Kínai trükközés a réz piacán

Mivel az alapjainkban (főleg az Afrikában) jó néhány nyersanyagkapcsolt papír van, így a cégek elemzéséhez hozzátartozik, hogy az adott nyersanyag piacát is figyelemmel kísérjük. Pont emiatt itt a blogon sem ez lesz az első nyersanyagos téma. Ezúttal a réz lesz terítéken, és azon belül is egy olyan árfolyam befolyásoló faktor, amiről talán kevesebbet lehet hallani, mint a keresleti és kínálati oldal klasszikus tényezőiről. Ez a faktor pedig a CCFD (Chinese Copper Financing Deal), vagyis azok a kínai finanszírozási ügyletek, amelyek a jüan és a dollár közötti kamatkülönbözetet használják ki, úgy, hogy a réz a biztosíték mögöttük. A téma egyébként kapcsolódik Levente_de_Boer kollégám legutóbbi cikkéhez is, amelyben a kínai árnyékbankrendszerrel foglalkozott, ugyanis a CCFD-k is ezen árnyékbankrendszer egy kis szeletének tekintőek.

rézhuzal.jpg

Röviden és tömören, a rézárfolyam szempontjából azért fontosak a CCFD-k, mert egyfajta fiktív keresletet generálnak a réz piacán, és így elszakítják az árfolyamváltozást a valós keresleti-kínálati fundamentumoktól. Egyes kínai cégek ugyanis a CCFD-k révén juttatják be az offshore pénzeiket az országba, ahol magasabb kamaton tudják befektetni. A réz pedig úgy kerül a képbe, hogy a kezdő tőkét biztosítja az ügylethez, ugyanis a kínai anyavállalat kér a bankjától egy dolláros bankgaranciát rézvásárlásra, melyre a megvásárolandó réz lesz a fedezet (a bank kvázi meghitelezi az ügyletet). Ezzel a fizetési ígérvénnyel pedig a cég megveheti a rezet a nemzetközi piacon, amit azonnal el is ad az offshore leányvállalatának, és így az offshore pénz máris az országban van, és befektethető. Mindez pedig addig tud működni, amíg a jüanos befektetések hozama magasabb, mint az ügylet elején felvett dolláros hitel (pontosabban bankgarancia) kamata és az egyéb felmerülő költségek (raktározás, fedezés, stb). Rézpiaci szempontból pedig a kínai szabályozó hatóság ténykedése jelenti a nagy veszélyt, mert ha hirtelen ellehetetlenítenék az ilyen típusú ügyleteket, akkor a fedezetként tárolt rézállomány kikerülne a piacra, nyomás alá helyezve a rézárfolyamot.

Most pedig jöjjön egy kicsit részletesebb áttekintés a CCFD-k működéséről, és a kínai hatóságot zavaró hatásairól (csak erősebb idegzetűeknek):

A CCFD-k az elmúlt évben kerültek igazán a figyelem középpontjába, mivel a SAFE (a határokon átnyúló ügyletekért felelős kínai hatóság) azóta tervez szigorításokat életbe léptetni, hogy csökkentse Kína folyamatosan növekvő külföldi devizatartalékait, amelyek hozzájárulnak a kínai jüan erősödéséhez. Ezt többek között a következő 2 módszerrel szeretnék elérni. Egyrészt ösztönöznék a kínai bankokat, hogy egyensúlyba hozzák mérlegeiket FX ügyileg (pl. csökkentsék a devizás hiteleiket), másrészt pedig az export/importtal foglalkozó cégek tevékenységét szeretnék átláthatóbbá tenni, hogy kiszűrhessék azokat a nem konkrétan a nemzetközi kereskedelemhez kapcsolódó ügyleteket, amelyek pótlólagos deviza beáramlást eredményeznek (mint pl. a kamatkülönbözetre játszó arbitrázsok).

Mindez pedig olyan szempontból lényeges a rézpiaci szereplők számára, hogy a CCFD-k mögött a réz a fedezet. Ugyan az ügyletek során fizikailag nem cserélnek gazdát a készletek, hanem ugyanabban a raktárban állnak, de a fedezetként bevont állományok folyamatosan növelik a látható keresletet, támaszt nyújtva így a rézárfolyamnak. Azonban ha az említett szabályozói szigorítások miatt rázúdulnának a piacra azok a készletek, amelyek az ilyen típusú ügyletek mögött vannak, annak erősen negatív hatása lenne a rézárfolyamra. (Az említett finanszírozási ügyletek egyébként jellemzően olyan nyersanyagok esetében fordulnak elő, mint az arany, a nikkel vagy a réz, amelyeknek magas az egy egységre vetített értékük, és nem jelent problémát az eltarthatóságuk.)

Hogy könnyebben megérthessük a CCFD-k népszerűségét, lássunk egy egyszerűsített példát az egyik legjellemezőbb típus működéséről:

Az ügyletben a következő 4 szereplő vesz részt:

„A”: a külföldi rézkereskedő ház

„B”: kínai rézkereskedő, vagy rézfelhasználó

„C”: „B” offshore leánya

„X”: kínai bank

Az ügylet lépései:

  1. „B” dolláros fizetési ígérvényt (bankgaranciát) kér „X” banktól, hogy rezet vehessen „A”-tól a nemzetközi piacon, adott árfolyamon
  2. „B” a rézre szóló jogosultságot (warrantot) eladja az offshore leányának, „C”-nek, melynek köszönhetően „B” olyan pénzhez jut, ami addig a cégcsoport offshore számláin volt, távol a kínai tőkepiaci szabályozástól.
  3. „B” a kapott dollárt jüanra váltja a bankjánál, „X”-nél és valamilyen vagyonkezelési termékbe fekteti (itt jönnek képbe a múltkori árnyékbankrendszeres cikkben említett trösztök, és egyéb befektetési instrumentumok)
  4. Az offshore leány, „C” eladja a rézre szóló jogosultságot „A”-nak, de az első lépésben „B” által vásárolt árnál tonnánként 10-20 dollárral olcsóbban
  5. „B” elmegy egy másik kínai bankhoz, és kér egy újabb bankgaranciát rézvásárlásra, vagyis a felsorolt 4 lépés zajlik le újra és újra. Olyan gyakorisággal ismétlődnek az ügyletek, amennyi időt igénybe vesz a mögöttes papírmunka elvégzése. Vagyis ha például „B” az első lépésben egy 180 napos bankgaranciát kapott, akkor ha 10 napot számolunk az adminisztratív feladatok elvégzésére, akár 18-szor is meg tudják ismételni az ügyletet.

Réz kép v2.png

Ami fontos, hogy:

  • az ügyletek során a réz fizikailag nem cserél gazdát, ugyanabban a raktárban áll végig, csak papíron mozog – csak egy adott egységnyi rézről szóló igazolás jár körbe-körbe az egyes szereplők között
  • amelyik szereplőnél a réz van („A”), az lefedezi magát a határidős piacon, hogy elkerülje a réz árfolyam változásából adódó kockázatot
  • akinek pedig devizás kitettsége van („B”), az köt egy határidős fedezeti ügyletet a devizaárfolyam változásából adódó kockázat elkerülésére
  • az ügylet elején a cégnek offshore pénze van, amit a CCFD segítségével bejuttatnak az országba, és magasabb kamaton fektetik be
  • ugyanarra az egy egység rézre egyszerre több fizetési ígérvény is lehet forgalomban, persze elcsúsztatott lejáratokkal

Hogyan is lehet a CCFD-vel pénzt keresni:

  • A külföldi rézkereskedő ház („A”) ügyletenként 10-20 dollárt nyer meg, azt a különbözetet, amennyiért eladja, majd visszaveszi a rezet
  • A kínai rézkereskedő („B”) a kamatkülönbözetből profitál, mert alacsonyabb kamaton kap dollár hitelt, mint amennyit keres a jüanos befektetésén
  • Az offshore leány („C”) csak egy áttételes szereplő, aki dollárban megveszi a rezet az anyjától, és dollárban is adja el a nemzetközi piacon
  • A bank („X”) díjat kap „B”-től a bankgarancia kibocsátásáért

 

Kockázatot visz a rendszerbe, ha bedől valamelyik befektetés (pl. tröszt), amelyben a példánk során „B” szereplő elhelyezte a pénzét, és így nem tudja visszafizetni a felvett hitelt. Azonban ami a réz árfolyamára jelenleg a komolyabb fenyegetést jelenti, az a kínai felügyelet árnyékbankrendszert visszaszorító törekvése. Ugyan elég nehéz meghatározni a CCFD-k mögötti rézállomány nagyságát, azonban egyes becslések szerint 600 ezer tonna körül lehet, ami az összpiaci rézkínálat 3-4%-át jelenti. Vagyis amint olyan szabályozást vezetnek be a kínai hatóságok, amely ellehetetleníti a CCFD-k korábbi formában való működését (például ha nem bocsáthatnak ki több dolláros bankgaranciát a kínai bankok, és a szereplők nem tudják továbbgörgetni a tradejeiket), akkor a pozíciók likvidálása miatt hirtelen olyan jelentős mennyiségű készlet kerülhet a piacra, amely a réz árfolyamának csökkenését eredményezné. Jelenleg tehát a CCFD ügyletek az általuk támasztott pótlólagos kereslet miatt egyfajta támaszt nyújtanak a réz árfolyamának, azonban idővel a szabályozásoknak és a tőkepiaci folyamatoknak köszönhetően várhatóan visszaáll a kínálat és a valós kereslet vezérelte egyensúlyi árfolyam.

rézcsövek.jpg

Merre tovább Egyiptom?

Már 3 év telt el azóta, hogy kirobbant az Arab Tavasz Egyiptomban és megbuktatták Hoszni Mubarak elnök uralmát. Akkor mindenki azt várta, hogy Egyiptom végre elindul a demokratizálódás felé vezető úton, azonban az eltelt 3 év nagyon nehéznek bizonyult, politikai és gazdasági szempontból egyaránt.  

A Mubarak érát átmeneti katonai kormányzás követte, majd 2012. júniusában Morsi elnök került hatalomra, akit egy év elteltével szintén leváltottak. Azóta ideiglenesen újra a hadsereg kezében van az ország irányítása, amíg nem választanak új elnököt. Az elnökválasztáshoz vezető első lépésnek tekinthető a múlt héten megtartott, 2 napos népszavazás az alkotmányról, aminek szombaton jelentették be az eredményét. A választásra jogosult 53 millió állampolgár 38,6%-a járult az urnákhoz, (ami Egyiptomban jó aránynak számít) és 98,1%-uk igennel voksolt. Az új alkotmány a Morsi elnök idején megszavazott iszlamista alaptörvényt váltaná fel. (Ugyan az új alkotmány is az iszlámot nevezi meg államvallásként, viszont kimondja, hogy a pártok nem szerveződhetnek vallási, faji vagy nemi alapon. Továbbá nagy hangsúlyt fektet a férfiak és nők közötti egyenlőségre, és megerősíti a katonai szervezet hatalmát.)

egypt turmoil.jpg

Ám a múlt heti népszavazás nem is annyira az új alkotmány megszavazása miatt érdekes, hanem inkább egyfajta megerősítésként szolgál a hadsereg vezetőjének (Al-Sisi tábornoknak), hogy a nép mellette áll Morsi elnök hatalomtól való megfosztásának ügyében. Ugyanis ő az, aki az ideiglenes kormányzatban most a szálakat mozgatja. Most már pedig az is bizonyossá vált, hogy a következő elnökválasztáson, amire remélhetőleg tavasszal sor kerül (de féléven belül legkésőbb), az ő neve is ott lesz a jelöltek között.

Al-Sisi tábornok népszerűsége Morsi elnök elűzésével ugrásszerűen megemelkedett, mivel a nép olyan nemzeti hőst lát benne, aki megszabadította őket Morsitól. Természetesen azonban az ő támogatottsága sem egyöntetű, ugyanis az ország 2 pólusra szakadt. Az egyik oldalon ott állnak a tábornokok az ideiglenes kormánnyal, a teljes médiával és azokkal az iszlamistákkal, akik kiváltak a Muszlim Testvériségből. A másik oldalon pedig a Muszlim Testvériség és a megmaradt szövetségeseik. A Muszlim Testvériség az a párt, amelynek a nép 2012-ben bizalmat szavazott az ország irányítására, és akinek jelöltje (Morsi) lett Egyiptom első demokratikusan választott elnöke. Azonban amikor Morsi elnök indokolatlanul előnyös jogkörökkel próbálta felruházni magát, a nép komolyan csalódott az addig hirdetett elvekben és ígéretekben, és fellázadt. Mivel az elnök hatalomtól való megfosztása óta rendszeres erőszakos cselekményekkel hozhatóak kapcsolatba a Muszlim Testvériség tagjai, így az ideiglenes kormány terrorista szervezetté nyílvánította a pártot. Azonban még mindig rengeteg követőjük van, így jelentős ellenpólust képviselnek.

sisi3.jpg

Valójában minden egyiptomi érdeke az lenne, hogy valaki végre stabilitást és fejlődést hozzon a 3 éve tartó felfordulásba. A 2011. januári forradalom kitörése óta jelentősen visszaesett a GDP növekedés, ami a csökkenő fogyasztás és beruházás, valamint a romló export eredménye.  Ami az ország jövőbeli kilátásait illeti, az jelenleg teljes mértékben a politikai fejlemények függvénye.  Most úgy tűnik, hogy ha Al-Sisi megnyerné az elnökválasztást, az sokat lendíthetne Egyiptom helyzetén, mert csökkenne a politikai bizonytalanság, és végre koncentrálhatnának a makrogazdasági problémák megoldására. Újra szóba kerülhetne az IMF program, amely egyfajta hitelességet kölcsönözhetne az új kormány makrogazdasági törekvéseinek, amit valószínűleg a külföldi befektetők is értékelnének. Továbbá a hadsereg hatalmon maradása tovább biztosíthatná az Öböl-menti olajállamok pénzügyi támogatását a jövőben is, amely persze csökkenti az IMF programra való ráutaltságot, de mindenképpen javítja a finanszírozási kockázatot.

Összességében az elemzők javuló kilátásokat várnak Egyiptomra, de inkább csak 2015-től, mert egy évbe simán beletelhet, mire sikerül megszilárdítani az új vezetésnek a hatalmát. Persze ne a forradalom előtt megszokott, 6% körüli növekedési ütemet várjuk egyből, hanem olyan 4% körülit, amely máris duplája az elmúlt 3 évben tapasztalt mértéknek. A nagy politikai bizonytalanság ellenére az egyiptomi részvényindexnek idén januárra sikerült visszaemelkednie a 2011-es forradalom előtti szintekre. Morsi elnök júliusi elűzése óta egy több mint 50%-os töretlen emelkedésnek lehettünk tanúi az egyiptomi piacon, amely arra utal, hogy a befektetők hisznek a pozitív változásban. A népszavazás eredményének bejelentése napján ugyan az index némi csökkenéssel reagált, de ez csak a tipikus „Vedd meg a hírt, add el a tényt” szituáció hatása. Ugyan a hirtelen árfolyam emelkedés miatt Egyiptom aktuális értékeltsége a többi fejlődő piachoz képest kicsit megugrott, azonban ha valóban végbemennek a pozitív gazdasági változások, akkor a cégek eredménye is javulásnak indulhat.

Minden, amit a vasércről tudni akartál, de nem merted megkérdezni

Az egyik kedvenc műsorom a Gyáróriások című sorozat, amelyben egy-egy nagyobb cég működését mutatják be. Egy kicsit ennek a szellemében is született az eheti poszt, amely ezúttal a vasércről és annak gazdasági oldaláról szól.

A tőzsdén kereskedett nyersanyagok univerzumát tekintve a vasérc kicsit kilóg a sorból. Ez már akkor feltűnik, amikor egy hosszú távú chartot próbálunk találni az árfolyamról. Ennek oka, hogy csak az utóbbi 5-10 évben alakult ki rá spot piac, addig pedig évente történt az ármeghatározás a termelők és az acélművek között. Régen a vasérc egy belföldi terméknek számított, amit nem adtak-vettek, exportáltak, mert az országok többsége önellátó volt belőle. Azonban ez a ’60-70-es években megváltozott, amikor Japán gyors növekedésnek indult, és külső forrásra szorult vasércből. Földrajzi helyzetükből adódóan Ausztráliából kezdtek el vasércet importálni. Viszont amikor az ausztrál ipari sztrájkok miatt nagyon kiszámíthatatlanná vált az ellátás, új potenciális vasércexportőrök után néztek, és ekkor kezdték el támogatni az akkor még gyerekcipőben járó brazil vasérckitermelést. Úgy próbálták őket versenyképessé tenni, hogy ugyanazt az árat fizették a brazil bányáknak, mint az ausztráloknak, figyelmen kívül hagyva a drágább szállítási költségeket.

iron ore train.png

Manapság persze a sok infrastrukturális beruházás miatt már kétségtelenül Kína számít a legnagyobb vasércimportőrnek a világon, az összkereslet körülbelül felét adva. (Az épületek és hidak szerkezetéhez rengeteg acélra van szükség, melynek legfőbb alapanyaga a vasérc.) A világon megtermelt vasércnek ugyan csak kb. felét termelik exportra, de annak túlnyomó részéért 3 ország felel: Ausztrália, Brazília és Dél-Afrika. Mivel ezek az országok a Föld eltérő pontjain helyezkednek el, teljesen más típusú vasércet bányásznak. Ez abból adódik, hogy a vasércet nem olyan egységes állapotú ércként kell elképzelni, mint a például az aranyat. Különbségek lehetnek a kibányászott kőzet vas- és nedvességtartalmában, formájában és a tartalmazott szennyező anyagok mennyiségében is.

Éppen ezért nem olyan egyszerű egy vasérckitermelőnél kiszámolni, hogy mekkora bevétele is lesz adott mennyiségű vasérc eladásából, mert rengeteg kiigazító tényezőt kell alkalmaznunk. Ezek egy része előre szabályozott, de vannak megegyezés tárgyát képező tételek is. Referencia árnak a kínai kikötőben lévő, 62% vastartalmú, száraz vasércport szokták használni. Módosító tényezőként tehát biztosan számolnunk kell a nedvesség- és vastartalommal, ugyanis az acélgyárak vannak annyira tudatosak, hogy a kőzetben lévő vízért ne fizessenek, és a vasért is csak annyiban, amennyit tényleg tartalmaz. Mindebből pedig még le kell vonnunk a szállítási költséget, ugyanis míg korábban az eladónak a hajóra való bepakolással véget ért a szerepe és a célállomásra való hajóztatás költsége már a vevőt terhelte (FOB: Freight on Board árazás), addig manapság már a hajóztatási költségeket is a vasérckitermelők állják (CFR: Cost and Freight rendszer). Mivel a benchmark ár a kínai dokkokban lévő vasérc árát mutatja, így a távolság sokat nyom a latba. Ausztráliából például 15 nap alatt Kínába érnek a szállítmányok alig 8-10 dollárért tonnánként, Brazíliából vagy Afrikából viszont 40 napba is beletelhet és 20-25 dollárba.

Tehát például ha csak 61%-os vastartalmú vasércünk van, ami 8% nedvességet is tartalmaz, és tegyük fel, 20 dollárért tudjuk Kínába szállítani, akkor a számunkra releváns tonnánkénti vasérc ár az aktuális 135 US$/t benchmark árral számolva 102 US$/t lesz.

US$ 135 * (61% / 62%) * (1 – 8%) – 20 US$= 102,2 US$

vaserc formak.png

Egyéb módosító tényező lehet még, hogy mennyi szennyezőanyagot tartalmaz a kőzet vagy milyen formájú a vasérc (lehet porszerű granulátum, kis golyócska, vagy nagyobb kavics). A feldolgozó üzemek például prémiumot fizetnek a nagyobb méretű vasércért, mert akkor nem nekik kell egybetömöríteni a vasércport, mielőtt az olvasztókemencébe teszik.

Ami a vasércbányászat költségoldalát illeti, a cash cost mértéke bányánként eltérő lehet (20 US$-tól akár 80 US$-ig, vagy egyes kínai bányák esetében akár még több is). Ez a kitermeléshez közvetlenül kapcsolódó költségek mellett a kikötőbe való eljuttatás (pl. vasút) és a kikötő üzemeltetés költségét is tartalmazza. A lenti ábra az évente kitermelt 2 milliárd tonna vasérc költség szerinti megoszlását mutatja.

Cost curve 2.png

Ugyan a vasérc az egyik leggyakrabban előforduló érc a Földön, azonban egy vasérckitermeléssel foglalkozó bizniszbe belevágni nem csak azzal jár, hogy szerzünk egy vasércben bővelkedő területet. Nagyok a belépési költségek, mert a termelés megkezdése előtt komplett infrastruktúra (vasútvonalak és kikötők) kiépítésére van szükség, hogy a kibányászott ércet el tudjuk juttatni a teherszállító hajókhoz. Mivel a vasércszállítás szárazföldi része többnyire vasúton történik (mert hatalmas mennyiségeket kell megmozgatni), nem is meglepő talán, hogy a világ eddigi és jelenlegi leghosszabb (és legnehezebb) vonata is a vasérchez köthető. A jelenleg működő leghosszabb a Vasérc-expressz, amely Mauritániában szállít vasércet egy 700 km-es vonalon a bányák és a kikötők között 2,5 km-es szerelvényeivel. (Az eddigi leghosszabb vasúti szerelvényként pedig azt a 2001-es ausztrál vasércszállítót tartják nyilván, melynek hossza meghaladta a 7,3 km-t.)

Egy vasércbánya elemzésekor tehát érdemes nagyobb figyelmet fordítani a bevételi oldal alaposabb becslésére, mivel a készletadatok és a vasérc árfolyam ismeretében még nem feltétlenül tudjuk meghatározni a bevételt, ha nem ismerjük a készletek pontos típusát és összetételét. Éppen ezért a vasércbányák összehasonlításakor is nehezebb dolgunk van olyan szempontból, hogy az alacsony kitermelési költség még nem garancia a jobb marzsokra és a nyereségesebb működésre, ha kevésbé jó minőségű terméket állít elő az adott cég. Szóval nem könnyű az ember élete, ha vasérces cég elemzésére adja a fejét…

process.png

Magyar Telekom: Venni vagy nem venni?

A Magyar Telekom árfolyama már jó ideje nyomás alatt van, így egyre gyakrabban felmerül a kérdés, hogy vajon közeleg-e már a jó beszálló ideje. Erre persze egyből jöhet a jól bevált válasz, hogy „attól függ”. Na de lássuk, hogy mitől is pontosan…

lógó telefonkagylók.jpg

A cég a szeptember végén tartott befektetői napon egész pozitív középtávú kilátásokat vázolt. De mivel korábban nem volt jellemző a Magyar Telekomra, hogy több évre előre adjon becslést az eredményeire, így talán nem csak bennem merült fel az a feltételezés, hogy ez inkább csak az idei és jövő évi negatív kilátások ellensúlyozására szolgált. Persze egyéni döntés kérdése, hogy ki mennyit tart reálisnak a cég által vázolt tervekből. Mi az értékeléseink során általában szeretünk a konzervatív oldalon maradni, hogy láthassuk, hogy egy nem túl optimista szcenárió alapján mennyit is ér az adott papír.

(A cégnél a számok szempontjából egyébként egész könnyű dolga van az egyszerű befektetőnek, ha egy részvényre lebontva szeretné látni a számokat, amikor a milliárdos nagyságrendű adókkal és eredményekkel dobálózik egy-egy elemzés. A cég kibocsátott részvényeinek a száma 1,042,700,000 db, azaz kb 1 milliárd db. Így ha azt látjuk, hogy “40 milliárdnyi Free Cash Flow”, vagy “170 milliárd EBITDA”, akkor csak ignoráljuk a milliárdot, és rögtön tudjuk, hogy ez például kb. 40 Ft-nyi Free Cash Flow-t jelent részvényenként.)

A Magyar Telekom menedzsmentje szerint idén a tavalyi EBITDA-hoz képest kb. 10%-kal kevesebbet fognak elérni csoportszinten (170-175 milliárd Ft-ot), ami jövőre tovább csökken. Azonban 2017-re az EBITDA újra meghaladja majd a 2013-as szintet. Én a modellemben óvatosabb várakozásokkal számolok, ugyanis nem látom pontosan, hogy a cég által vázolt eredménynövekedés honnan is jön majd pontosan, mert:

  • A távközlési- és közműadóval (28+7 milliárd Ft) a következő évek mindegyikében kalkulálnunk kell, mivel a kormány nem adta jelét annak, hogy a közeljövőben szándékukban állna kivezetni ezeket az adókat.
  • Költségoldalon nem igazán látni, hogy melyik területen lenne még tér jelentősebb csökkentésekre.
  • Ugyan a Telekom a tervei szerint 2017-re egy diverzifikáltabb szolgáltatóvá szeretne válni, növelve a nem fő tevékenységek súlyát (IT szolgáltatások, energia, biztosítás), azonban ezeknek az új területeknek az eredményessége alacsonyabb, mint a fixvonalas és mobil szolgáltatásoké. Az energia kiskereskedelem például egy olyan, jó esetben nullszaldós terület, amely az ügyfélmegtartást segíti, de az eredményből inkább elvesz, mint hozzátesz. Viszont a jó hír, hogy legalább az újabb rezsicsökkentés már nem érinti negatívan ezt az üzletágat, mivel továbbértékesítőként nem náluk fog lecsapódni az energia ár csökkentéséből adódó eredményzsugorodás.
  • A macedón és montenegrói operációk is várhatóan egyre kisebb mértékben fognak hozzájárulni a csoportszintű eredményhez, mivel az egyre fokozódó verseny miatt már ott is fenntarthatatlanná fog válni a korábban elért 40% feletti EBITDA marzs (a régiós átlag olyan 30-35% körül van).

Ami a beruházási oldalt illeti, a Telekomnak jelentős kiadásai vannak idén, és előreláthatólag lesznek jövőre is. Az évente szokásos 80-85 milliárd Ft-os beruházási szint mellett 34 milliárd Ft-ért sikerült megújítaniuk a meglévő frekvenciáikat, ami a hasonló európai tranzakciókkal összevetve az átlagár közel háromszorosát jelenti. Emellett pedig még az év végén vagy jövőre lezajlik az új frekvencia aukció is, amiből az állam 120 milliárd Ft-ot szeretne látni, vagyis ha nem számolunk 4. mobilszolgáltatóval, akkor ez a Telekom számára egy 40 milliárd Ft-os újabb kiadást jelenthet.

A sok extrakiadás (frekvencia aukciók, különadók) pedig az osztalék rovására megy, mivel a Magyar Telekom olyan szabály szerint határozza meg a kifizethető osztalék nagyságát, hogy a cég tőkére vetített nettó eladósodottsága ne lépjen ki a 30-40%-os sávból. A nagytulajdonos Deutsche Telekomnak (aki több mint 80%-ban finanszírozza a Magyar Telekomot és az osztaléknak csak 60%-ára jogosult) ugyanis nem áll érdekében plusz hitelekkel támogatni a céget, hogy a megtermelt CF-jánál nagyobb mértékű osztalékot tudjon fizetni. Ezek alapján az látszik a számokból, hogy az idei és jövő évi eredményből 10-20 Ft-nál több osztalékot nem fog tudni kifizetni a cég, viszont a 2015-ös év után fizetendő 2016-os osztalékfizetéstől kezdve az osztalék kifizetés visszaállhat egy akár 35 Ft-os pályára is (ha nem számolunk semmilyen rendkívüli eseménnyel).

Azaz egy kb. 300 Ft körül árazott eszköztől a jövőben nagyjából ilyen pénzáramlást várhatunk el:

2013: 10 Ft
2014: 20 Ft
2015 és utána: 35 Ft

Ennél egyébként a cég pénztermelő képessége többet is megengedne, mert várhatóan még évekig nagyobb lesz az amortizáció (évente kb. 100-105 Ft részvényenként), mint az új beruházások értéke (kb. 80-85 Ft évente), azaz bár a profit nem lesz túl magas, ez plusz kifizethető pénzt hagy a cég kezében. Azonban ha fenntartja a megengedett eladósodottsági szintet, a folyamatosan csökkenő eredménytartalék és így zsugorodó saját tőke miatt (mivel több osztalékot fizet, mint amennyi az éves eredmény) előbb utóbb beleütközik az eladósodottsági korlátba, így nem tudja az összes megtermelt pénzt kifizetni osztalékként. A kb. 35 Ft azonban így is reálisnak tűnik.

Ezt a pénzáramlást aztán már egyéni ízlés függvényében be lehet árazni, ki milyen bétát és kockázati prémiumot gondol reálisnak. Mindenesetre az én számításom szerint kb. 15%-os részényesi elvárt hozamnál van jelenleg fair módon árazva a papír. 

A fent leírtak alapján, óvatosan számolva úgy gondolom, hogy a nagy esések ellenére sem tűnik kimondottan alulértékeltnek a Magyar Telekom, főleg ha az olyan egyéb negatív tényezőkkel is számolunk, mint az MSCI indexből való kikerülés. Pár hónapja a Richter példáján láthattuk, hogy ez mekkora kényszereladásokat generálhat, ugyanakkor egy ilyen esemény akár jó beszállási pontot is kínálhat a papírba.

Azonban én hangsúlyozottan nem a cég prognózisával számoltam. Ha bízunk benne, hogy tényleg megvalósul a menedzsment által vázolt eredménypálya és nem kap a nyakába újabb extraadókat az Mtel, akkor 2015 után 40Ft-ra is felkúszhat az osztalékfizetés, ami kb. 17%-os elvárt hozamnál jelentené a mostani árat. Ez azért már kecsegtetőbb megtérülés.

Mtel árfolyam.gifForrás: Bloomberg

Ami az Afrika Alapból kimaradt: Zimbabwe

Van egy ország, ahol az állam mindent megtesz azért, hogy teljesen ellehetetlenítse a multik helyzetét, olyanannyira, hogy már egyáltalán ne is érje meg nekik az országban operációt működtetni. Nem, nem Magyarországról van szó, hanem Zimbabwéról, ahol július végén lezajlott az elnökválasztás, amit nem túl nagy meglepetésre (2/3-os többséggel) a már 33 éve hatalmon lévő Robert Mugabe elnök nyert meg. A 89 éves diktátor ellentmondást nem tűrően vezeti országát, de külső szemlélőként inkább a szakadék felé, mintsem jó irányba. 

mugabe 4.jpg

Zimbabwe egykor a térség éléskamrája volt, azonban az elnök földreformjának köszönhetően odáig jutottak, hogy ma már szinte minden terményt külföldről kell importálniuk. Miután az állam elkobozta a fehér telepesektől a földeket, a parcellákat szétosztotta a helyi farmerek között, ám ez az intézkedés több sebből is vérzett. Egyrészt az így földhöz jutó farmereknek nem volt meg a megfelelő szakértelme a földműveléshez, nem is beszélve arról, hogy a kisebb területeken nem tudtak elég mérethatékonyan termelni. A terméshozam annyira lecsökkent, hogy exportőrből teljesen importőrré vált az ország. Másrészt pedig a helyi farmerek nem kaptak tulajdonjogot a földekhez, és mivel saját tőkéjük sem nagyon volt, így nem tudták elvégezni a szükséges termésnövelő beruházásokat (gépvásárlás, stb), mert a bankoktól fedezet hiányában nem kaptak hitelt. Egyetlen szegmens van, ami ki tudott törni ebből az ördögi körből, és ez a dohányszektor. De ez is csak a zimbabwei dohány speciális ízének köszönhető, mert a kínai dohánygyárosok ezt használják a saját, kevésbé jó minőségű dohányuk felturbózására. Éppen ezért hajlandóak előre leszerződni a farmerekkel, és megfinanszírozni a dohány termesztését. Viszont még ez is nyers állapotban hagyja el az országot, így a feldolgozóipar semmit nem lát belőle.

Mugabe traktor.jpg

Az agrárszektor szétverése után az üzleti szféra következett, mert az elnök a fejébe vette, hogy a zimbabweieknek a gazdaság minden szegmensében vissza kell szerezniük a hatalmat a ’80-as évek előtti elnyomásért cserébe. Ezért 2008-ban olyan törvény született, hogy az összes külföldi tulajdonú cégnek 51%-nyi részesedést kell biztosítania a cégében a tősgyökeres zimbabweieknek. Ez a rendelkezés leginkább a bányákra volt kihegyezve, mivel Zimbabwe elég gazdag természeti kincsekben, viszont a bányákat főleg nemzetközi cégek üzemeltetik. Persze a nemzetközi bankok is a céltáblán vannak, annak ellenére, hogy a ’90-es években már megpróbálkoztak a bankszektor „államosításával”, de persze sikertelenül.

A minden szektort érintő államosítási törekvések miatt a nemzetközi cégek többsége fejvesztve menekült Zimbabwéból, az országba való tőkebeáramlás pedig szinte teljesen leállt. Éppen ezért rengeteg a kihasználatlan kapacitás, és alig van munkahely, az elemzések szerint a zimbabweiek több mint 80%-a munkanélküli. Az állam gyakorlatilag csődben van, és a beszedett adók háromnegyede elmegy a közalkalmazottak bérére, így nincsen pénz semmilyen infrastruktúrális beruházásra, vagy új munkahelyek teremtésére. És mivel ennyire élhetetlen az ország, tömeges az elvándorlás a szomszédos országokba. Egyszóval a nép élete nem olyan vidám és önfeledt, mint a diktátoré:

A vázolt politikai bizonytalanság miatt Zimbabwénak egyelőre nincs helye az Afrika Alapunkban, azonban mindenképpen érdemes az országot figyelőlistán tartani, mert egy esetleges elnökváltás jelentős változásokat hozhat az ország életébe és megítélésébe. Az elnökcsere persze inkább Mugabe halálával következhet be, mint sem demokratikus választásokkal, mert legutóbb is számos csalásról lehetett hallani. (Érdekes például, hogy több százezer 85 éven felüli ment el szavazni, abban az országban, ahol a várható élettartam ötven év körül van.) Zimbabwénak egyébként minden adottsága megvan ahhoz, hogy a külföldi tőkét újra az országba vonzva egy sikeresen működő gazdasággá váljon. És mivel az ország jelenlegi helyzete elég siralmas, így a növekedési potenciál Mugabe leváltásával óriási lehet. Azonban a jelenlegi vezetés alatt nem látunk reális esélyt arra, hogy érdemi, pozitív változások következzenek be Zimbabwéban.

Made in Turkey

Törökországot az elmúlt évek gazdasági sikertörténeteként szokták emlegetni. Ennek szemmel látható bizonyítéka a török részvénypiac grafikonja, amely (a nyár elején kitört zavargások miatti korrekciót leszámítva) meredeken ívelt felfelé. Azonban a török csoda legfőbb katalizátora, a hatalmas gazdasági növekedés az átlag magyar ember számára nem annyira tetten érhető, mint például Dél-Korea esetében, melynek csúcstechnológiájú berendezéseit és autóit (Samsung, LG, Hyundai-Kia) ki ne ismerné szerte a világon. Felmerül tehát a kérdés, hogy Törökország egy inkább belső fogyasztásra épülő, zárt gazdaság, és talán ez lehet az oka annak, hogy a török márkák itthon nem annyira ismertek? A válasz részben igen, mert valóban a belső fogyasztás a leghangsúlyosabb, melyet a fiatal, folyamatosan növekvő társadalom táplál. De emellett egyes szektorokban az export is jelentős, olyan világszínvonalú márkákkal, amikről magyarként még lehet, hogy nem is hallottunk. Az egyik ilyen szektor a háztartási gépeké.

whitegoods.png

Törökországban két török tulajdonú háztartási gép gyártó cég is van a tőzsdén: az Arcelik és a Vestel csoport. Annak ellenére, hogy egyenként is több mint 100 országot szolgálnak ki a termékeikkel, idehaza nem igazán ismerjük őket. Az Arcelik Beko és Grundig márkái ugyan nálunk is kaphatóak, azonban közel sem olyan népszerűek, mint mondjuk Angliában, ahol például a Beko hűtők a legkeresettebbek az összes márka közül. A Vestel saját márkás termékei leginkább a török piacon ismertek, azonban az egyik legnagyobb szerződéses gyártóként olyan vezető japán és európai márkák termékeit gyártja, mint a Panasonic, LG, Sharp vagy Toshiba. Az egy területen lévő gyártókapacitása olyan jelentős, hogy csak Vestel városként szokták emlegetni, mivel közel 30 ezer embernek ad munkát. (Tavasszal még a National Geographic Gyáróriások című műsorába is bekerült. A videót sajnos csak törökül találtam meg, viszont a látvány így is magáért beszél.)

VestelCity.jpg

A háztartási gépeket két típusba szokták sorolni. Az egyik az elektronikai termékek köre (pl. TV), a másik pedig a fehértermékek, ami a hűtőket, mosogatógépeket, sütőket, stb. foglalja magában. Az említett két török cég mindkét szegmensben képviselteti magát. Az elektronikai termékek használati ideje a folyamatos technológiai újításoknak köszönhetően általában csak néhány év, amely stabil keresletet jelent a gyártóknak. A fehértermékeknél ugyan valamivel lassúbb az elhasználódás, azonban az energiahatékonyság javulása miatt sokan cserélik le a még működő készülékeiket is. Törökországban mindezt pedig csak tetézi a kedvező demográfiai szerkezet, mivel az új háztartások számának gyarapodása szintén növeli a háztartási gépek iránti keresletet. A szektor kilátásai tehát Törökországban elég jók, viszont Európában a válság kezdete óta visszaesett a kereslet, mivel az emberek takarékoskodási céllal megpróbálják kitolni a gépeik lecserélésének idejét. Azonban a gazdasági kilátások jövőbeli javulása újabb kereslethullámot eredményezhet, mely a nagy kapacitásokkal rendelkező gyáraknak kedvez. A két török cég közül például az Arcelik gyárai elég magas kihasználtságon működnek szemben a Vestellel, ahol kb. 75%-os a kapacitáskihasználtság, így nagyobb beruházás nélkül is képes kiszolgálni a felmerülő újabb igényeket.

A török gyártók versenyelőnyét a fehértermék szegmensben Nyugat-Európával szemben az olcsó munkaerő jelenti. Míg Nyugat-Európában átlagosan 35-44 eurós (10,5-13 ezer Ft) óránkénti bérrel kell a háztartási gép gyártóknak számolniuk, addig Kelet-Európában 6 euró/órából (1,8 ezer Ft) megússzák. A munkaerő persze Ázsiában is olcsó, de Törökországnak két szempontból is logisztikai előnye van a Távol-Kelettel szemben. Egyrészt mivel a fehértermékek (hűtők, mosogatógépek, stb) elég súlyosok, ezért többletköltséget jelent ezeket Ázsiából a nyugat-európai piacokra szállítani (például Kínából háromszor annyiba kerül a szállítási költség, mint Törökországból). Másrészt pedig a szállítási idő is kevesebb, így a törökök a rendeléseket gyorsabban le tudják teljesíteni, mint ázsiai versenytársaik. A TV-k esetében persze a többletköltséges érv nem teljesen állja meg a helyét, mivel értékükhöz képest viszonylag könnyűek, így egy egységre vetítve nem jelent sokkal több pluszköltséget a távolabbi országokba való exportjuk. Azonban annak ellenére, hogy megszámlálhatatlan mennyiségű márka közül választhat a fogyasztó, az európai TV piac 30%-át a Vestel szolgálja ki.

A háztartási gép gyártók költségstruktúráját illetően az acél árak jelentik a legérzékenyebb pontot. Általában határidős szerződésekkel dolgoznak, így 1-2 negyedév eltolódás lehet, mire az aktuális acélár alakulása begyűrűzik a cég teljesítményébe. Például a 2. negyedévben tapasztalt alacsonyabb acélár majd a 3. negyedéves eredményekben fogja éreztetni a kedvező hatását, míg a jelenlegi 5-10%-kal magasabb acélárfolyam pedig az év végi számokban fog visszaütni.

Ugyan a szektor a világszínvonalú gyártási technológiának köszönhetően elég érdekes, azonban befektetői szempontból nem tartozik a kedvenceink közé. Ennek egyik oka, hogy ugyan hatalmas volumenben és mérethatékonyan termelnek, azonban viszonylag alacsony nyereségességgel, amely rendkívül kiszolgáltatottá teszi őket a piaci körülmények változásának (alapanyag ár növekedés, kereslet csökkenés). Az Arcelik 10-11%-os EBITDA marzsot tud elérni, míg a Vestelnél ugyanez csak 5-6% körül mozog, vagyis mindkét cég esetében a marzsok szűkülése azonnali részvényárfolyam korrekciót vonhat maga után. Továbbá az értékeltség sem mondható kimondottan alacsonynak, sem a fejlett piaci szektortársakhoz képest, sem a saját historikus átlagukhoz viszonyítva.  Ha mondjuk a Whirlpoollal vagy Elektrolux-szal hasonlítjuk össze őket, akkor azt láthatjuk, hogy az Arcelik 12-es P/E-vel a nyugati peerek értékeltségén mozog. Ugyan a Vestel 7-8 körüli P/E-je alapján olcsónak tűnhet, azonban itt többfajta diszkonttal is számolnunk kell. Egyrészt a közkézhányad elég alacsony, alig több mint 25%-os, másrészt pedig a csoporton belül több olyan összefonódás is van, ami a transzferárazások kapcsán aggodalomra adhat okot. Éppen ezért amíg ezen a téren nem válik transzparensebbé a csoport, mindenképpen a magas kockázatú befektetésekre jellemző óvatossággal kell kezelni.

pe whitegoods formazott.gif12 havi előretekintő P/E (kék: Arcelik, zöld: Vestel Beyaz, fehér: Electrolux, sárga: Whirlpool)

Miners sztrájk back

wanted.jpgA dél-afrikai sajtó újra a bányászsztrájkoktól és a folyamatban lévő bértárgyalásoktól hangos. A júniusban kezdődött egyeztetések a közel 1,5 éve kirobbant sztrájkhullám egy újabb fejezetét nyitották meg, amely meghatározhatja a dél-afrikai bányász szektor jövőjét. Több ezer munkahely és dollár milliárdok múlhatnak a következő hetek eseményein.

A dél-afrikai bányalázadások tavaly augusztusban vonták magukra igazán a nemzetközi sajtó figyelmét. A világ harmadik legnagyobb platina kitermelőjénél (Lonmin) kitört elégedetlenség gyorsan átterjedt más dél-afrikai platina és aranybányákra, és az apartheid korszak óta nem tapasztalt véres összetűzésekhez vezetett, amiben 34 ember vesztette életét. Akkor az érintett bányák többségében valamilyen minimális béremeléssel sikerült visszaterelni a munkásokat a napi munkavégzéshez, azonban most eljött az újabb bértárgyalások ideje.

Dél-Afrikában többnyire két nagy szakszervezet képviseli a bányászok érdekeit, melyek követelései nem teljesen egységesek. A legnagyobb szakszervezet, a NUM (National Union of Mineworkers) 8 ezer Randnyi (180 ezer Ft) havi alapbért követel a legalsóbb szinten lévő bányászoknak az egyéb juttatások mellett, míg a másik szakszervezet, az AMCU (Association of Mineworkers and Construction Union) 12,5 ezer Randot (285 ezer Ft) szeretne kialkudni. A jelenlegi 5 ezer Randos havi alapbérhez (110 ezer Ft) képest mindkét követelés elég drasztikusnak tűnik a maga 60%, illetve 150%-os béremelési előterjesztésével.

juttatási csomag.png

bérköv.pngForrás: Deutsche Bank Research

Azt megítélni persze, hogy ilyen mértékű emeléseknek mennyire van alapjuk, elég nehéz. Ugyan a 3 ezer Rand (68 ezer Ft) körüli dél-afrikai medián keresetet jóval meghaladja a bányászok bére (főleg ha az egyéb juttatásokkal is számolunk), de a napi szinten a több ezer méter mély, forró bányákban végzett nehéz fizikai munka miatt ez indokoltnak is tűnik. A főbb fejlődő országok bányászaihoz képest sem keresnek rosszul a dél-afrikaiak, ugyanis négyszer annyit visznek haza, mint a kínai, és több mint ötször annyit, mint az indiai bányászok. Ha viszont a fejlett országokhoz viszonyítunk, akkor már nem is olyan idilli a kép, ugyanis például Ausztráliában tízszer annyit kaphatnának. (Ennek persze több oka is van, mint például, hogy egy fejlett gazdaságról beszélünk, ahol a megélhetési költségek is sokkal magasabbak, plusz a technológiai újításoknak köszönhetően hatékonyabb a termelés, és nem mellesleg folyamatos a hiány a bányászokból.)

Ausztráliával ellentétben a dél-afrikai kitermelési költségek egyik legnagyobb tétele a munkaerő (a teljes szektorra vetítve átlagosan 42%), így a bányatársaságok elég érzékenyek a béremelésekre. Ennek ellenére az elmúlt 5 évben a legtöbb bánya évente átlagosan több mint 10%-kal növelte a munkásai bérét, amely messze meghaladta a 6% körüli inflációt. Hogy a mostani egyeztetések is hasonló mértékű béremelésekkel zárulnak-e, vagy a szakszervezeteknek még ennél is nagyobb növelést sikerül kiharcolniuk, azt nehéz megjósolni. Mindenesetre a dél-afrikai bányák már most is elég szűk profittal működnek a magas kitermelési költségek miatt, amire a csökkenő nyersanyagárak még ráraknak egy lapáttal. Így ha a bértárgyalások kapcsán újabb sztrájkhullám veszi kezdetét, amely 2012-höz hasonlóan megint nagyobb termeléskieséseket okoz majd a bányáknak, akkor a költségek kordában tartása miatt jelentős létszámleépítések is előfordulhatnak a szektorban.

ülő sztrájkolók táblával.jpg

Mivel 2014 választási év lesz Dél-Afrikában, így a kormány érdeke is, hogy viszonylag rendben lemenjenek a bértárgyalások, és ne növekedjen tovább a már most is magas munkanélküliség. Befektetői szempontból a bányász szektorban folyó történések jelentősen rontják a szektor megítélését, mivel folyamatos kockázatot jelentenek a potenciális sztrájkok miatt. Éppen ezért amíg nem enyhül a jövőbeli költségnövekedésekkel és a termeléskiesésekkel kapcsolatos bizonytalanság, az Afrika Alapunkban kerüljük a dél-afrikai bányavállalatokat, és helyettük inkább hasonló profilú, de fundamentálisan stabilabb, nem dél-afrikai cégeket tartunk.

Találkozás Afrikával

kék földgömb.gifMúlt héten pár napot Londonban töltöttem, ezért ez a poszt most nem egy konkrét cégről vagy befektetési sztoriról fog szólni, hanem inkább a londoni „élményekről”. Egy Afrikára fókuszáló részvénypiaci konferencián vettem részt, ahol a magyar alapkezelők közül csak mi voltunk jelen. Most sokaknak biztos egyből az jut eszébe, hogy milyen jó dolgunk van, hogy ilyen helyekre járhatunk. De igazából ezek a konferenciák elengedhetetlenek ahhoz, hogy felelősségteljes befektetési döntést tudjunk hozni egy-egy részvénnyel kapcsolatban, ugyanis itt van lehetőségünk személyesen találkozni a portfolióinkban tartott cégek menedzsmentjével.

Ahhoz, hogy alaposan megismerjünk egy befektetési ötletként felmerült céget, nem elég csak a honlapját tanulmányozni, vagy az elemzéseket olvasni. Fontos a személyes találkozás, amikor is a cég vezetőivel át lehet beszélni a főbb stratégiai irányvonalakat és a működést érintő kritikusabb tényezőket. Persze naivság lenne azt gondolni, hogy a cégek ilyenkor nem próbálják meg jobb színben feltüntetni a dolgokat, de mivel rendszeresen járunk ilyen eseményekre, így azért már van benne gyakorlatunk, hogy mit lehet elhinni, és mit kell elosztani kettővel. Ha pedig úgy érezzük, hogy nagyon mellébeszélnek, akkor egy-két kukacoskodó kérdéssel azért meg lehet zavarni őket, és megtudni olyasmit is, amit addig esetleg próbáltak elhallgatni. A találkozók sokat segítenek abban is, hogy alaposabban megismerjünk egy adott iparágat. Különösen hasznos, ha több céget is követünk egy-egy szektoron belül, mert akkor a meetingeken rá tudunk kérdezni, hogy például a szektortárs mit csinál másként, hogy jobb marzsokat tud elérni. A találkozók után pedig már a menedzsment is sokkal segítőkészebb, amikor telefonon vagy emailen keresztül próbáljuk megtudni az értékelési modellünkhöz szükséges további infókat. És persze az sem mellékes, hogy a személyes találkozás során arról is kialakul egy képünk, hogy mennyire transzparens és befektetőbarát az adott cég.

Az afrikai papírok esetében főleg fontosak ezek a konferenciák. Ugyan rendszeresen szoktunk telefonos konferenciákat is szervezni elemzőkkel és cégekkel egyaránt, viszont az afrikaiakkal már többször is meggyűlt a bajunk. Sokszor elég nagy kihívást jelent dekódolni, hogy mit is mond pontosan a telefonvonal másik végén lévő zimbabwei vagy kenyai illető, aki érthetetlen angolsággal beszél, és ráadásul még a vonal is torzít. Éppen ezért hasznos, amikor a különböző afrikai cégek vezetői vállalják, hogy egy-egy nagyobb befektetési bank meghívásának eleget téve Európába utaznak, hogy találkozzanak a meglévő és a potenciális új befektetőkkel.

A mostani eseményt az egyik legnagyobb afrikai befektetési bank szervezte. Portfólió menedzserekből nem volt hiány, ami mutatja, hogy elég nagy az érdeklődés Afrika iránt. Ez persze nem meglepő, ugyanis a kontinens egyre vonzóbb befektetési célpontnak számít a már sokat emlegetett kedvező demográfiai tényezők és a javuló gazdasági környezet miatt. Ami a meghívott cégek listáját illeti, többnyire a bánya- és olajtársaságok, valamint a bankok domináltak. Ugyan sok helyen lehet olvasni az afrikai kontinens szuper geológiai adottságairól, azonban egy-egy olajtársaság vagy aranybánya készletadatait közelebbről megismerve érzi csak igazán úgy az ember, hogy Afrika valóban roskadozik a különböző nyersanyagoktól, és a feltáratlan kapacitásokról még nem is beszéltünk. Az pedig csak hab a tortán, hogy a nemzetközi vállalatok mellett egyre több afrikai gyökerű társaság kezdi kivenni a részét a nyersanyagok feltárásából és kitermeléséből. Ott volt például egy etiópiai cég is a konferencián, akik még ugyan IPO (tőzsdére való bevezetés) előtt állnak, de a zsiráfos nyakkendőjű vezérigazgató határtalan büszkeséggel részletezte a prezentációjában, hogy első hazai cégként az elmúlt 15 év legnagyobb feltárása lehet az övék.

Ami a pénzügyi szektort illeti, találkoztunk az egyik kedvencünkkel, a kenyai Equity Bankkal is. Ugyan a választások miatt elég nagyot rallyzott és ezért vissza is vágtuk belőle a túlsúlyunkat, de a sztorit és a cég innovatív megoldásait még mindig nagyon kedveljük. Most például egy olyan új ügynöki rendszert vezettek be, melynek keretében a helyi üzletekkel és gyógyszertárakkal leszerződve biztosítanak lehetőséget a bankolásra. Ez főleg azokon a területeken fontos, ahol nincs a közelben sem bankfiók, sem ATM, és az embereknek hosszú órákat kellene utazni ahhoz, hogy elérjék a legközelebbi bankfiókot. A rendszer lényege, hogy ha az illető pénzt szeretne befizetni a bankszámlájára, akkor bemegy például a gyógyszertárba és odaadja a patikusnak az adott összeget, aki a saját bankszámlájáról azonnal átutalja azt a kívánt számlára, helyette pedig megkapja a készpénzt. Pénzfelvétel esetén pedig fordítva.

Kenyában az öt évvel ezelőtt a helyi távközlési szolgáltató által bevezetett mobiltelefon alapú, pénzátutalási rendszer (M-Pesa) már nagy sikert aratott. Annak a működése nagy vonalakban úgy néz ki, hogy a bankszámlával nem rendelkező afrikaiak mobiltelefon előfizetésük segítségével tudják intézni utalásaikat, számlabefizetéseiket és egyéb banki tranzakcióikat. Szerintem mindkét rendszer nagyon jó példája annak, hogy mennyire találékonyak is az afrikaiak, és milyen kreatív megoldásokkal próbálják leküzdeni az infrastrukturális hátrányokat. Ha pedig belegondolunk, hogy mi mekkora sikerként éljük meg, hogy néhány éve már lehet itthon telefonnal fizetni az autópálya matricát vagy a parkolást, ahhoz képest elég figyelemreméltó, hogy Kenyában már 5 éve mindenféle banki tranzakciót a pénzkivételtől az utalásig a mobiltelefonjuk segítségével tudnak intézni az emberek. Kicsit el is gondolkodtató, hogy vajon mégsem feltétlenül csak egyirányú a technológiatranszfer a harmadik világ felé?

A konferencián töltött pár nap megint hasznosnak bizonyult, mert amellett, hogy az Alapunkban tartott cégek közül néhányat még mélyebben megismertünk, sikerült egy-két újabb gyöngyszemre is rábukkanni, amikkel tovább bővíthetjük az Afrika Alapunk portfolióját.