mennyi az annyi

És mennyiért kapjuk meg ezt az opciót, hogy beváltják ezeket a reményeket? Az átlag banki árfolyam/nyereség hányados (P/E) 5-6 között mozog, ha egy szűkebb esztendő után újra növekedésnek indulnak, akkor az korántsem rossz. Az árfolyam és egy részvényre jutó sajáttőke hányadosa (P/BV) 1 alatt van, ehhez átlagosan 18-20% körüli ROE-t (tőkearányos megtérülést) kapunk. Nem rossz, de a kérdés itt az, hogy milyen szinten stabilizálódnak a hozamok – az határozza meg a tőkeköltségünket és az, hogy milyen lesz a növekedés jövőre – a konszenzus most 15% profitnövekedést vár. Emellett a nigériai bankok becsületesen fizetnek osztalékot is, a mostani áraknál ez 8-12%-os osztalékhozamot jelent.

Hogy lássuk mi az upside az árazásban, azért nem kell messzire menni. Elég egy más jellegű de szintén problémás, de mostanában jól teljesítő afrikai országot, Kenyát nézni. Ott a bankrendszer egész jó állapotban van, 25% feletti ROE-kkal és stabil növekedéssel, az ország infrastruktúrális deficitjét pedig irigylésre méltóan kreatív mobilbankolási megoldásokkal egyensúlyozták ki.

És milyen értékeltségen forognak a kenyai bankok? Kb. kétszeres mutatószámokon, 2-2.5 P/BV-vel és 8 körüli P/E-kre értékeli a piac az ottani kilátásokat.

Bilal és a 30 millió euró

A törökök ezen a héten sem tudtak nyugton maradni. A mostani botrány egy kazetta kapcsán robbant ki, amin Erdogan, a miniszterelnök és a fia azt tárgyalják, hogy és hova is mentse a srác a rokonok házból azt a jópár tíz millió dollárt és eurót, mielőtt elindult a decemberi házkutatás. A kazettába belehallgatva és a transzkriptet olvasva elsőre kevéssé tűnik hitelesnek, de brit tudósok amerikai szakértők szerint a felvétel valódi. A sztori önmagában abszolút hihető, és az hogy a török kormány korrupt az nem új info, mégis ha igaz a felvétel, akkor könnyen bekattanhat az emberekben az őszödi reflex. Erre egyelőre nem sok jel utal, tömeges tüntetések nem kezdődtek – a helyi forrásaink azt állítják, hogy szerintük simán elképzelhető, hogy az utca embere szemet huny a történtek felett – ha jól megy a gazdaság, szemet hunynak a korrupció fölött. 

Erdogan persze azt állítja, hogy az amúgy is kiváló hangszalag-összevágási képességeiről híres Gülen mozgalom áll a dolog hátterében (erről előző összefoglalónk itt) és az ügyészség már vizsgálatot is kezdeményezett, hogy ezt kiderítse, de azt ő is elismerte, hogy a titkos bérelt vonalát lehallgatták. – A titkos vo Közben például olyan teória is napvilágot látott, mint például az, hogy a szalagot valójában maga az AKP készítette és szivárogtatta ki, megelőző csapásként, arra az esetre ha egy valódi hanganyag is előkerül – így ugyanis azt már könnyebben félre tudják majd söpörni, mondván hogy az is csak egy újabb próbálkozás. Ugyanakkor a piac nem örül az új fordulatnak, ami érthető, nem úgy tűnik ez a kis intermezzo csak úgy elmúlna és ne jönnének további hullámok, azt pedig nem nehéz belátni, hogy amikor a korrupció szele már erősen legyezgeti a miniszterelnököt és a családját is, az kevéssé használ egy országnak.

Az önkormányzati választásokig biztos hullanak még ki csontvázak a bokorból, de az igazi kérdés, hogy jövőre milyen lesz Törökország politikai berendezkedése, az március végi önkormányzati és az augusztusi elnökválasztás után.

Hullámvölgy vagy szakítás?

A politikai forgatókönyvek elemzésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mostani köztársasági elnököt, Gült és a kapcsolatát Erdogannal. A románc hosszú ideje tart és sok időt átvészeltek együtt, még úgy is, hogy alkatilag nem is lehetnének különbözőek. Erdogan, a nép egyszerű gyermeke, aki hajdan még perecet árult és focistaként a ’Beckenbauer Imám’ becenevet is kivívta magának, temperamentumos és könyörtelen. Gül ezzel szemben diplomata alkat, jómódú családból származik, Londonban tanult és egy szaúdi iszlám bank felsővezetőjeként dolgozott. Mégis a közös ellenségnél nincs jobb habarcs, és a fiatal idealisták hamar egy oldalon találták magukat a Refah mozgalomban, ami a hadseregvezérelt berendezkedést kívánta megváltoztatni. Ebből nőtte ki magát aztán az AKP, ami aztán megerősödve, Erdogan és Gül eredeti szándékainak megfelelően módszeresen lefejezte és gyengítette a hadsereget. A harc nem volt egyszerű és olyan színes lépések tarkították, mint mikor 2008-ban a hadsereg megkísérelte bezáratni az AKP-t, de végül Erdoganék győzedelmeskedtek.

Ehhez azonban kellettek támogatók és a Gülen mozgalom pont alkalmas volt erre, részben ezt a segítő kezet hálálták meg Erdoganék főként igazságügyi és rendfenntartói poziciókkal. De a hatalom természetéből adódóan törekszik az egyeduralomra és egy idő után a hajdani szövetségesek között repedések támadtak. Erdogannak elkezdte szúrni a szemét az „állam az államban”, a mozgalomhoz tartozó Zaman újság pedig egyre hangosabban fejezte ki a nemtetszését a kormánypártot illetően. Gül közelebb állt a Gülen mozgalomhoz, így egyesek azt feltételezik, hogy ő valójában Gülenék embere, ezt támasztja alá az is, hogy a tavaly a tüntetések kapcsán több kérdésben is kritikusan állt a miniszterelnökhöz és a próbálta a tüntetők szimpátiáját megnyerni. A romló kapcsolatot az is alátámasztja, hogy néhány Wikileaks akta szerint már régebb óta fogalmaz élesen amerikai diplomaták előtt Erdogant illetően – persze egy másik konteó erre azt mondaná, hogy a globális háttérhatalom USA szándékosan szivárogtat ilyen jelentéseket, hogy ezzel mérgezze a viszonyt. Más források szerint a köztük levő szál sértetlen és vallási kötődése dacára Gül egyértelműen állást foglalt amellett, hogy az árnyékállamot meg kell szüntetni. Ezt a teóriát támasztja alá az is, hogy a sokat vitatott internet-törvényt, minden előzetes ellenkezése dacára, végül szó nélkül aláírta – de végülis ezen pont mi lepődnénk meg?

Erdogan és Gül

Az egyik nagy kérdőjel így az, valójában mi van kettőjük között és milyen erős Gül. A másik pedig, hogy mit gondolnak a szavazók, látszólag sokat nem vesztett a népszerűségéből a kormány – a helyi Századvég szerint, szóval a valóság már az urnáknál fog kiderülni.

Szcenáriók

 A különböző forgatókönyvek vizsgálatánál a háttérben lévő fő mozgatórugók szerintünk a következőek:

– Erdogan hosszú távon elnök akar lenni, megerősített jogkörökkel – ezt azonban csak akkor teheti meg, ha elég nagy felhatalmazást tud majd összeszedni augusztusban 

– a hatalomból való teljes kiesést mindenáron el akarja kerülni – nem kockáztathatja meg, azt ami ezután várna rá, például nem elhanyagolható eséllyel börtön (lásd Berlusconi, Janukovics?)

– az AKP fragmentált párt, ugyanakkor Erdogan támogatottsága erős és valódi kihívó egyelőre a látóhatáron sincs

– Gül és Erdogan kapcsolata

– Gülenéknél van-e még valami komolyabb ütőkártya?

 A március 30-i önkormányzati választás igazából azt fogja megválaszolni, hogy mennyi népszerűsége maradt az AKP-nak, és Erdogan ennek megfelelően dolgozhatja ki a stratégiáját. 

 1. Rés a pajzson

Ha az AKP támogatottsága a lélektani 40%-os határ alá süllyed, akkor a Erdogannak nem lesz jó kedve. Egyrészt magyarázkodhat otthon, másrészt ha nem látja biztosnak az elnöki helyet, jó eséllyel nem indul el érte. Ebben az esetben az egyik út, hogy megváltoztatja az AKP belső szabályzatát, hogy újra miniszterelnök lehessen. A kérdés az, hogy a népszerűségvesztés mennyiben zilálja szét a pártot, de annak az esélye, hogy egy olyan karizmatikus jelölt kiemelkedhessen, aki méltó ellenfele lehet, elég csekély. Ebben az esetben szerintem a legvalószínűbb szcenárió, hogy Gül indul az elnökségért (ő ugye továbbra is népszerű), és Erdogan pedig miniszterelnök próbál maradni, ha keresztül tudja vinni az AKP-n az alapszabály-módosítást. A következő ciklust megpróbálja így kibekkelni, megvárni, míg elül a vihar, ismét fellendül a gazdaság, megerősödik a népszerűsége – és a következő ciklusban ismét harcba száll az addigra megerősített elnöki pozícióért. Számára ebben az esetben a legnagyobb a downside, mert fennáll az esélye egy palotaforradalomnak, és kiütik a hatalomból.

2. Hoznak is, visznek is

A 40-45% közötti szavazati aránynál Erdogan törheti a fejét. Valószínű ez még elég magas ahhoz, hogy elnöknek jelöltesse magát, de azért még nyugodtan nem alhat, különösen ha vannak még a spájzban lejátszásra váró felvételek. A másik megoldás, hogy marad miniszterelnök az AKP szabályok átírásával, de valószínűbb, hogy ha lehet, inkább elnök lenne. Az új miniszterelnök személye persze ebben az esetben is nagy kérdőjel.

3. Totális győzelem

Ha az AKP a 45% határt is átviszi, akkor Erdogan bátran döngetheti a mellét és körbemutathat: nincs itt semmi baj, business as usual. Mivel látja, hogy a népszerűsége töretlen valószínű elindul az elnökségért, persze a miniszterelnök jelölt kiléte így is kérdéses. Az elmúlt félév elhidegülése miatt sokan valószínűsítik, hogy Gül végleg kiesett a pixisből és helyette valami Medvegyev típusú jelölt lesz, akit aztán Erdogan kedve szerint rángathat. Kérdés lehet, hogy mit szól ehhez Gül és hogy valójában mennyire lett fagyos köztük a hangulat, de ha Erdogan ilyen elsöprő győzelmet arat, akkor nincs az a háztáji ellenzék, ami megfékezze.

Az, hogy a piacokra melyik hogy hatna, fogós kérdés. Rövidtávon nyilván a bizonytalan = rossz, és emiatt, ha stabil maradna a karhatalom azt várhatóan örömmel fogadna a piac. Ugyanakkor hosszútávon, ha Erdogan teljesen megborul és egy központosított és személyi kultuszra építő hatalom irányába tolja tovább az országot, annak meglesznek a maga következményei. De az ezzel járó politikai diszkont egy része már be is épült a májusi-decemberi események folyamán, hiszen a piac általában elég hisztisen reagál, ha emlékeztetik arra, amit elfelejtett, ez egy fejlődő piac, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Egy dolgot azonban továbbra sem szabad szem elől tévesztenünk. Erdogan eddig is óriási felhatalmazással működött, de a hatalmát (amellett, hogy nyilván megtömte minden ismerős/rokon/támogató a zsebét) arra használta, hogy modernizálja az országot, és abszolút a gazdaságot, befektetőket, tőkepiacot támogató politikát folytatott. A török gazdaság alapvető fundamentumai pedig tulajdonképpen semmit nem változtak azóta.